Az új Gnózis-az Egyetemes Törvény új elméletének fényében

 

- az új gnózis –

az emberiség evolúciós ugrása a 3. évezred küszöbén

az Egyetemes Törvény új elméletének fényébe

 

 

A könyv eredeti címe :

 

Evolutionssprung der Menschheit

 

Dr. Georgi Stankov, 2001

 

 

 

Magyarra fordította : Berán István

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tartalomjegyzék

 

 

 

 

 

Első előszó

 

Második előszó

 

Bevezetés: A gnózis történelmi nézőpontból

 

I. Népszerű tudományos bevezetés az egyetemes törvény új gnózisába

 

 1. Alapvető megjegyzések

 

 2. Tér és idő az Egyetemes Törvény értelmében

 

II. Az emberi faj, mint energetikai rendszer

 

 1. Biofizikai alapismeretek

 

 2. A tudomány központi dogmája

 

 3. A Planck-féle hatáskvantum

 

 4. Az ember energetikai szerkezete

 

 5. Mi a lélek?

 

 6. A biológiai test asztrális-energetikai szabályozása

 

 7. A fénytest-folyamat energetikai alapjai

 

III. Psziché, szellem (értelem) és lélek, valamint ezek energetikai kölcsönhatásai

 

 1. Psziché

 

 2. A psziché félelemszerkezete

 

 3. Értelem (emberi szellem)

 

IV. Az emberi észlelés tárgyilagossága és elfogultsága

 

 1. A filozófia alapproblémája

 

 2. A politikai gondolkodás félelem okozta eltorzulása, mint álokoskodás

 

V. A lélek megtestesülési ciklusai

 

 1. A lélekvilágok energetikai szerkezete

 

 2. Minden inkarnáció egyidejűsége

 

VI. Fénytestté válási folyamat és az evolúciós ugrás

 

 1. Energetikai háttér

 

 2. Jézus energetikai befolyása a föld inkarnációs történetére

 

 3. Az evolúciós ugrásnak és a fénytestté válás folyamatának az okai

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Első előszó

 

Ezt az Egyetemes Törvény tudományos Gnózisáról szóló könyvemet 2001 júniusában írtam. Ekkor még a jó nevű gazdaságkutató intézetek fiatal-lélek-szintű prófétái több mint 3 %-os, erős gazdasági növekedéssel számoltak mind az Egyesült Államokban, mind Európában, ezért a német kancellár sem kezdte el még a hősies küzdelmét a tizedes vessző előtti kettesért. Ám a világgazdaság már három hónapja recesszióban volt, ahogyan ezt a nemzeti statisztikai hivatalok közgazdász-prófétái 2001 év késő őszén visszatekintve több-kevesebb nyomatékkal kijelentették.

 

Mert világunk észlelése, ahogyan az itt ábrázolt gnózisban is megmutatom, bizony történelmi jellegű. És 2001 végén a gazdasági növekedés már kb. 400-600 %-al tért el a közgazdász-bölcsek előrejelzéseitől anélkül, hogy ilyen próféták létjogosultságát komolyan megkérdőjelezték volna. Korábban, kevésbé „felvilágosult időkben”, ilyen ordítóan hamis előrejelzésekért halál lett volna a „jutalom”, mivel ilyen jósoknak teljes mértékben rendelkezni kellett a jövőt illető asztrális tudással. Mégis a jelenlegi profi fiatal-lélek-szintű prófétáknak az ő hamis előrejelzéseiket miatt most az a büntetésük, hogy még jó ideig a teljes amnézia állapotában kell hirdetniük a jóslataikat, mert a kibontakozáshoz az ilyen fiatal lelkeknek még sok csalódást keltő tapasztalatra van szükségük.

 

A jelenlegi recessziót, mint egy lefelé tartó ciklus kezdetét, már 1998-ban előreláttam. A következő évben megírtam az előttünk álló világválság okainak rövid elemzését, és közzé tettem az interneten. Ez akkoriban történt, amikor a világgazdaság még eufórikusan a New Economy - lufin szárnyalt, és a gazdasági mutatók hihetetlen magasságokat értek el.

 

Viszont ami ezt követte, az nagyon is ismeretes. A lufi kipukkant. Röviddel publikációm után a NEMAX-index zuhanni kezdett, és másfél éven belül értéke tizedére csökkent. Megsemmisült egy népgazdasági vagyon, tízszer akkora, mint a dicsőített „évszázad-adó-reform” adócsökkentése. Azóta „a jövő új piaca” minden újdonság bevezetése nélkül dülöngél alacsony színvonalon, és már csak a kegyelet kérdése, hogy az egy-eurós részvényeknek ezt az önálló tőzsdéjét mikor pakolják össze. A DAX ebben az időben legmagasabb értékének 60 %-át veszítette el, és a nyugati világot egy eddig sohasem tapasztalt csődhullám öntötte el.

 

Egy évvel a hanyatlás kezdete után a jelenet kísérteties módon megismétlődött. A politikusok és szakértők kórusa nem fáradt bele a válság végének szajkózásába, még pedig röviddel a világgazdaság visszafordíthatatlan összeomlása előtt, melynek következményeit még egyetlen halandó sem tudja elképzelni.

 

Mit keres a gazdaságnak ez a taglalása egy ezoterikus iratban, kérdezi a csodálkozó olvasó. Nagyon is ide vág! Igazságukat a gnosztikus tanok mindig is prófétai bejelentésekkel bizonyították. Ez hát ennek az írásnak is a központi szándéka. Pontos gazdasági előrejelzések az ilyen gnosztikus iratokban egyáltalán nem ritkák. Gondoljunk például János jelenéseinek könyvére, mely pontos adatokkal szolgál az új Jeruzsálem terjedelmét, nagyságát és épületszerkezetét illetően, vagy a fáraó álmának pontos gazdasági jövendölésére, amire József adta a magyarázatot az Ószövetségben. Az emberek mindig is aggódtak a túlélésükért, miközben persze elsősorban a gazdasági túlélésükre gondoltak, számos prófétájuk ajánlása ellenére, akik nekik mindig a mezők liliomainak gondtalansága követendő példáját hozták fel.

 

Az utóbbi években mindenekelőtt azzal foglalkoztam, hogy az idők látható jeleit - amelyek lényegében makroökonomikus természetűek - kutattam, és ezeknek az összefüggéseit a belső, lelki változásokkal kapcsolatban az asztrális területen, melyeket testileg fénytestté válási folyamatnak, szellemileg pedig a kauzális világok (felettes asztrális terek) intellektuális ösztönzéseinek vettem. Ezekből kifejlesztettem a társadalom fejlődésének egy előrejelző szintézisét, melynek asztrál-tudományos alapvonalait röviden felvázolom ebben a könyvben.

 

Ez az újszerű prognózis nem ad pontos adatokat konkrét eseményekhez, inkább a fejlemények általános irányát mutatja meg. Ebből meg lehet magyarázni bizonyos kulcsesemények téridőben történő fellépését, és meg lehet okolni a szükségességüket. Ezért is írtam röviddel 2001. szeptember 11-e után egy értekezést a World Trade Center elleni merényletről, és ezt csatoltam ehhez a könyvhöz ismertető esettanulmányként.

 

Ez a katalizáló esemény egyrészt prognózisom igazolására szolgált, másrészt főpróbája volt a tulajdonképpeni eseménynek - az első többdimenziós személyiség felemelkedésének. Ez a felemelkedés jelzi az emberiség evolúciós ugrásának betetőzését. A sokk, melyet a merénylet a világon kiváltott, ködös fogalmat ad arról a sokkról, amit az „emberfiának” már a Bibliában is rebesgetett „megjelenése” ( görögül parúzia ) fog kiváltani.

