Novemberi energiák

2015.11.01 12:47

November hónap Asztrológiai előrejelzése, 2015

Szeptember és Október hónap belső izzásai és felfordulásai után ösztönösen jólesően tudunk fogadni egy befelé fordító, megpihenő hónapot. November ilyen lesz; azzal a kitétellel, hogy amint az acélt edzik hevítéssel és hűtéssel, hevítéssel és hűtéssel, hogy aztán félretegyék, hogy megtalálja gazdáját, úgy hevítettek bennünket, hogy most hazataláljunk. Elindul az energiák behúzódása: egy már tisztább, pucoltabb területre, belsőnkbe, és ha ezen az íven mozgunk, gondolkozunk, cselekszünk, akkor minden rendben tud lenni. :)

November során valóban meg tudunk pihenni, de ahogy befelé fordulunk, jobban látjuk a még ott maradt rendezetlenségeket. A cél itt nem a hajladozás előlük és ijedezés, hanem a mögöttük lévő stabilitás meglelése, hogy onnan egyesével nézzünk ezekre az elakadt részekre, mintákra. Itt már nem a klasszikus, ’mesterséges’ terápia a cél, hanem az életünk működtetése, és ennek tükrében látjuk majd, ha valami nem működőképes bennünk.

Három hét jön, amikor mint finom hajszálerek végeit, égetjük el a korábbi sebeket, ami valljuk be, sziszifuszi munka, és ha van mellettünk valaki, ez sokkal emberibb, izgalmasabb tud lenni, kölcsönösen támogató. Az évnek ebben a szakaszában kezdenek igazán pánikolni az egyedülállók, már az Ünnepekre gondolva; a megoldás pont ennek a pániknak az elengedése, mert ez érthető módon nem igazán vonzó, és garancia a pártalálásra, ha őszinték vagyunk, mi is nyugodt kiegyensúlyozott dolgokat keresünk az életünkben; és embereket.

Itt már elkezdenek egyre inkább kettéválni az energiák, nyílni az olló, így a pánikolósok, vetítősök, kifelé-felfelé áradók, vagyis az Ikrek-Nyilas tengelyen beragadtak sajnos egyre jobban szélsőségessé tudnak válni, a kettő között harmonikusan egyensúlyozók pedig egyre jobban kisimulnak, ahogy látják, hogy működik az életük, és ahogy működik, egyre jobban kisimulnak, mert elhiszik, hogy működhet.

Itt tényleg minden már a Tudatunkban dől el, és egyre elavultabbá válnak az elmúlt húsz-harminc évben kialakult szociális, társadalmi minták; 'párkapcsolatilag', 'spiritualitásilag', 'én-Én-ÉN'-ileg. Olyanok, mint a süllyedő hajó, így aki már most leszáll róluk, az kezdetben energetikailag könnyebbül meg, később pedig szinte életbiztosítást köt ezzel. Készüljünk amolyan téli álomra, ami édes szundikálás tud lenni, ha csendben „áttelelünk”. 
Évezredekig így működött, működik a világ, hóban nem pöriztek, hajnali háromkor nem kínlódtak az emberek, hanem aludtak, nappal tették a dolgukat, és várták a tavaszt: fizikailag és energetikailag is. Aki ezt teszi, annak mind a tél, és különösen az utóbbi időszak mindent rehabilitálni tud az elmúlt évek után.

November 1vasárnap, a hónap első napján rögtön egy olyan Derékszögű Háromszöggel indítunk, ami arra késztet, hogy átértékeljük magunkban a Család, Otthon, Érzelmek, Összetartozás témáit. Mélyebb, terápiásabb szinteken Múltunkkal, Édesanyánkkal, korábbi Családunkkal való kapcsolat felülvizsgálatára, átfordítására hívja fel a figyelmünket; nagyjából arra, hogy rendezzük a múltunkban a gyökereinkkel való kapcsolatunkat, hogy Új család, társas viszonyok, békét, feltöltődést adó közeg tudjon létrejönni, felépülni felnőtt életünkben. A derékszögű háromszög mindig ’radar alatt’ nap, így ez a folyamat járhat együtt családi konfliktusokkal, érzelmi felkavarodásokkal is belül és kívül egyaránt. Átégünk, átizzunk rajta, mint amikor felforgatunk valamit, hogy utána rendet tegyünk. (Pluto-Hold-Uránusz derékszögű háromszög)

