Magunkban van a megoldás HUNFény

2013.07.30 18:25
Üdvözöllek kedves olvasó!
 
Ebben a bejegyzésben egy nagyon fontos dolgot szeretnék kiemelni, amit nagyon sokan szoktunk, és még fogunk jó párszor "elfelejteni", hogyha nem természetesen módon hagyjuk magunkban ezeket a dolgokat érlelni. Pontosabban magát a spirituális fejlődésünket pusztán egy döntés által lelehet állítani, vagy pedig folytatni. Magam is már sokszor tapasztalatom ezt, hogy el-el felejtek bizonyos dolgokat, amik aztán rá 1-2 napra, vagy hétre a maguk tökéletes formájában visszafognak köszönni. Ez a dolog önmagában egy ciklikus a magam tapasztalatai szerint. Mert ugyanis vannak időszakok, hogy mintha a képességeim nekem is tompulnának valamennyit, de ez mint mondtam ez csak átmenetileg van/lesz jelen. Ezért ne ijedj meg, hogyha ilyet tapasztalsz magadban. Hadd ragadjak ki a napjaimból pár példát.
 
Egyik ilyen példa. Maga a szónoklat. Nálam ez a készség a sok olvasás közepette rengeteget javult, és javul, de vannak aztán napok, amik persze semmi esetre sem véletlenek, hogy mintha a beszéd kifelejtődne belőlem, és csak hebegek-habogok. Ilyen esetben azt kell csinálnod, hogy ennek most így kell lennie, és egyszerűen csak vedd tudomásul, hogy pár nap, vagy maximum hét múlva ez a készséged vissza fog térni fejlettebb fokozatban. Pontosabban a 100%-ról ráugrik 120%-ra. Ami nem kicsi teljesítmény, ha a rövid időt nézzük.
 
Másik ilyen példa. Maga a gondolkodásod fokozatos kihagyása, és átállása az intuitívabb, de belülről jövő tudásod használatára. Nálam is ez a készség egyszerűen mostanra megváltozott. Még 2-3 hónapja bőségesen bírtam agyalni. Mostanra meg ez nagyon lecsökkent, és így egyszerűen jön intuitívan mindenre egy megoldás. Régen, amíg egy problémán rágtam magam, hogy hogyan oldjam meg agyalással csináltam non-stop. Mostanra ez meg mintha felcserélődött volna. Ez maga aztán meg a változás.
 
Ezért kedves olvasó, ha pontosan ilyen, vagy hasonló lefolyású dolgokat tapasztalsz magadnál. Ne ijedj meg, mert ez csak az átalakulás velejárója. Hagyatkozz mindig folyamatosan az agy-szív kapcsolatra, mert ezzel kitudod a magad számára is küszöbölni a problémáidat hosszú távon.
 
Na, de ezenkívül szeretnék néhány információt dióhéjban átadni, ami a jelenlegi helyzetet illeti most a Földön. Nagyon lassan, de biztosan haladunk a felszabadulás felé, de mi magunk is ezt a folyamatot képesek vagyunk azzal meggyorsítani, hogy akár csak egy rossz tulajdonságukat legalább tudomásul vesszük, és utána jönnek az olyan leckék, amik megfogják adni, és mutatni is a megoldását annak a rossz tulajdonságunknak, hogy többé már ránk, és a környezetünkre se lehessen hatással. Ismerd meg önmagad kedves olvasó! Mert ez az egyetlen járható út. Minden más nem a Fénybe, hanem csak a körbe-körbe mozgásba fog vezetni. Ezért is kell tudomásul venni, hogy a Vaskor eltűnt a szó szoros értelmében, és már csak az elménkben él.
 
Addig meg az Aranykor magját el kell vetni, és folyamatosan öntözni/gondozni. Ezt persze mindenkinek a maga szegletében kell csinálnia különben a maga magja nem fog kikelni, hanem csakis benn maradni a földben, és aztán csak csalódás lesz a vége. Itt már nincs semmi lehetőség, ami pedig elviekben félreállíthatná ezt a törekvést, hogy a világunk, és ezzel együtt magunk is megváltozzunk.
 
Az a helyzet, hogy az Univerzum (Isten/Forrás/Teremtő Atya-Anya stb.), amivel mi magunk is kapcsolatban állunk segít nekünk a földönkívülieken keresztül is, és a más felsőbb dimenziókon élőkön keresztül is ezzel is fogva a kezünket, és adva az útmutatást, hogy az egyéni bizonyos helyzeteinkben mit lépjünk. Hiába a más alsóbb világokból a sok lelassításra/megállításra való törekvés mind elolvad a Fényben. Ezért is kell a középpontunkban lennünk, és tenni a dolgunkat teljesen éber tudatosan. Magam is ezt teszem minden pillanatban. Ti is tegyétek ezt!
 
Köszönöm a figyelmet!
Írta HUNFény
 
Forrás:http://www.fenyorveny.hu/2013/07/magunkban-van-megoldas-hunfeny-2013jul30.html