 

A megjelenés eseményének ezt követő kollektív feldolgozása az emberiség teljes illúzióvesztéséhez és zavarodottságához vezet a világ lakosságának nagy többségénél, és bevezeti ezen fiatal lelkek érett lélekké válásának korszakát. Ebben a könyvben az olvasó részleteket tud meg ennek az egyszeri kozmikus fejleménynek az energetikai hátteréről. Ez a fejlemény, az ember fiának a megjelenése, bolygónkat mindörökre megváltoztatja, és az emberi fajt a téridő korlátaitól megszabadult, transzliminális (határokon túllépő) lénnyé változtatja. Emiatt az itt előterjesztett tudományos gnózis egy mindent átfogó, pontos prófécia jellegét ölti fel, mely a jelenlegi emberiség korlátolt világnézetét romba dönti, ugyanakkor a szellemi fejlődés új fokára emeli fel. Ezért ez a címe ennek a könyvnek is: „Az emberiség evolúciós ugrása”.

 

Az itt leírt asztrál-energetikai folyamatok már hatnak, minden médiumi adottsággal rendelkező személy részéről észlelhetőek, és a Földön történő kibontakozásuk nyomon követhető. Azon ismeretek, melyeket az olvasó nyerhet az egyetemes törvény itt leírt gnózisából, lehetővé teszik számára ezen egyszeri asztrál-kozmikus fejlemények ihletett látomását, melyekről a mai társadalomnak még fogalma sincsen. Ez a betekintés pedig az olvasónak feltárja az emberi létezés mély értelmét a Mindenséggel összefüggésben. Ez az új gnózis tehát egyidejűleg egy Jelenések könyve, az első olyan Jelenések könyve az emberiség történelmében, amely minden kétséget kizárólag tudományosan is meg van alapozva.

 

Berghaselbach, 2002. július

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Második előszó

 

Hét év telt el azóta, hogy megfogalmaztam az Egyetemes Törvény új gnózisát. Eközben testem energetikai átalakulása, a fénytest-folyamat szakadatlanul és feltartóztathatatlanul előrehaladt. Ez engem testileg és lelkileg csaknem kibírhatatlanul megviselt. Átmentem ezen, de ez a folyamat annyira embertelen volt, hogy ennek leírása szóbeli ábrázolásra nem lenne alkalmas.

 

Mivel az emberiségnek még nincsen tapasztalata ezen asztrális-energetikai folyamattal kapcsolatban, amely azonban eljövendő fejlődését mérvadóan jellemezni fogja, jelenleg nem sok értelme lenne a pszichomentális és szomatikus akadályokról beszélni, amelyen minden inkarnált személyiségnek át kell jutnia, mielőtt az anyagi téridő korlátaitól felszabadítaná magát, és transzliminális lélekként mind testben a Földön, mind pedig testetlen lényként, felemelkedett mesterként az asztrális tereken is tartózkodhatna.

 

 

Ez a folyamat velem fog elkezdődni, ahogyan könyveimben ismételten utalok rá. Testem asztráltestté transzformálásával bemutatom az inkarnált személyiség és a lélek halhatatlanságát, és a biológiai halál szükségszerűségének az eszméjét végleg száműzöm a világból. Ennek pedig az az oka, hogy elsőként fedeztem fel az Egyetemes Törvényt, és a jelenkor összes hagyományos, heterogén, szélsőségesen hibás tudományait, melyek a magasabb szintű megismerést tagadják, az egész emberi tudás egységes, logikusan axiomatikus, gnosztikus tanává fejlesztettem tovább. Ezen óriási intellektuális teljesítmény során a tudomány, a filozófia, a vallás és a mindennapi gondolkodás összes alapelvét el kellett vetnem vagy meg kellett változtatnom.

 

Az Egyetemes Törvény új átfogó elmélete elsősorban az emberi gondolkodás tana. Az emberi tudat ősfogalmával kezdődően megmutatja, hogy saját gondolkodását az embernek hogyan kell logikusan-axiomatikusan megszerveznie, strukturálnia. Ily módon képessé válik mindazt a felismerést és megtapasztalást, amelyben megtestesült személyiség részesedhet, ellentmondásmentes, igaz kategória-rendszerben szavakba foglalni, és embertársainak kifogástalanul megszerkesztve írásban hozzáférhetővé tenni.

 

Az emberiség a jelen pillanatig nem képes a történelem folyamán összegyűjtögetett, töredékes tudását ellentmondásoktól, képtelenségektől, egymást kizáró meghatározásoktól és hibáktól mentesen ábrázolni. Mivel ezt az emberi tudást valamilyen formában a 3d-téridőben valósítja meg, anyagi és szellemi termékei nagyon tökéletlenek, és a pusztulás csíráját hordják magukban.

 

„Az alsó világok formáinak és alakulásainak” (új-platonizmus) ez a tökéletlensége az egész nyugati filozófiának vezérgondolata, mely aztán Leibniz teodiceájában ( megj : istenigazolás, hogy a rossz és a gonosz összeegyeztethető a jó, bölcs és igazságos Istennel ) csúcsosodik ki. Energetikai szempontból itt a destruktív interferencia (bomlasztó kölcsönhatás) fizikai feltételeiről van szó. Ezek a jelenségek lesznek ennek a könyvnek az alaptémái.

 

Ez az új gnózis Platón és Arisztotelész klasszikus görög filozófiájának, különösen pedig Plótinosz újplatonizmusának a továbbfejlesztése. Ez okból írtam az utóbbi években a rövid pihenés időszakaiban, amikor a fénytest-folyamat fájdalmai valamelyest alább hagytak, további könyveket az új gnózishoz és filozófiájához, melyek az emberi gnózis ebben a műben lefektetett alapjait kiegészítik és teljessé teszik. Minden gnosztikus művem ezzel egy lezárt ciklust képez, melyek az Egyetemes Törvény új átfogó elméletének filozófiai-létezéstani alkalmazásai e földi létben, és csak egészükben lehet őket helyesen értelmezni és méltatni.

 

Ezen könyv megírása közben tudatában voltam annak, hogy ennek a műnek - egyéb gnosztikus-filozófiai munkámmal együtt - még hosszabb ideig a fiókomban kell várnia a közzétételét, mert a nyilvánosságra kerülésük ideje még nem jött el. Az olvasó fantáziájára bízom nagy áldozatom elképzelését, mert tudtam, hogy az emberiség történelmének legnagyobb felfedezését vittem véghez, ugyanakkor a következmények tudatában vissza kell fognom magamat, és ezt az alkotásomat évekig zár alatt kell tartanom, hogy az asztrális világok tervét, az emberiség evolúciós ugrásának kezdetét – melynek küldöttjeként választottak ki engem – ne veszélyeztessem. Azzal, hogy akaratomat alárendeltem a kauzális világok akaratának, és így  "Isten bárányává" lettem, megszabadítottam magamat minden földi félelemtől és aggálytól, amik ezen a bolygón az életet jellemzik és alapvetően elferdítik.

 

Időközben a világgazdasági válság, amit tíz évvel ezelőtt bejelentettem, 2007 júliusában végleg és visszafordíthatatlanul kitört. 2008 eleje óta mindenki számára láthatóan és feltartóztathatatlanul folytatódik. Emiatt többé nem lesz lélegzetvételnyi szünet sem, mint 2003-2006-ban látszott csalóka felüdülés formájában.

 

Ugyanakkor jómagam a fénytestté válási folyamat utolsó, nagyon intenzív időszakában vagyok, annak a csalhatatlan jelében, hogy közvetlenül a parúziám előtt, vagyis a biológiai testem asztrális testté alakulásának folyamatban állok.

 

Ez az esemény, melyet ebben a könyvben és más gnosztikus könyveimben is részletesen megbeszélek, váltja ki a világ tulajdonképpeni válságát és az emberiség evolúciós ugrását.