November 1vasárnap a Mars és a Vénusz kilép a Jupiterrel való együttállásából a Szűz jegyében, ami azt jelenti, hogy ha rendesen működtetjük saját nemi szerepeinket, identitásunkat, és ennek során még egy társ is ott van mellettünk, akkor az életünk sokkal működőbb, örömtelibb tud lenni innentől. Akinek nincs párkapcsolata, annak önmagában kell(ett) tisztáznia a nemi szerepeket, hogy mennyire alkalmas azok ellátására. Ebben hatalmas akadály a ma divatos egyenlősítő, nemi szerepeken túlra „felemelkedtető” divattrend, ami alapvetően a gyerek-állapotokba beragadtság prófétálása, és előbb-utóbb nagyon kemény társadalmi következményekkel fog járni; ezeket már bőven érezzük is. A Mars és a Vénusz együtt haladása lesz a fő ’attrakció’ a hónap során, vagyis a cél, hogy Férfiként és Nőként tudatosan, működően létezzünk, és az is fontos, hogy ne intézményesítsük, ne mondjuk, hogy „Járunk”, „Házasok vagyunk”, magyarul ne vegyük készpénznek, hogy kiszáradjon, hanem minden nap áramoltassuk élőn.

November 1vasárnap és November 6péntek között ráadásul fokra pontosan áll együtt a Vénusz és a Mars a Szűzben, így ez a hét itt különösen meghatározó a párkapcsolati identitás felépítésében, együtt működtetésében. A feladat, hogy képviseljük a saját nemünket, annyira, hogy az még érdekes és vonzó legyen a másik számára, ugyanakkor ne végletesen, hogy képes is legyen kapcsolódni hozzá. (Mars-Vénusz együtt Szűzben fokra pontosan)

November 1vasárnap és November 11szerda között egész lényünkön amolyan nagytakarítás megy majd végbe, ahol nagyon mély és régi dolgok jöhetnek fel. Szeptember során és október elején ez párkapcsolati és emberi viszonyaink tükrén keresztül ment végbe, azokon keresztül fröccsentek a feljövő dolgok. Itt méginkább elmondható, hogy ami feljön, az a ’sajátunk’, és ne csináljuk azt a cselt, hogy „Nem vagyok jól, jé, itt van egy másik ember, biztos azért!”. Kirakod a másik embert, legyen az családtag, pár, barát, ismerős, és ugyanolyan rosszul vagy.
Ebben a másfél hétben ezért pihenjünk sokat, ne kapkodjunk, regenerálódjunk, gyógyítsuk magunkat, és csináljunk olyan dolgokat, amik méregtelenítenek, majd nyugtatnak, ezeket váltogatva, mind fizikai, mind lelki értelemben. Remek időszak előző életes utazásokra, elengedésekre, a múlt megértésére és tisztázására, régi küzdelmek feloldására. (Nap Skorpióban szextilben Plutoval Bakban)

November 2hétfőn a Merkúr bolygó belép a Skorpió jegyébe. A Merkúr kommunikációnkért, tetteinkért, gondolatainkért, világi aktivitásunkért felel, így itt arra kell figyelnünk, hogy simán mondhatunk, gondolhatunk, tehetünk olyat, ami nem ’most’ van, hanem előző életekből, vagy a jelenlegi életünk elfojtásaiból buggyan fel. Itt mindig az a kulcs, hogy egymásra figyeljünk: ha a másik mond egy teljesen oda nem illő, fájó vagy fájdalmat okozó dolgot, azt nekünk kell elengedni, ha mi tesszük, akkor neki; ez sokkal könnyebb, mint önkontrollt gyakorolni, és folyamatosan birkózni magunkkal. Ebben is fontos persze az arany középút, vagyis nem az a cél, hogy minden sz**t ráborítani a másikra, úgyis bírja alapon, hanem legyünk ebben kulturáltak és hálásak neki, hogy állja-bírja, bármilyen emberi interakció legyen.

November 2hétfő és November 11szerda között egy másik hatás is hangsúlyozza, hogy a társulás, a Férfi-Női együttműködés, harmonikus együttlét a Kulcs, a Megoldás. Fontos, hogy ne a „nekem jár!”, a l’art pour l’art szerelmességet, párkapcsolat keressük, hanem szépen nyugodtan tegyük alkalmassá a feltételeket, magunkat, és akkor ajándékként jelennek meg az Örömök és a Harmónia. (Vénusz-Mars Szűzben-Mérlegben együtt Felszálló Holdcsomóponttal)

November 3kedd és November 9hétfő között szintén olyan hét lesz, amikor rengeteg olyan dolgot kellene tennünk, amik testünk és lelkünk regenerációját, békéjét, megújulását végzik, jelentik. A jövőbe nézelődés, tervezgetés, nagy ideák és tervek itt most fontos, hogy pihenjenek, a jelent kellene konzerválni, amolyan lebegésszerű állapotban, mint amikor a délutáni alvásból felébredünk, teljesen üres a fejünk, hirtelen nem tudjuk, hol vagyunk, mégis, nagyon jó és ringató érzéseink vannak. 
Újabb kihívásokat és projekteket ne keressünk itt, mert a gyógyulás, régi dolgok kiürítése, megtisztulás vannak itt is előtérben. (Merkúr Skorpióban trigonban Neptunusszal Halakban)

