Tél,sötétség,rossz-vajon léteznek?

2013.07.07 20:36

Tél, sötétség, rossz - vajon léteznek?

Egy híres egyetem tanára a következő kérdést tette fel diákjainak:

- Mindent, ami létezik, Isten teremtett? Egy diák bátran válaszolt: - Igen! - Tényleg mindent Isten teremtett? - kérdezte újból a tanár.

- Igen, persze - ismételte meg a diák. De a tanár felvetette: - Ha Isten teremtett mindent, ami létezik, akkor a rosszat is megteremtette. És az alapján, amire eddig jutottunk, állíthatjuk, hogy Isten a rossz. A diák először nem tudott mit válaszolni erre a definícióra, és csendben maradt. A tanár elégedett volt magával és kérkedett a többi diák előtt, hogy bebizonyíthatta, a válaszoló diák hite csak mítosz.

De a diák újból jelentkezett:

- Kérdezhetek öntől valamit?

- Természetesen! - így a tanár.

A diák tehát kérdezett:

- Létezik-e hideg?

- Milyen kérdés ez, persze, hogy létezik. Te még sohasem fáztál?

A többi diák nevetni kezdett.

A fiú válaszolt:

- Valójában, uram, hideg nem létezik. A fizika törvényei szerint, ha jól belegondolunk, a hideg csak a meleg hiányát jelenti. Minden test vagy tárgy érzékeny a környezetváltozásra vagy az energiaátvitelre. Az abszolút nulla tulajdonképpen a meleg hiánya. Akkor ezen a hőmérsékleten minden anyag mozgás- és reakcióképtelen lesz. A hideg nem létezik. Az ember ezt a szót a nem elegendő meleg érzésének kifejezésére találta ki.

A diák folytatta:

- Létezik sötétség?

- Persze! - válaszolta a tanár.

A diák:

- A sötétség ugyanúgy nem létezik, az csak a fény hiányakor jön. A fényt tudjuk vizsgálni, a sötétséget nem. Használhatjuk Newton módszerét arra, hogy a fehér fényből töréssel sok színt kapjunk. Azonban a sötétséget nem tudjuk mérni. A fény egyetlen sugara megtörhet a sötétben és meg tudja azt világítani. Hogy tudja megmérni, milyen sötét a világűr? Hát úgy, hogy megméri a fény erősségét, amit ad. Ugye így van helyesen? A sötétség egy szó, melyet az ember talált ki, hogy körülírhassa, mi történik, amikor nincs fény.

Végül a fiatalember megkérdezte tanárát:

- Uram, létezik rossz?

- Persze - válaszolta még mindig a tanár. - Látjuk az ember másik iránti naponkénti embertelenségében, látjuk a világban élő bűnözők tömkelegében. Ez nem lehet semmi más, mint rossz.

- Valójában rossz nem létezik, uram, legalábbis önmagában nem. A rossz Isten hiánya. Ugyanúgy, mint a sötétség és a hideg esetében. Ez egy szó, amivel az ember azt szerette volna kifejezni, hogy kevés van Istenből, hogy hiányzik Isten. Isten nem teremtette meg a rosszat. A rossz annak az eredménye, hogy az ember híján van Isten szeretetének. Isten szeretete az Ő ajándéka a szívünkben. Úgy, mint amikor felkapcsoljuk a villanyt, vagy kizárjuk a hideget.

A tanár leült.

A fiatalember neve: Albert Einstein