 

Ez az apokalipszis, amiről a biblia is beszél, elsősorban az Egyetemes Törvény új elméletének és gnózisának a Jelenések könyve lesz. Ezzel bebizonyítom az asztrális világok - a 7F teremtési terek - vezető szerepét a földi létben. A multidimenziós személyiséggé alakulásom pedig ezt a tényt konkrétan bizonyítani fogja. És ezzel befejeződik apokrif műveim rejtegetése is, azokat most már publikálni lehet.

 

Berghaselbach, 2008. augusztus

 

 

 

 

 

Bevezetés: A gnózis történelmi nézőpontból

 

Az ember az ókortól mind a mai napig foglalkozik léte eredetével. A legtöbb vallás istenelképzelése egy gondolatban kívülre helyezett panteisztikus erő, melyet az ember tévedhetetlen ihletéssel mindenkor minden élet forrásának tart. Ahogyan az ember a természettel szemben önállóvá válik, arra hajlamos, hogy magát önálló, gondolkodó lénynek lássa, és az életet adományozó erőt külső jelenségnek vegye.

 

Ameddig a primitív ember önmagát a természettel egynek veszi, addig nincs szüksége annak az erőnek a külön elképzelésére, amelynek a létezését köszönheti, hanem ezen erő részének látja magát, tehát azonos az őt környező természettel. Az én-elképzelés kialakulásával kifejlődik a különbségek felismerésének képessége is. Ekkor tudata mindenekelőtt két nagy kategóriát alkot : önmagát és az emberi közösséget egyrészről, a természetet másrészről.

 

Minden gondolkodás a megkülönböztetés képességével kezdődik, ami az egésznek a részekre osztása és a részeknek az absztrakt csoportosítása. Az első két felosztáson belül – „én”, mint ember, a természettel szemben – nagy teret biztosít a kreativitásnak.

 

Ha az ember eddig a természettel egynek érezte magát, most a teremtést, mint egészet fel kell osztania. Mivel fokozottan teremtőnek érzi magát – előbb kezdetleges eszközök készítése alapján, később a természet modellezőjeként, például földművesként, erdőirtóként, házépítőként, a táj átalakítójaként – később az életet adó erőt nem tudja már a természettel azonosítani, mert hiszen az általa megváltoztatott természettel szemben magát egyre nagyobb fölényben látja.

 

Mivel az ember a természettel szemben valahogyan mégis gyengének érzi magát, ezzel a mindenre képes erővel mégsem tud azonosulni. Mi lesz tehát kézenfekvő? Kieszel egy teremtőt, aki sem a természettel, sem az emberrel nem azonos. Ezt jelzi egy külső teremtő, Isten, vagy istenerő keletkezése.

 

Ezt a külső teremtőt aztán jellemvonásokkal kell ellátni, mert az emberi tudat heves megismerési vágya arra ösztönöz, hogy mindent, amit az ember észlel, látható tárgyat vagy akár belső rezzenést, megkülönböztessen és azokat további tulajdonságokkal lássa el. Mivel az ember fokozatosan fölényben érzi magát a természettel szemben, logikus, hogy ezt az életet adó erőt, melynek mindent átható létezését továbbra is érzékeli, nem természetes tulajdonságokkal, hanem emberi jellemvonásokkal látja el.

 

Persze ez a folyamat lassan halad, s ezért az első teremtők, akiket az ember kigondolt magának, épp annyira emberközpontúak, mint amilyen természeti vonásokat is mutatnak. Az isteni tulajdonságok folyamatos változtatásával a görög mitológia szolgál jellemző példával arra, hogyan változott az ember istenfogalma teremtő módon a történelem során. A természetet minél inkább leváltja az ember társadalmi környezete, annál inkább fogyatkoznak az Alkotó természetes tulajdonságai, és a tisztán emberi tulajdonságok kezdenek jelentőségre szert tenni.

 

A Zeusz körüli olimposzi istenek pszichológiai jellemvonásait az ő szenvedélyeikkel, gyengéikkel és erényeikkel már nem lehet megkülönböztetni a halandó emberekétől. A létjogosultságuk is teljesen emberközpontú. Van a háború istene, a kereskedelemé, a tudományé, a szerelemé, stb. Az Olimposz istenei azért vannak, hogy az emberi tevékenységeket támogassák.

 

A külső isteneket, mint az életadó erők jelképeit, az emberek olykor eszközzé teszik, mellékes emberi célokra és igények érdekében veszik használatba. Ezt az eljárást megtaláljuk a több istenben hívő és az egy istenben hívő vallásoknál is.

 

A zsidók egyistenhitű vallása Istennel, aki olykor zord, bosszúvágyó, magán uralkodni nem tudó gyerek módjára viselkedik, gyakran visszaél a törzs érdekében. Segít az izraelitáknak a harcban ellenségeik és a természet ellen, és az olykor másképp gondolkodót, például bálványimádót, könyörtelenül megsemmisíti.

 

A vallásos gondolkodás alkotóereje gátlástalanul terjeszkedik. Hogy Istent saját érdekükben igénybe vehessék, még arra is számítanak, hogy Isten a saját természeti törvényeit megszegi, és csodákat művel.

 

Az emberhez hasonlóan Istennek is szabad a maga alkotta szabályt figyelmen kívül hagynia. Ezt a haszonelvű istenfelfogást mind a mai napig előszeretettel ápolják és továbbfejlesztik a keresztény egyházak. Legkésőbb ebben az időpontban világossá válik, hogy az Istenek, akiknek szellemi eredetük az életadó természeti erő ismeretelméleti magyarázatából adódik, jelentősen visszahatnak az emberekre és az emberek viselkedésére. Szellemi fejlettségétől függően az ember aktuális képmásának alkotja meg isteneit, mert így ismeri fel és így hajlandó követni őket. Önmaga absztrakciójának nevében aztán fejlesztget törvényeket, parancsokat és viselkedési szabályokat, s ezeket, életet nem kímélve, könyörtelenül érvényesíti. Ez az utóbbi két-háromezer év történelmének kulcsa.

 

Ám minél hasonlóbbá válnak ezek a külső istenek az emberekhez, annál inkább veszítenek a hatalmukból. A későbbi ókortól a hellén időkön át a késő római korszakig sokasodnak az istenek, akik helyi csetepatékba bonyolódva egymás kezéből rángatják ki a hatalmat (energeion).

 

A hatalom túltengés, mely az ember segítségre szorulásában és annak tényében mutatkozik meg, hogy az ember soha sem tudja, hogy amit az életben tervez, az sikerül-e, annak a létbe vágó érzetében jelentkezik, hogy az ember tehetetlenül ki van szolgáltatva a véletlennek (tyche, fortuna), vagy az elkerülhetetlen sorsnak (heirmarméne, fátum). Viszont ennek a fokozottan megmutatkozó túlerőnek az egyre jobban elbabonásodó antik mitológia nagyon is emberi isteneihez egyre kevesebb köze van már.

 

Így aztán a megoldás elsőre csak az lehet, hogy a görög istenségek sokaságát egységes istenfogalomra cserélni: a sokistenhitnek tágítania kell az egyistenhit elől.

 

Ez a csere mindenekelőtt politikailag kecsegtető. A vitathatatlan uralkodó, a császár egyesíti erejét az egyetlen istennel, és megszületik a cezaropapizmus, mint alkalmazott istenelv (a késő római birodalomban és Bizáncban). Ez a gondolat ugyan Nagy-Sándorra vezethető vissza, akit már életében istenhez hasonlóan kezdtek imádni. Ebből az isteni eredetből kiindulva alapozza meg birodalmát a szeleukidák makedón dinasztiája, s ezzel egyengeti a keresztény vallás kibontakozásának talaját.