November 5csütörtökön ismét lesz egy Derékszögű Háromszög, így ezen a napon is a ’radar alatt’ stratégiája alkalmazandó, pihenéssel, nem ugrálással, nem kockáztatással. Mivel az egyik tagja, a Hold a Szűzben van, érhetnek olyan események, amik teljesen megforgatják napi tennivalóinkat, vagy úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk alkalmasak a nap végigcsinálására, illetve bélrendszerrel, emésztéssel kapcsolatos érdekességek is előjöhetnek. A lényeg, hogy előtte nap már készítsük elő magunkat és a napunkat, hogy minél biztonságosabb legyen, és minél kevesebb erőfeszítéssel tudjuk végigvinni. (Szaturnusz-Neptunusz-Hold derékszögű háromszög)

November 5csütörtök és November 16hétfő között arra érdemes fókuszálnunk, hogy mi az, ami működik az életünkben, és mi az, ami csak felesleges teher, illetve a bajokat tudja okozni. Ebben résen kell lenni, hogy a jó kis ego-meiszter ne szóljon közbe, és valóban objektív ítéleteket tudjunk alkotni, ha kell, magunkkal is keménynek, őszintének lenni. Az érdekesség mindebben, hogy saját magunk lesz itt a kulcs, és feljöhetnek olyan helyzetek az életben és önmagunkban is, amikor az jut eszünkbe, hogy mi magunk hogyan rontottunk el dolgokat, bűnösnek, tisztátalannak, üresnek is érezhetjük magunkat. Mivel az esetek nagy részében a szó objektív értelmében valóban eléggé úgy operálunk, ami a működő elvekkel ellentétes, meglehetősen ’tisztátalan’, ezért fontos, hogy azt találjuk meg, mi, ami nem az, és hogyan tudunk a legkulturáltabban, legjóindulatúbban, a Fenti Elvekkel leginkább harmóniában működni. Ebben egy kicsit bereccsenhetünk, de szerintem ez jó, mert szintén le tudja törögetni az ego-meiszterünket, és helyes alázatra, önismeretre, végsősoron helyes önértékelésre tanít: amikor már valóban ott vannak bennünk az Értékek. (Nap Skorpióban szextilben Jupiterrel Szűzben)

November 7szombat és November 13péntek között a fent leírt pár sor még nagyobb jelentőséget kap, ahogy a Nap után a Merkúr is csatlakozik ebbe a fényszögbe. Itt is nagyon fontos a fizikai szintű méregtelenítés, savtalanítás, sok tiszta víz bevitele, illetve az is, hogy emésztésünket, különösen beleinket rendben tudjuk. Olyanokat együnk, amik megfelelnek nekik, törekedjünk a praktikus és elégséges tápanyag-bevitelre, ne itt éhezzünk, csúnya szóval zabáljunk, és ne itt kísérletezgessünk egzotikumokkal. Nagytakarítás, nagy átalakulás zajlik, aminek során jönnek fel lélekben, energetikailag és fizikailag is a dolgok, ezért fontos itt a megfelelő regenerálódás, tápanyag-utánpótlás, tisztulás is. (Merkúr Skorpióban szextilben Plutoval Bakban)

November 8vasárnap és November 18szerda között ismét egy ’bónusz’ fényszög lesz, amolyan opciós hatás. Hónapok óta beszélünk róla, hogy nagyon fontos az év eleje óta a vetítések, felesleges luxus, képmutatás, felfújódottság, ábrándozás letétele, és egy praktikus, enyhén puritán, valódi, működő, kulturált attitűd felvétele. Aki erre képes volt eddig, annak úgy általában véve az élete nagyon harmonikus, kiegyensúlyozott tud lenni eddigre, ahol a fő részek egyensúlyban vannak egymással és kielégítőek. Ugyanakkor a fenti dolgok letételével tud bejönni, majd működni a Párkapcsolat témája is, így aki az év idei részében, különösen szeptember során állhatatos volt a Valódiságban, szorgalmasan izzította ki elavult részeit, annak ez a téma is jobban tud működni, összecsiszolódottan, harmóniában, épülően. Közben persze, láthattuk, a hónap során jönnek fel régi, elengedős, gyógyítós részek, így fontos, hogy Társunk szövetséges legyen a közös gyógyulásban, megtisztulásban, regenerációban, mintsem valaki, akit boxzsákként használunk, vagy feleslegesen rázúdítsuk nyűgeinket. (Vénusz Mérlegben szextilben Szaturnusszal Nyilasban)

November 9hétfőn a Vénusz bolygó belép a saját jegyébe, a Mérlegbe. Ez nekünk alapvetően nagyon jó. Itt érzi a legjobban magát, és mind a bolygó, mind a csillagjegy a Harmónia, Öröm, Erotika, Párkapcsolat, Szerelem témáiért felelős.  Ez itt egy jutalmazó szakasz tud lenni emiatt, ezért volt ennyire fontos, hogy szeptember során kulturáltan izzunk, tartsuk egyben eddigi, vagy induló párkapcsolatunkat, és ne szakítsunk. Ugyanakkor emberi kapcsolatainkra is jó hatással tud lenni; ha nem henteltünk le nagyon másokat szeptember és október során, akkor a hozzánk közeli, életünket építő emberekkel is együttműködőbb, kulturáltabb tud lenni a kapcsolat.