 

Az antik mitológiának és a keresztény tanításnak ebben a szerves összefonódásában a görögök filozófiai teológiájának istenfogalma, a Logosz veszi át az összekötő szerepét. A korai keresztény gnosztikusok (először János) végső magyarázó elvnek használják annak alátámasztására, ami az Újszövetségben (összefoglaló evangéliumokban) csak rejtetten található. Ebből keletkeznek a zsinat-idők dogmái.

 

Kérlelhetetlen huzavonában a késői római, alexandriai idők gnosztikus tanaival, Plótinosz újplatonizmusával és az origenizmussal, melyek a korai kereszténység szellemében több száz éves hasadást okoztak, a keresztény dogmák politikailag érvényre jutnak azzal, hogy az antik filozófiai rendszer utolsó ágaskodásának minden mérvadó ismeretelméleti nézetét felszippantják és semlegesítik, vagy eretnekségnek nyilvánítják. Ez érvényes mindenekelőtt a háromság tanára, az örökkévalóság, a boldogság, a mindenhatóság, a mindentudás és a kozmosz jóságos gondviselésének tanaira. Ugyanakkor az antik filozófiai gondolkodás teleológiai (a természetben minden előre megszabott cél érdekében jött létre) szabadságát leváltja a keresztény tan az ő kizárólagossága igényével. A vallásos istenelképzelés egyre inkább a történelmi és politikai feltételekhez igazodik, világi lesz és egyre kevésbé egyetemes. Vonzó mivolta a reneszánsz óta egyre csökken.

 

Mivel az életet adó erő hatása továbbra is tagadhatatlan, és ezt nagyon sokan erősen érzik, megkövetel valamiféle magyarázatot is. A foglalkozás az emberiség és a világ létével, sorsával és elmúlásával nem csupán a hivatalos vallások ellentmondásos értelmezéseiben él tovább, hanem az antik idők óta egyházi javakat világiasít a filozófia terén is. Azóta a filozófia és a teozófia folyton kölcsönhatásban áll egymással, ami a korszak függvényében egyszer termékenyítő, általában a filozófia irányából a teozófia felé, vagy elnyomó, akkor kizárólag a teológia irányából a filozófia felé. (Ahogyan említettük, a keresztény teozófia bőségesen kiszolgálja magát a görög filozófiából. A zsinatidőkben bevezetett majdnem minden dogma az antik filozófia alapvető elképzeléseiből fakad. Herakleitosz Logoszából lett a Szentlélek, a lélek halhatatlansága, amit Platón bizonygat a „Phaidónban”, ebből alapozta meg a másvilág elképzelését, és a szentháromság körüli, sokáig tartó vita arisztotelészi és platonikus érvekkel viaskodott. Az egyházatyák, vérmérsékletüktől és képzettségüktől függően, Platón, illetve az újplatonizmus, vagy inkább Arisztotelész hívei voltak.)

 

Már Szókratész (értsd Platón) hódol az olimposzi isteneknek üres szólamokkal, de csak személyes démonára hallgat (daimon), aki őt rendszeresen bénító transzállapotba helyezi, hogy szóba elegyedhessen vele. Szókratész istengondolata a nyugati hagyomány történelmében első ízben ölt kimondottan egyéni vonásokat: bevezeti az emberi lélek kitűnőségét, és határozottan helyet hódít magának a nyugati filozófiában és a hétköznapi gondolkodásban.

 

Nem mintha a lélek ötlete nem létezett volna már korábban is az életet adó erő egyéniesítése formájában átruházva az egyes emberre, csak ezúttal a történelem egyik legnagyszerűbb filozófusának koncentrált erejével van dolgunk. Phaidon párbeszédében Platón bebizonyítja Szókratész által a lélek halhatatlanságát minden rendelkezésére álló eszközzel. Nem sok ez végül is. Szókratész több példával előterjeszti, hogy a világ ellentétekből áll, tehát párosság, ezért a lélek halhatatlansága a test mulandóságának szükséges ellentéte.

 

Azóta minden filozófus elsőrendű feladata az istenbizonyíték előállítása. Így Descartes, Pascal, Spinoza, Leibniz, vagy Kant. A filozófusoknak ez a csatatere számos vesztett ütközetet ismer – ez a nyugati filozófia törmelékhalmaza –, de egyetlen győzelmet sem. Egyébként ugyanis az emberiség történelme egészen másképp zajlott volna. Ezt a körülményt röviden meg kell tárgyalnunk, mert elénk tárja azt, hogy a jelenlegi tudomány miért utasítja el a lélek létezését.

 

Csaknem minden említésre méltó, valláson kívüli kísérlet valamiféle rejtett, alkotó erő bebizonyítására, legyen az lélek, láthatatlan anyag vagy szellemi elv, a tulajdonképpen a 19. században megszülető modern tudomány előtt zajlott. Ez okból minden filozófiai istenbizonyítás az antik tudomány újjászületése, a reneszánsz óta tudomány előtti természetű.

 

Az akkori tudománnyal ellentétben, mely lényegében a vonzerő Newton féle fizikájában és az égitestek Kepler féle mechanikájában merült ki, a bizonyítékok metafizikaiak, tehát az érzékszervek által feltárt fizikai világon kívül esők. A jelen fogalmazás időpontjáig ezen semmi sem változott.

 

Az új idők modern tudományának felkerekedése óta ilyen kísérletekre sem a filozófia, sem a tudomány nem vállalkozik egyetlen prózai okból: tudományos kutató nem akarja blamálni magát. Mert ettől kezdve bármi nemű láthatatlan, alkotó erő bizonyításának a kísérleti ellenőrizhetőség feltételének kell eleget tennie.

 

A 19. század első felében még fennállt annak az elméleti lehetősége, hogy ez a „vis vitalis” elektromágneses természetű lehetne (pl. Mesmerizmus). De ez az álom hirtelen szertefoszlott az elektromágnesesség négy törvényének megfogalmazásával Maxwell által 1860-ban. Legkésőbb ebben az időpontban felhagytak annak a reményével, hogy valamiféle istenerő vagy alkotó energia létezését szigorú, kísérletileg felülvizsgálható bizonyítékkal lehessen alátámasztani a számunkra hozzáférhető és kísérletekkel feltárható fizikai világon belül.

 

Ha a matematikát, logikát, fizikát és biológiát – a tiszta tudomány foglalatait – Descartes, a karteziánusok, Spinoza és Leibniz még elővehette az istenbizonyítás lefektetéséhez, úgy ez a vállalkozás Maxwell óta a nevetségességnek lett kiszolgáltatva.

 

Az ezt követő relativitás-elmélet, melyet Einstein 1905-ben fejlesztett ki, valamint Planck kvantumfizikájának kezdetei (1900) óta, amelyek az elektromágnesség elméletére (Lorenz) és a termodinamikára (Boltzmann) szükségszerűen következtek, és diadalmenetüket az egész, nemrég végződött 20. században csorbítatlanul folytatták kvantum-elektrodinamika, QED (Feynman, Schwinger, Tomonoga), kvantum-színdinamika, QCD (Gell-Mann), Grand Unified Theory, GUT, stb. formájában, semmilyen reménynek nem engedtek teret az istenbizonyíték tudományos eszközökkel való meghozására.

 

Úgy tűnik, végleg elhangzott a megsemmisítő ítélet a nyugati kultúra kezdeteitől a legújabb időkig minden filozófiai fáradozást hajtó szellemi erő fölött. Ki beszél ma már komolyan a lélek halhatatlanságáról (Platón), Arisztotelész entelechiájáról, egy Plótinosz és Origenész Nouszáról, Descartes, Pascal, Spinoza, Leibniz istenbizonyítékáról egy pár porlepte „filológuson” kívül, hogy Ortega y Gasset gyűjtőfogalmát használjuk, amellyel minden, múlt felé pislogó szellemi tudományt és tudóst illet?