November 9hétfő és November 24kedd között jön a Behúzódás igazi időszaka. Gyakorlatilag összes ambíciónknak arra érdemes itt fordítódnia, hogy gyógyuljunk, regenerálódjunk és a múltban elakadt, a múltban szétszóródott energiáinkat visszahúzzuk, integráljuk, és a régi dolgokat lezárjuk, elengedjük. (Merkúr együtt Nappal Skorpióban)
Az elmúlt évtizedek arról szóltak, hogy hogyan éljük minél nagyobb felületen és intenzívebben egy 3-5 éves gyermek állapotait, magyarul legyünk ’szabadok’, ’egyenlőek’, el nem kötelezettek, felszínesek, ’örömteliek’, ’gondtalanok’, ’vidámak’, bármi áron, még ha legszívesebben a főtéren összeomlottunk volna, hogy semmi nincs rendben az életünkben; ami természetes, ha 20, 30, 40, 50 évesen egy 3-5 éves gyerek programjait futtatjuk.

Egészen pontosan November 9-én a Szaturnusz bolygó a Nyilas ötödik fokára ér, vagyis elhagyja a Skorpió jegy vonzáskörzetét, így ezen a napon az elmúlt három év elviségében véget ér. Eddig belülről jött a nyomás és a prés, most ezután a Nyilas jellegei miatt kívülről fog jönni. Felerősödik majd a menekült-téma, fokozódnak a határzárak, a diplomáciai nézeteltérések, országok közötti elhidegülések. Ami minket méginkább érint, hogy az eddig fenntartott gazdasági modell, ’életszínvonal’, elkezd beroppanni. Ezért volt fontos, hogy az év eddigi részében elkezdjünk tartalékolni, kiszórt energiáinkat visszahúzni, és életünket, személyiségünket „a kevesebb több” elve alapján szervezzük át. 
Kint már nem fogjuk megtalálni a ’drogokat’, amik eddig kábítottak, a Minőség, Értékek, Működés lesznek a kulcsszavak. Mindez nem egyenlő az aszkézissel, mert az a másik véglet. Ez azt jelenti, hogy működtessük szorgalommal, csendben a dolgainkat, legyen ebben egy társunk, és erre a folyamatra, a kontrollunk nélkül jön be az Öröm és a Harmónia, ezt nem tudjuk úgy megvásárolni, felcicomázni magunkat vele, mint a mű-drog-’élvezetekkel’, ahogy eddig. Ezt itt, ha jól csináljuk a dolgokat, már Ajándékba kapjuk.

November 10kedd és November 17kedd között amolyan átmenet hete zajlik, ahol ezt a kulturált, már-már elavult és archaikus attitűdöt kellene működtetnünk, elsajátítanunk. Ebben legnagyobb hátráltatónk a fentebb leírt kor-trend lesz, és az, hogy még ha tudjuk is, négyszemközt el is merjük mondani másnak, hogy mi (lenne) a jó nekünk, a többiek miatt nem merjük-mertük meglépni. 
A legtöbb ember szenved ebben a képmutatásban, és szerintem semmit nem ér egy életéért stand-upoló szenvedő valaki figyelme és ’jóváhagyása’, aki szintén tőlünk várja a figyelmet és a jóváhagyást. Ebben a folyamatban sok ’barátság’ fog véget érni, kevesek egyre boldogabbak lesznek, hogy az Élet elvei, működő jellegei alapján élik az életüket, nem trendin, nem divatosan, sokan pedig egyre mélyebbre süllyednek majd az önsajnálat tehetetlenségébe. A vicc az egészben, hogy ugyanazzal az energiával sajnáljuk magunkat és vetítünk, amik az érme két oldala és mindig egymás velejárói, amivel az életünket építjük. (Merkúr Skorpióban szextilben Jupiterrel Szűzben)

November 11szerdán remek nap lesz gyereknemzésre, családi témák megtárgyalására, ugyanakkor oda kell figyelni arra is, hogy mindez ki is csúszhat a kezünkből, és ’sikerülhet’ a gyerek, vagy kontroll nélküli konfliktusok is elő tudnak fordulni. Terápiában is nagyon mélyen és hatékonyan lehet szülő-gyerek, gyerekkor témákon dolgozni. (Nap-Merkúr-Hold együtt Skorpióban)

November 12csütörtökön feloldódik egy olyan hatás, ami pont szeptember és október során a belső tisztulást adta, és hőlégfúvóként tolta ki belőlünk a régi, beakadt dolgokat, illetve segített, hogy az apró-cseprő, nem-valódi konfrontációk során tudjunk továbbmenni, és működni. Innentől a belső, terápiás átalakulás a kavarodás, nagytakarítás után inkább lassú, regenaratív folyamattá alakul. Az aktív tisztulásból lassabb, gyógyulóbb jellegekbe vált a folyamat. Ezért fontos a behúzódás, pihenés és felkészülés a téli hónapokra, mert minél inkább megnyugszunk, erőt gyűjtünk, begyógyulunk, annál magasabb szinten, teljesebb értékűen tud az életünk jövő tavasszal formát ölteni, és perspektívát nyerni. (Jupiter Szűzben kilép Pluto Bakban trigonjából)

November 13pénteken a Mars bolygó belép a Mérleg jegyébe. A tavalyi év első felében extrém hosszan, több mint fél évig ’beragadt’oda, akkor volt a Conchita féle elmebaj, tovább fokozódott a férfiak erőtlenedése, a nők férfiasodása, mindenki magának kereste a ’boldogságát’ egyedül küzdve, és megtizedelte az Áprilisi Nagy Kereszt mellett a párkapcsolatokat. Itt most ennyire hosszan nem fog a Mérlegben lenni, mégis, fontos, hogy ne hagyjuk tudatalatt megkavarni magunkat nemi szerepeinkben. Ugyanakkor a nagy befelé fordulás időszakában ne öntsük ki fürdővízzel a gyereket, vagyis ne lökjük ki a társunkat, hogy „Hú, nekem most egyedül kell lennem”, illetve ne vessük magunkat gyorsan és meggondolatlanul magunkat valaki(k) karjába, hogy „Hú, itt most Társsal kell behúzódni”. Arany Középút. :)

November 13péntek és December 4péntek között egy három héten át tartó fényszög szintén azt mutatja, hogy indítsuk újabb fejezettel a meglévő emberi kapcsolatainkat, alkossunk új képet arról, hogy mit jelent számunkra az öröm, a jól-lét/jólét. Amennyiben a csúcsra járatás, a hömpölygés, a túl sok előtt egy lépéssel meg tudunk állni, akkor szépen tudunk haladni, kiegyensúlyozva, örömtelien. Világi ambícióink is menjenek afelé, hogy együttműködőek legyünk, kapcsolatainkban ne a konfliktust keressük és hogy mi nem jó, hanem hogyan működőképes egy adott helyzet, és ne most challenge-eljük magunkat, ne most feszegessük a határainkat, hanem olyanokat csináljunk, amik kellemes érzetekkel járnak, nem járnak nagy erőkifejtéssel. Így tudunk regenerálódni, feltöltődni, motiválódni és erőnket megőrizni a nagy belső átalakulások és átrendeződések során. (Mars Mérlegben szextilben Szaturnusszal Nyilasban)

November 16hétfő és November 25szerda között a Nap és a Merkúr bolygók után a Vénusz is átmegy a Bak Pluto kvadrátján. Amikor a Nap haladt át, egész lényünkben megkavarodtunk, jöttek szakítások, felbukkantak kellemetlenségek és érthetetlen dolgok, helyzetek a múltból. Ahogy a cikk írásakor a Merkúr kapja a Pluto kvadrátját, ott van egyfajta fáradtság, motiválatlanság, hölgyek és gyerekek megzavarodása, érthetetlen konfliktusai. 
Mivel a Vénusz központi szereplője novembernek, így, hogy a saját jegyében, a Mérlegben jár, nagyon fontos, hogy mint hímestojásra vigyázzunk rá. A Pluto bomló-rothadó, Titok, Bűn, Szexualitás, besült jellegek bolygója, a Vénusz pedig nagy felületen szellős, kisimult, finom, lágy témákért felelős. A kettő nem túl kompatibilis, a kvadrát is erről szól. A Mérlegben lévő Vénuszt ’választva’ boldogak, örömteliek, és mások által szeretettek tudunk lenni. A Bakban lévő Plutot ’választva’ zárt falaink mögött besülve a külvilág felé furcsák, kiszámíthatatlanok, és taszítóak tudunk lenni. Melyiket választanád? A gyöngyöző kacajú kétéves kislányt, vagy a brazil szappanoperák gonosz mostoháját, aki összefog a kegyetlen férfiszereplővel?
Fontos itt, hogy ne hozzuk fel a múltat aktívan, és ha feljön, elegánsan álljunk félre, ne dobjuk rá társunkra, a többi emberre. Ürítsük ki valahol kulturáltan, egyedül, és egy finomabb, tisztább jellegben forduljunk vissza a másik, a többi ember felé. (Vénusz Mérlegben kvadrátban Plutoval Bakban)