 

Kant megnyerő ötlete az eleve szintetikus ítéletek létezéséről az utolsó nagyszerű kísérlet minden létezés transzcendens voltának a megalapozására, miután ezt, a cenzúrától való félelmében, maga Kant az elmélet születésének órájában feláldozza, és ezt követően a közepes minőségű neokantiánusok végleg sírba viszik.

 

Ki csodálkozna tehát, hogy azóta az istenbizonyítást, mint csekély értékű árut, az ezoterikusokra hagyják, akik ebben a tekintetben inkább hullagyalázók módjára járnak el, semhogy az igazság lelkiismeretes keresői lennének? A titokzatoskodás és a guru-imádat terjed, az egó burjánzik: ez szívesen vett pótlás, mert az ezoterikusok intellektuálisan képtelenek a problémát tisztán tudományos eszközökkel megoldani. Egy ezzel együtt járó hazug természet, a logikus gondolkodás folytonos elcsábítása terjed, s ezt az ezoterika legjobb fejei, mint például egy Rudolf Steiner sem tudja kivédeni.

 

Hogyan lehet egy ilyen helyzetben még lelkiismeretes gondolkodási kísérletre vállalkozni, hogy áthatoljunk a minden létezés mögött hajtó erőhöz, ezt feltárjuk, sőt bizonyossághoz jussunk ezt illetően?

 

Ez a helyzet ma. No, nem teljesen! Az utóbbi 20-30 évben keletkezett egy pár, kevés, tisztán csatornázott könyv, mely többé-kevésbé összefüggő és logikus tájékoztatással és utalásokkal szolgál a lélek és a lélekvilág lényegét illetően, és aktuális példákkal mutat rá ezek és a földi világ bonyolult kölcsönhatásaira.

 

Az ilyen könyvek a lélekvilág és az inkarnált médium közös munkái, miközben a médium általában passzív csatorna, hogy az átadott asztrális információ ne hamisíttasson meg saját, meggondolatlan hittételek által. Előnyben részesül a révületben-beszélés. Sok esetben messzemenően fenn lehet tartani az éber tudatot. Ám a médium ilyen esetekben sem emlékszik pontosan mindenre, amit mondott. További technika az automatikus írás. Több médium mindkét módszert tudja alkalmazni.

 

Az ilyenek, akik médiumként lépnek fel, érett, vagy öreg lelkek ugyan, akik nyíltabb eszmecserének örvendenek a lélekkel, mint a legtöbb ember, ugyanakkor azonban készek passzív szerepet vállalni ebben az információ-átadásban. Egy ilyen szerep nélkülözi az intellektuális és tudományos igényeket, amely szükségszerűen aktív hozzáállást feltételez minden ismeretszerzéshez. Egyes esetekben ezt az egyoldalúságot azzal egyenlítgetik, hogy a médiumhoz egy kritikusan kérdező személy csatlakozik. Az ilyen „párkapcsolat” mindig az asztrális síkon kötött megegyezésen alapul.

 

Az asztrális világokkal folytatott információcsere legnehezebb és legigényesebb formája a tudatos vagy öntudatlan ihletés, mely kimondottan szóban vagy képben megfogalmazott gondolatokról lemond, s ehelyett az egyénben önálló gondolattartalmakat kelt.

 

Sok ihletett író, de művész is, aki belső energia által hajtva figyelemre méltó műveket és teljesítményt hoz létre rövid időn belül, ehhez a csoporthoz tartozik. Az ilyen, ihletett emberek személyiségszerkezete más, mint a közönséges médiumoké. Általában erős személyiségek, és szilárdan gyökereznek az életben, amit a legtöbb médiumról kevésbé mondhatunk. Míg az utóbbiak nagyon ezoterikusnak mutatkoznak, lehetséges, hogy az előbbiek egyáltalán nem mutatnak spirituális hajlamokat. Ám azt is meg kell mondani, hogy a szellemiség, a spiritualitás jelenleg szokásos felfogása, nagyon korlátozott és elferdült, emberi interpretáció.

 

Ihletésük forrásának az ilyen emberek gyakran nincsenek tudatában, hanem ezt ők terjeszkedési hajlamnak élik át, mindenekelőtt a tudomány, az irodalom vagy a művészet terén, ritkábban a külső világ felé forduló tevékenységben, a politikában vagy a gazdaságban. Az információkat, amiket ezek az ihletett személyek küszöb alatt fogadnak, először bensőségesíteniük kell, majd saját nyelvezetre kell lefordítaniuk. Ez az alkotó folyamat tarthat nagyon sokáig, és lehet nagyon fárasztó. Olykor iszonyú szellemi és akarati erők kellenek hozzá. Emiatt ezek a személyek mindig is kiválasztottak, szintén többnyire öreg lelkek, és számításba veszik a kudarcukat is. Ezeknek a személyeknek alkalmasaknak kell lenniük, lennie kell lelki erejüknek az esetleges kudarc elviseléséhez is.

 

Az ilyen ihletett teljesítmények előnye abban rejlik, hogy az illető sajátjának ismeri el, mert egyedül neki kell létrehozni a formaalkotást. Az információval alkotóan járhat el, és különböző tereken alkalmazhatja anélkül, hogy mindenhez a lélek sugallatára lenne szüksége. A teljesítmény tehát aktív, és nagyobb erejű.

 

Az ilyen teljesítmények mélyebb benyomást keltenek a megfigyelőben, mint a passzívan átcsatornázott szövegek. Ezenkívül az ihletett embernél messzemenően figyelembe van véve a szabad akarat – önkéntesen alkot –, míg a passzív médiumnál saját teljesítmény és szabad akarat a szöveg alakításánál nagyobbrészt hiányzik.

 

Ez a szempont világosan észlelhető például Jane Roberts „Beszélgetés Seth-el” című könyvében. A hatvanas éveknek ennél a híres, csatornázott művénél a forrás még az egyes fejezetek címét is maga adja meg. A részvevők egyetlen mozgási szabadsága a körülmények ecsetelésében jut kifejezésre, melyek oly együgyűre sikeredtek, hogy a könyvet jelentős mértékben elértéktelenítik. A legjobb, amit az olvasó tehet, ha nem olvassa el.

 

Ugyanez érvényes ennek a médiumnak a többi könyvére is, noha gnosztikus és intellektuális tekintetben nagyon jó minőségűek. Ezekben a könyvekben több kínos részlet van, amelyekkel a médium és az infókat gyorsírással lejegyző férj nyilván túlterhelődött, mert kiderül, hogy a közlést illetően a legelemibb történelmi és vallásos ismeretekkel sem rendelkeztek. A szakértő olvasó nem kerülheti el a szánalmat a szerzőket illetően.

 

Hasonlóan passzív szerepet játszik az automatikusan író Neale Donald Walsch három kötetes művében: „Beszélgetések Istennel”. A meglehetősen merészen önmagát Istennek nevező forrás csak az első kötete vége felé jelenti be, hogy lesznek további kötetek is, mire a passzív író lelkesedésben tör ki a várható kiadások példányszáma hallatán.

 

Három kötet párbeszéd formájában van szerkesztve, és aktuális földi témákat, de ezoterikus gnózist is tárgyal. Ezek a könyvek is túlcsordulnak a kérdező médium gyerekes kérdéseitől és kínos énközpontúságától, és jellemző módon teljesen eláll attól, hogy a díszletek mögé tekintsen, és többet tudhasson meg az inkarnációs folyamatokról, tehát az emberi lét eszkatológiájáról. Az írót annyira lenyűgözi a tény, hogy Isten beszél vele (más lehetőséget nem is vesz számításba, noha a forrás ezt többször sugallja neki), hogy ebben a helyzetben készségesen feladja kritikus ítélőképességét.