November 19csütörtök és November 28szombat között a Vénusz áthalad az Uránusz szembenállásán is. Teljesen ellentétesek ők is, így ismét jöhetnek fejfájások, bőrproblémák, altesti problémák, hangulatingadozások. Itt ugyanúgy az a lényeg, hogy ne egomeiszterként, magányos harcosként sütögessük a pecsenyénket, hanem lehetőleg társsal, ha ő nincs, akkor társaságban tegyük a dolgunk, ne egyedül. A hosszútávú terveket tegyük itt félre, pihentessük, próbáljuk a jelent megélni, és maximum pár napra előre egyeztessünk, hogy mi lesz. Fókuszáljunk a valóság megélésére, és ne építgessünk díszleteket a fejünkben, hogy hogy lesznek, vagy hogy kellene lenniük a dolgoknak. (Vénusz Mérlegben szemben Uránusszal Kosban)

November 19csütörtök és November 25szerda között a Vénusz a Plutoval és az Uránusszal egy derékszögű háromszöget alkot, ami eléggé meg tudja rázogatni a Párkapcsolatokat, a fiatalabb hölgyeket, illetve azokat, akiknek nincs gyereke, és/vagy nem házasok.  Ez az egy hét egy ’tűzpróba’ jellegű időszak, ezekre szoktam írni, hogy adjuk oda a kocsink kulcsát egy jótékonysági szervezetnek, hogy csak úgy adhatják vissza, ha a párunkkal megyünk érte. Tényleg, itt senkinek sem érdemes szakítani, mert teljesen hisztériából, egomeiszterkedésből születik az ilyen, és a múlt beszűrődő, nem-valódi motivációiból. Ha konfliktus van, ne akarjuk megoldani; tegyük le. Jobb el se kezdeni, és ha már megy, akkor hagyjuk abba, kezdjünk el csinálni valami közöset, építő jellegűt, sétáltassuk meg magunkat, szellőztessük ki a fejünket. (Vénusz-Pluto-Uránusz derékszögű háromszög)

November 19csütörtökön a Neptunusz bolygó hosszú hónapok után előreindul a saját jegyében, a Halakban. Ez a hatás, mint nagy Gyógyító, segít bírni és építő jellegekkel ellátni a gyógyulási és befelé forduló heteket. A nyár során és szeptember-október során sok emberen uralkodott el a melankólia, tehetetlenség, a dolgok értelmetlenségének érzete; ez a hatás segít majd kisimulni ebben, és ha nem is értjük meg, mi miért történik, el tudjuk engedni a megértésre, kontrollra irányuló vágyunkat.
Mivel a várandósság bolygója is, akik eddig próbálkoztak gyerekkel, és nem fogantak meg, innentől könnyebb tud lenni a dolog, valamint bárki számára nő a foganás esélye, így érdemes odafigyelni egy fokkal jobban.
A Neptunusz egyfajta taoista, holisztikus attitűdöt is jelent, így a kifelé-felfelé törekvés, ’show-off’ hozzáállás és a kontroll, amin lazítanunk kell, összhangban a korábban leírtakkal. Ettől a naptól ennek az ízére is ráérzünk, addig érdemes olyan filmeket nézni, mint a ’Sweet Home Alabama’ és a ’Szökőhév’, amik pont a görcsös kontrollról, kifelé élésről, egy keretek közé szorított boldogság iránti neurotikus vágyról, majd annak elengedéséről szólnak, és hogy pont ez kell a valódi boldogság eléréséhez.

November 21szombat a Merkúr bolygó belép a Nyilas jegyébe. Ez nagyon jó itt, mert a Nyilas a Hit, Remény, Bőség jegye, és segít a Skorpió jellegei után visszakapni, visszanyerni ezeket a minőségeket. Ilyenkor már mindenki az ünnepekre gondol, elkezd rájuk készülődni, és ha identitásunkban, mélyünkben még nem is, de szóban-tettben-gondolatban már előkerülnek ezek a témák. Jó, ha az év vége előtt elkezdünk a terápiás befelé fordulás mellett/után lelki dolgokkal is foglalkozni, azok vallási, holisztikus, jóságos, meditatív módjain. Kezdjük el letenni a világi ambíciókat pár hétre, és futtassuk ki az évet egy magasabb szemlélettel.

November 22vasárnap és November 28szombat között érdemes egy év vége előtti stop-ot tartanunk, és ugyanakkor egy önvizsgálatot is, személyünkben és motivációinkban is. Amolyan egy hetes sabbat-ot csináljunk, ami a mai rohanós-pörgős dolgok, életvitel miatt nehéz lehet, de hihetetlenül felszabadító azt látni, hogy nélkülünk, a belenyúlkálásunk nélkül is ugyanolyan jól működik az Élet; sőt, gyakran jobban is. (Merkúr Nyilasban együtt Szaturnusszal)
Közben arra is figyeljünk, hogy ez ne egy újszülött némasága és vaksága legyen, tehetetlenséggel karöltve, hanem valóban Fenti perspektívákból nézzünk a dolgainkra, ne alulról. Ugyanakkor az is lényeges, hogy ha olyat találunk az önvizsgálat során, ami nem tetszetős, akkor ne forduljunk be tőle, hanem nyerjünk motivációt a jövőnkre nézve, így, hogy már látjuk, mi működik, és mi nem működik. (Merkúr Nyilasban kvadrátban Neptunusszal Halakban)

November 23hétfőn  a Nap bolygó is belép a Nyilas jegyébe. Innentől lehet lazítani a befelé forduló-regenerálódó-elengedő témákon. Fontos azt figyelembe venni és észben tartani, hogy ez egészen a jövő év elejéig jó, ha ott van, mégis, kicsiben szusszanjunk itt az ’elvonulásunkban’.

November 24kedd és December 5szombat között van az a másfél hét, amikor akkor tesszük magunkkal a legjobbat, ha nagyon archaikus, klasszikus jellegeket működtetünk. Legyünk igazi Urak/Hölgyek, mintha a Monarchia korában léteznénk, legyünk nagyvonalúak, önmagunkkal és másokkal. Itt most (sem) a szó anyagi-világi értelmében, hanem attitűdben, önreflexióban. Keressük a másikban és magunkban a Jót, a klasszikus Értékeket. Aki szeretne még idén elvonulni, bármilyen lelki jellegű táborba menni, ez a másfél hét a legalkalmasabb rá. Ugyanezt az önvizsgálatot, belső munkát természetesen otthon is tudjuk működtetni, lélekben megtisztulva, felkészülve az év vége, az ünnepek előtt. (Nap Nyilasban együtt Szaturnusszal)

November 25szerda és December 4péntek között szintén fontos, hogy ebben a folyamatban elkerüljük a pánikolást, szakszóval ’katasztrofizálást’. A ’katasztrofizálás’ azt jelenti, hogy tudatunk egy részével látjuk, hogy nem vagyunk jól, látjuk, hogy nem jó irányba mennek a dolgok, és ahelyett, hogy változtatnánk, valamilyen gonosz manó varázsigéjének engedelmeskedve, elkezdjük továbbgondolni a negatív menetünket, szenvedtetni magunkat, hogy eddig miért nem úgy csináltuk, hogy jó legyen, jól ijesztgetjük magunkat, hogy nekünk mennyi dolgunk van/lenne, hogy jól legyünk, és ahelyett, hogy ezt csinálnánk, fáradtan kifulladunk. Ez egy nagyon érdekes, és korhű attitűd, ami kevésbé ajánlott, mert garancia a biztos sikertelenségre és boldogtalanságra, ugyanakkor nagyon látványos mindemellett. Az életben nincsenek megoldhatatlan feladatok, helyzetek, csak manapság már nem fenyeget közvetlenül az elhalálozás, mint régen, ha valamit nem jól csinálunk, ezért (sajnos) nem is vagyunk már igazán motiváltak egzisztenciális változtatásra, mert „úgyis lesz valami!”, „úgyis jön a lovag!”, stb. Ha tényleg reális elvek alapján változtatunk, akkor tényleg lesz és tényleg jön, ha nem, akkor tudjuk mi szokott lenni, elég, ha körbenézünk mások életére. Itt is nagyon fontos a talpraesettség és a praktikum, ne hagyjuk magunkat megtéveszteni az önsajnálat, a pihenésre vágyás, és a „Különleges vagyok/Nekem annyira rossz” mantra-érme szokásai által. (Nap Nyilasban kvadrátban Neptunusszal Halakban)

November 26csütörtökön ismét egy derékszögű háromszög lesz, ahol a Gyerekkor témáival tudunk dolgozni. Előfordulhatnak ’érdekességek’ az otthonunkkal, szomszéddal, testvérrel, és különösen az Anya-Gyerek témákban kell körültekintőnek lenni. Ugyanezen a napon általánosságban véve is nagyon sok fényszög lesz aktív, tízből kilenc bolygót érintve, így ott tud lenni egy zsizsegés, hiperaktivitás is, és/vagy hogy túl gyorsnak érzékeljük a nap eseményeit, megéléseit, a kontrollunkon kívülinek. (Szaturnusz-Neptunusz-Hold derékszögű háromszög)