 

Más minőséget képviselnek Varda Hasselmann (médium) és Frank Schmolke (kérdező) könyvei, akiket ebben a kötetben alkalom adtán idézek. Véleményem szerint ezek a legjobb bevezetők a lélekvilágok szerkezetébe és kölcsönhatásukba a háromdimenziós anyagi világokkal. A részvevők fent vannak az átadott ezoterikus információk magaslatán, és tudnak ezekkel önállóan bánni. Persze csak a nyelvjárás adott keretein belül. Mivel nem természettudósok, nem tudják felismerni az energetikai és fizikai alapokat, amelyek az asztrális világ szerkezetét képezik és a földön hatnak, és nem tudnak az anekdotaszerű és puszta leíráson felül emelkedő rendszerezést kifejleszteni.

 

Ennek ellenére csatornázott könyveik nagyon értékesek, és nekem személyesen sokat segítettek az asztrális világok energetikai struktúrájának a felderítésénél az új, egyetemes törvény elmélete kapcsán, valamint fontos következtetéseket vonhattam le az előttünk álló evolúciós ugrást és a jelenleg a legnagyobb sebességgel haladó fénytest-folyamatot illetően. Ez megengedi nekem társadalmi változások fontos prognózisainak a felállítását, amelyek folyton beigazolódnak. Egyes előrejelzéseket ebben a könyvben is feltüntetek. Ám különösen figyelmeztetem az olvasót, hogy ne tápláljon túlságos elvárásokat a részletes jövendöléseket illetően. Amikor eljövendő fejlődésekkel foglalkozom, amelyek a jelenlegi energetikai eseményekből következnek, akkor mindig is globális haladási irányról van szó, nem pedig precíz helyekről és időpontokról.

 

Végül szeretnék megemlíteni két kiegészítő könyvet, melyek őszintén előremutatóan lettek csatornázva és figyelemre méltóan megszerkesztve, de tapasztalatom szerint a legtöbb olvasót túlterhelik. Ezek: Tony Stubbs „A felemelkedés kézikönyve” és Tashira Tachi-ren „A fénytest-folyamat”.

 

Az első szerző műszaki háttérrel rendelkezik, elképzelhető tehát, hogy a könyvet maga írta, ha megkapott volna minden információt és ihletést. Ihletése nem volt, de a könyv fontos, és kiegészíti Hasselmann/Schmolke műveit.

 

A második könyv logikusan követi az elsőt, és a fénytest-folyamat kézikönyve. Mindkét könyv hátrányára vannak a csatolt, kritikamentes ezoterikus tanácsok a fénytest-folyamat előkészítéséhez,

 

és ezen folyamat hiányzó pszichológiai és pszichomentális szempontjainak a megvitatása, amelyek azonban az inkarnált személyiségnél előtérben vannak.

 

Mindkét könyvnek ellenőriztem a belső hitelességét az egyetemes törvény elméletének értelmében, és részben tapasztalataimban is igazolódtak. Ezenkívül egyeznek a másik, említett könyvvel, megállják tehát a hitelesség próbáját. Ezt más csatornázott könyvekről nem lehet elmondani, akkor sem, ha fontos részlet-információkat tartalmaznak. Emiatt nem említem meg azokat ezen a helyen. Ezeket a könyveket fáradságos, részletes munka árán választottam ki több ezer ezoterikus könyv közül, amelyeket az utóbbi években átnéztem és elolvastam.

 

Ez a választék csak nagyon kis részét teszi ki annak az ezoterikus irodalomnak, amely az utóbbi időkben egyre terjedelmesebb, és jelenleg az eladott könyvek 20%-át teszi ki a világon. Nem csoda, ha ilyen könyvek a tömegben hamar elmerülnek, és a kritikus, hát még a tudományos nyilvánosság figyelmét elkerülik. A bőség az ismeret akadályozója.

 

Végül meg kell említeni, hogy a csatornázott könyveknek egyetlen szerzője sem veszi magának a fáradságot, hogy hasonló könyveket elemezzen, és az ebből adódó ismereteket a saját témakör bővítésére vesse be. Ebben a tekintetben a modern ezoterikus irodalomban ijesztő mellőzés, figyelmetlenség uralkodik, és ez okozza azt, hogy gnosztikus forrásnak nem megbízható.

 

Az ezoterikus irodalomnak ezt a megvitatását azért vettem fel ebbe a bevezetésbe, mert ez az istenbizonyítás filozófiájának egyetlen utóda, és ezzel konkrétan meg akartam mutatni a vészes szellemi helyzetet ezen a területen. Ezt a könyvemet csak a jelenlegi helyzet megértésével és ismeretében lehet méltatni, mielőtt az események hullámai összecsapnak a fejünk fölött.

 

Azután ezt az olvasmányt szinte bálványimádattal tisztelik majd, és pont ez a körülmény nagyon is elgondolkodtat engem. Mert éppenséggel az asztrális világok vezető szerepének a nyilvánvalóvá válása idején, ahogyan ezt a Biblia is bejelenti a Jelenések könyvében, amely most nagyon hamar bekövetkezik, az olvasónak nagyon is kritikus távolságot kell tartania, és keresnie kell a belső igazságához vezető saját útját, keresnie kell a párbeszédet és a szoros együttműködést a lélekkel, ahelyett hogy külső tekintélyek előtt hajlongana. Az emberi természet ismeretében erősen attól tartok, hogy éppen az utóbbi fog bekövetkezni. Ez pedig soha sem állt szándékomban.

 

Az olvasó minden elvárásával ellentétben az itt előterjesztett gnózis nem az istenbizonyítékot, egy mindent átfogó és mindenre kiterjedő alkotó erő bizonyítékát hozza. Ezt a bizonyítékot ugyanis meghozta már az egyetemes törvény felfedezése és a tudomány általános elméletének a kifejlesztése öt kötetben (az első négy a fizikáról, a matematikáról, a biotudományokról, orvostudományról és filozófiáról szól, az ötödik egy egyetemi előadás irata a gazdaság elméletéhez). Ezeknél átfogóbb tudományos indoklást jelenleg nem lehet készíteni.

 

Ez a könyv az ezoterikus gnózis alapjaiból tájékozódik, és kifejleszti a lényeges ezoterikus tudás népszerű tudományos fogalomtanát. Tartalmazza az asztrális világ felépítésének és működésének axiomatikus kategória-rendszerét, amely egyezik az egyetemes törvénnyel. Ez szándékosan nincsen befejezve és nem tart igényt a teljességre, hanem csupán a lehetséges kategória-rendszer összeállítása, és mindenféle további fejlődésre nyitott.

 

Az olvasót felszólítom, fejlesszen maga is saját kategória-rendszert az egyetemes törvény axiomatikus elvei alapján, vagy ezt a javaslatot bővítse, mígnem egyéni, szellemi igényeit kielégítő megoldásra lel. Egyelőre persze megelégedhet az itt előterjesztett rendszerrel.

 

Végül meg kell említeni, hogy igaz ezoterikus tudást nem lehet szóban közvetíteni, mert a beszéd szakaszos, és a tér és az idő korlátai gátat vetnek neki.

 

A vezető alkotási tereket, az asztrális világokat ellenben nem korlátozza tér és idő. Azok az egyidejűségben léteznek, amit mi a mi korlátozott érzékszerveinkkel még nem tudunk elképzelni. Ebben az évszázadban ez is változni fog.