November 27péntek és December 15kedd között a Nap, a Merkúr, a Vénusz után, a Mars is odaér a Pluto kvadrátjába. Itt már valamivel gyorsabban és intenzívebben indul meg a régi idők dolgainak kitisztulása, ezért is fontos a fentebb írt Klasszikus, Archaikus, Udvarias attitűd. Ha ezt elegánsan tudjuk működtetni, nagyon össze tudunk kovácsolódni a Párunkkal, életünk fontos egyéb szereplőivel, és itt van még egy újabb kapu is új párkapcsolat indulására. 
Ahogy Jézus mondta, „aki hajlandó meggyűlölni magát érettem, az belép a Mennyország kapuján”, vagyis, aki hajlandó felismerni zárt, magányos, kontroller énjét, és rájönni annak hiábavalóságára, és sablonosságára (Bak Pluto), annak újult erővel tud megindulni a Párkapcsolata, illetve friss lendülettel tud indulni új, még az év vége előtt (Mérleg Mars). Aki őrizgetni akarja magát, vagy rejtett-zárt részeit (Bak Pluto), az konfrontációkra, küszködésekre számíthat párkapcsolatában, vagy izomból, izzadtságszagúan tud elindítani, egyben tartani egy újat, ami szétesik, ahogy nem figyelnek oda (Mérleg Mars). Ezek a magasabb  és alacsonyabb aspektusok, ezért tényleg jobb, ha november első három hetében tovább folytatjuk falaink bontogatását, az önmagunkkal való ’kíméletlen’ szembenézést, és egonk korhű programjainak figyelmen kívül hagyását. (Mars Mérlegben kvadrátban Plutoval Bakban)

November 28szombaton ismét van egy derékszögű háromszög, és a hónap első napjához hasonlóan a Rákban lévő Hold lesz a változó része, csúcsa. A fontos itt, hogy a régi családunkkal, vérrokonainkkal ezen a napon azt nézzük, amit kaptunk tőlük, ami jó volt velük, és jelenleg is működőképes, valamint ne akarjuk őket kizsigerelni. Az ’új’ családunkkal, társunkkal szintén azt nézzük, ami jó, a jelenben, és ne akarjunk nagyon előreszaladni a tervezgetésben, ne akarjunk átugrani folyamatokat. 
Ezen a napon lehet igényünk nagybeszélgetésekre, tisztázásokra, de amennyiben ez megjelenik, engedjük is tovább. Már nem a Skorpióban jár a Szaturnusz, itt ezek már nem aktuálisak; szépen, lassan, lépésről-lépésre haladás van, nincs virágcsokor, vagy bonbon: a jutalom a konfliktus, az egyedül szenvedés-küszködés hiánya, a béke és elégedettség. (Vénusz-Hold-Uránusz derékszögű háromszög)

November 28szombat és December 4péntek között olyan dolgokban tudunk építkezni, ami Magasabb régiók irányában működik. Legyen ez Spiritualitás, Lelki témák, vagy önmagunk, a másik vagy a világ dolgainak megbecsülése, felmagasztalása, jótékony cselekedetek. Ez amolyan elő-Karácsony is, a Jócselekedetek hete, ahol már át-átkukucskálhatunk a jövő évre is, gondolatban, hogy mit szeretnénk majd tenni, de úgy, hogy közben identitásunkkal a jelenben maradunk. (Merkúr Nyilasban trigonban Uránusszal Kosban)

November 29vasárnap és December 7hétfő között a Vénusz bolygó fényszögkapcsolat nélkül halad a Mérleg majd a Skorpió jegyekben. Ez is amolyan visszahúzódás témája, társas kapcsolatainktól és a külvilágtól, valamint a Párkapcsolatunktól, de itt azért, hogy önmagunkban felemelkedjünk, egy nem-terápiás önvizsgálatot tartsunk.

Az elmúlt három évben egy másik ember rendszerint növelte a szenvedésünket, a neurózisunkat, a világ fájdalmát, innentől egy másik ember mindezeket csökkenteni hivatott. Ebben az egy hétben azért távolodunk el emberi kapcsolatainktól, hogy utána visszataláljunk hozzá, hozzájuk. Ha van összhang, minden probléma könnyebben oldható meg, ha nincs, a probléma fokozódik, így itt az attitűdünkben kell egy önreflexiót tartanunk: egyedül szeretnénk szenvedni, társsal szeretnénk szenvedni, vagy harmadik variánsként társsal szeretnénk egyre inkább felfedezni a mélységeinket, és ezáltal egyre magasabbra szárnyalni. Itt már a mi ’döntésünk’, amivel mindig ott van az is, hogy el tudjuk rontani. :) A harmadikban variációban elveszítjük önmagunkat, hogy egy magasabb szinten megnyerjük, így az ego-nk számára az tűnik félelmetesnek, bénának, univerzális értelemben pedig az a működőképes. Egyre több jutalom jár majd együtt vele, és az igazi ajándékosztás tavasszal indul majd, így érdemes gazdaságosan hozzáállni; mint egy részvényhez. :)

Forrás:https://zoldkor.blog.hu/2015/10/25/november_honap_asztrologiai_elorejelzese_455