 

Világnézetünk fokozatosan megnyílik a még láthatatlan asztrális világok felé, és az emberi lét függőleges dimenzióját összekapcsolja a földi inkarnáció vízszintes dimenziójával. Ennek a szellemi keresztnek a kapcsolódási pontja egy új spirituális etika kiindulópontja lesz, ami a jelenlegi, még nagyon primitív emberiséget az evolúció új fokára emeli. Az új gnózisnak ez a könyve ehhez a célkitűzéshez akar szerényen hozzájárulni.

 

 

 

 

 

 

 

I. Népszerű tudományos bevezetés az egyetemes törvény új gnózisába

 

 

 

 

1. Alapvető megjegyzések

 

Minden energia (téridő). A lét energia. Vákuum nem létezik. A Mindenség szervezett energia. Nevezhetjük „szellemnek” is. A Mindenség valamennyi ősfogalma és jelképe egyenértékű, ugyanaz (az utolsó azonosság elve):

 

Energia = téridő = Mindenség = világ = Isten = szellem = tudat = ősfogalom = 1 = végtelen = minden jelkép

 

A Mindenség a következő tulajdonságokkal rendelkezik: végtelen, önmagában zárt, nem egyenletes, azaz al-mennyiségekből tevődik össze, szüntelen energiacserében van, ami mozgásként jelentkezik. A Mindenség al-mennyiségekből áll, melyek nyílt energiarendszerek és energiát cserélgetnek egymással.

 

Minden rendszer tartalmazza a Mindenséget, mint alkotóelemet, azaz magában foglalja a Mindenség tulajdonságait. Az ilyen rendszereket a Mindenség al-mennyiségének nevezem. A Mindenség energia, és egyetlen törvénynek, az egyetemes törvénynek engedelmeskedik. Ugyanez érvényes a Mindenség minden rendszerére, mely a Mindenség lényét nyilvánítja meg. Tehát egyetlen természeti törvény létezik: az Egyetemes Törvény. Erre minden eddig ismert fizikai törvény visszavezethető, és az egyetemes törvény matematikai levezetésének mutatkozik.

 

Például: a tömegvonzás, az elektromágnesesség, a meleg, a magenergia, stb. tulajdonképpen a Mindenség egy-egy al-mennyisége, és az egyetemes törvényt követi. Ezt teszi minden elektromágnes készülék, a tömegvonzási- és hő-rendszerek. (Lásd a tetralógiám 1. és 2. kötetét.)

 

A Mindenséget fizikailag zárt energiamennyiségnek lehet elképzelni, mint például az elektromágneses spektrumot, mely végtelenül sok egymásra települő hullámból áll. Minden rátelepült hullámot az alatta lévő határozza meg, és fordítva is (zártság). Ebből levezethető az egyetemes törvény:

 

E=EAf

 

 

Minden rendszernek, illetve minden síknak van egy speciális akciópotenciálja EA és egy frekvenciája (rezgése) f, amelyet az új elméletben abszolút időnek, illetve időnek mondunk. Ellenben a számunkra ismeretes időt, a t=1/f reciprok (ellentett) frekvenciát mindenütt hagyományos időnek nevezzük. Amikor tehát ebben az értekezésben időről beszélek, akkor mindig f-ről van szó, melyet általában frekvenciában (rezgésben) adnak meg. Vannak további fizikai nagyságrendek, amelyek szintén idők.

 

A Mindenséget és rendszereit lehet a konstruktív (létrehozó) és a destruktív (feloszlató) interferencia (hullámtan) szempontjából is vizsgálni. A konstruktív interferenciával a hullámok felerősödnek, a destruktív interferencia eltörli, megsemmisíti a hullámokat. Az előbbit lehet harmóniának (összecsengésnek) rezonanciának nevezni, a másik pedig diszharmónia. E két pólus között számtalan változat lehetséges, ez teszi ki a természet sokféleségét. Az anyagot (részecskék, részecsketársulások) lehet állóhullámoknak is venni (kvantummechanika), melyeknek lent- és fentjét valamint átépülését a két felső jelenség kelti.

 

Az ember szintén nyílt energetikai hullámrendszer, és ebből a szemszögből is vizsgálható. Ez érvényes a fizikai testére, de gondolataira is (értelem, szellem, tudat) és érzelmeire (psziché) is. Ezt a szempontot később részletesen megvitatjuk.

 

Az ember mindenekelőtt észlelő rendszer: észleli környezetét és önmagát (én-jelenlétét). Erre használja öt külső érzékszervét, melyek igen korlátozottak (vitassák csak meg, miért!), és az elvont gondolkodást, amit az ember beszédre és jelképekre cserél. Érzékszervi észlelései, ezekkel együtt beszéd és jelkép-rendszere, melyeket az ember történelmi fejlődése során kifejlesztett, és ezeknek az összessége képezi az ő világnézetét (hittételekből álló rendszerét). Ehhez tartozik még filozófiai (bölcsesség szeretete), vallási, etikai, tudományos, politikai kategória-rendszerei és a közönséges gondolkodás rendszere, stb. Az ember családba születik és társadalomban nő fel, emiatt felszívja azoknak a hittételekből álló rendszereit, mint a szivacs, például a hozzáigazodási kényszert az iskolában, a szakmában és a társadalomban. Ezek alakítják mérvadóan a személyiségét.

 

Minden egyszerű és tudományos kategória-rendszer a környezetet (mindent, ami körülvesz minket) és az „emberi fajt” vizsgálja, és mindenekelőtt ezeknek a kölcsönhatásaival foglalkozik. Jelenleg mindezek a rendszerek el vannak választva, és közös, rendező elv hiányzik belőlük.

 

Ám a Mindenség egyetlen egység. Az ember fejlesztette fogalomrendszerek, a matematika kivételével, ellentmondásosak, és ellentmondásos következtetésekhez és véleményekhez vezetnek, ahogyan ezt a világ aktuális állapotában számos példa bizonyítja. Mivel ezek az emberi kategória-rendszerek a Mindenség energetikai rendszereit tükrözik, elvben egységesíteni lehetne az emberiség összes tudását. Ezt az egyetemes törvény új, tudományos elméletének kifejlesztésével megtettem. Az emberi tudás egységesítésének két szempontja van:

 

1. a kategória- rendszer-kialakítás logikus és összefüggő módszerének a kifejlesztése;

 

2. az emberiség történelme során összegyűjtött tudás rendezése ezzel a módszerrel (lásd az egyetemes törvény alkalmazását könyveimben). Az új módszer az „axiomatika”, és azokat a szabályokat tartalmazza, hogy hogyan lehet minden fogalmat logikusan és összefüggően levezetni és használatba venni az ősfogalomból, energia = téridő. Ez tehát a logikus gondolkodás és a kategória-rendszerek ellentmondásmentes képzésének (taxonómia) bevezetője.

 

Az új axiomatika csak olyan fogalmak használatát engedi meg, melyek al-mennyiségek, és tartalmazzák a Mindenséget alkotóelem formájában, ugyanakkor mellőznek minden N-mennyiséget, melyek önmagukat és a Mindenséget kizárják. Minden fogalom, amelyet a kizárólagosság elvére alapoznak, a Mindenség lényét nem karolja fel, és a valóságnak helytelen elképzelése. Egyetlen N-mennyiség-fogalom beépítése egy kategória-rendszerbe elég ahhoz, hogy az egész rendszert meghamisítsa, és téves következtetéseket okozzon. Az ilyen fogalomrendszerek nem egyeznek a Mindenséggel, a valóság hamis képei.

 

Ha ezeket a feltételeket következetesen alkalmazzuk, akkor kiderül, hogy az ember által eddig kidolgozott egyetlen kategória-rendszer sem mentes N-mennyiségtől. Csupán hittételek rendszerei, és a valóságot nem képesek hűen tükrözni. Ez a megállapítás érvényes minden eddig ismert filozófiai, vallásos, tudományos és mindennapi kategória-rendszerre. Ezt a felismerést nem lehet elég gyakran megismételni, mert az emberek gyorsan elfelejtik akkor is, ha elméletileg megértették.

 

Logikus gondolkodás megvalósítása érdekében az egyénnek radikálisan és végképp meg kell szabadulnia olyan hittételektől, amiket már az anyatejjel szívott magába, hogy a Mindenséget, azaz az asztrális világokat az igazsághoz híven felfoghassa. Ezen a helyen világosan és félreérthetetlenül meg kell állapítani, hogy a világon jelenleg nincsen egyetlen egyén se, aki minden életterületen képes lenne következetesen gondolkodni. Ez a megállapítás nagyon fontos, tekintettel az emberi faj előttünk álló evolúciós ugrására, mert megmutatja, hogy a mentális és pszichikai problémák jelenleg hol rejlenek.

 

A logika, a következetesség, matematika. A matematika a logika meghosszabbítása jelképek, mint számok és viszonyító jelek, bevezetésével. Másrészt a fizikai világ (a Mindenség) matematikai természetű. Az egyetemes törvény matematikai egyenlet. Minden számunkra ismeretes természeti törvény matematikai egyenlet. Ha a szellemet, a Mindenséget és a szervezett energiát azonosnak, egyenlőnek vesszük, akkor arra következtethetünk, hogy a Mindenség alkotó matematikai gondolkodás.

 

Nemcsak nyelvi és jelképes kategória-rendszerek jelentenek alkotó matematikai gondolkodást, hanem az egész környezet, minden szerves és szervetlen anyag is egy matematikai szellem alkotása. Az élőlények összessége és a természet is energetikai alkotás a matematika szabályai szerint. Ez az emberi fajra is vonatkozik. Annak az elképzelése, hogy az ember elképesztően bonyolult matematikai technológiák eredménye, a komputerhez hasonlóan, jelentősen megkönnyíti a következő szemléletmódot.

 

A Mindenség matematikailag szervezett energiájában végtelenül sok hierarchia épül fel, melyek al-mennyiségek és alkotóelemként tartalmazzák önmagukat. Tudatával az ember ennek a hierarchiának a legalján tartózkodik. A lélek egy fölérendelt al-mennyiség, és tartalmazza az inkarnált személyiséget alkotóelemként. A lélek világai, az asztrális világok, a Mindenségnek csak előzetesei. Ezenkívül vannak lelken kívüli, nem-lélek világok, amelyeket nem tudunk elképzelni, mert minden emberi elképzelés lélekhez kötött. Magasabban álló rendszerek alkotnak alattuk álló rendszereket, és tartalmazzák ezeket alkotóelemként.

 

A lélek alkotja meg és tartja életben a földi személyiség testét, pszichéjét és értelmét. A lélek pedig a Mindenség működése (egyéniesedése). Egy több mint ezer lelket magában foglaló lélekcsalád tagja, a lélekcsalád egy lélektörzs tagja, stb. (lásd lejjebb). A Mindenséget tehát végtelen sok részre lehet osztani. Ezt a felismerést alkalmazzuk a következő megvitatásban, hogy megértessük a hierarchia következő fokának, az asztrális világoknak a felépítését.

 

Ennek a könyvnek a célja tehát nem az egyetemes törvény elméletének és következményeinek a magyarázata az embert és a társadalmat illetően – ezt már több kötet részletezi –, hanem az ezoterikus gnózis figyelembevételével az emberi faj fejlődésének a jelenleg teljes lendülettel közeledő ugrását hivatott tudományosan-logikusan részletezni, hogy igazságát meg lehessen érteni.

 

Evolúciós ugráson az asztrális világ és az emberiség energetikai információcseréjének a felerősödését értem, ahogyan ez a történelem színpadán végbe megy és a társadalom átrendeződéséhez vezet. Ezt a folyamatot tárgyalja ez a könyv részletesen.

 

Más szóval: az ezzel a témával foglalkozó rengeteg ellentmondásos ezoterikus kinyilatkoztatást, amelyeket az olvasó máshonnan ismer, rendezem és ellentmondásaiktól megszabadítom. Előre is világosan és félreérthetetlenül meg kell mondani, hogy az evolúciós ugrás nem elvont jelenség, hanem olyan energetikai változás, mely a földön inkarnált minden embert érint.

 

Ez az átváltozás, ahogyan ebben a könyvben megmutatom, a fizikai testet, a pszichét és az értelmet is érinti, amelyeket önálló energetikai rendszereknek is tekinthetünk, és logikus, világosan megszervezett gondolkodást feltételez. Ezt a folyamatot írja körül egyéni szinten a fénytest-folyamat fogalma.

 

Ebből következően ez a könyv nem ezoterikus többlettudást akar közvetíteni, hanem azt szeretné, hogy ebben a témában az olvasót világos gondolkodáshoz és ellentmondásmentes tudáshoz segítse elvezetni.

 

 

 

 

 

 

2. Tér és idő az Egyetemes Törvény értelmében

 

Mielőtt rátérünk tulajdonképpeni témánkra, először tisztáznunk kell az emberi gondolkodás két alapfogalmát. Ezek a fogalmak nemcsak a tudomány (a fizika) számára alapvetőek, hanem az ezoterikus gnózisnál is. Ezt mind a mai napig semmilyen iskola és egyik vallás sem értette helyesen, sem keleten, sem nyugaton.

 

Legelőször is fontos megérteni, hogy az energia, a Mindenség csak két dimenzióból áll, térből és időből, miközben ezt a kettőt az emberi tudat képezi elvont módon. A Mindenség egy egység, amelyet azonban végtelenül sok részre lehet osztani, ezért van oly sok kategória-rendszer, ezoterikus megközelítésben is.

 

Ebben az összefüggésben meg kell mondani, hogy minden fizikai fogalom, mint töltet, tömeg, súly, erő, stb. amivel a fizikai világot, a Mindenség egy részét leírják, és az értéket tévedésből valami tulajdonságának tartják, az mind matematikai definíció, amelyek a két alapfogalomra, a térre és időre vezethetők vissza. Emiatt az egyetemes törvény új elve komolyan leegyszerűsít.

 

Minden ezoterikus fogalom és elképzelés a téridő fogalmából indul ki, anélkül, hogy ezt egyértelműen tisztázná. Még csak az erre irányuló fáradozás sem felismerhető. Ezen körülmény miatt sok értékes ezoterikus közzététel veszti hitelét és teszi ki magát tudományos ellenérveknek. Fontos ezoterikus fogalmakat tehát visszavezetek téridő-eredetükre, és összefoglalom őket a gnózis logikus, axiomatikus kategória-rendszerében.

 

Mielőtt megvitatásukba belemennénk, tisztáznunk kell az „idő” hagyományos fogalmát, mert számos félreértésnek ez az ősforrása. Amit idő alatt értünk hétköznapjainkban és a tudományban is, az rezgések, frekvenciák összehasonlítása, azonos események, mint a másodpercek vagy a hullámok, stb., ismétlődése.

 

Az emberi gondolkodás egyetlen műveleti elve a meghatározás az összehasonlítás segítségével. Ezt az alapvető tényt teljes terjedelmében én ismertem fel elsőként. Ezt a körben forgó bizonyítás elvéneknevezem. Például minden fizikai értéket és SI-egységet ezen elv alapján vezetnek be.

 

Az idő, mint fizikai érték meghatározása, körben forogva készül, és azt mutatja, hogy az idő frekvenciák, rezgések viszonyítása. Idő = f. A szokásos, „hagyományos idő” azonban, amelyet a fizika „t”- vel jelöl,reciprok idő, illetve reciprok frekvencia:

 

 

t=1/f

 

(hagyományos idő) = 1/(idő) = 1/(frekvencia)

 

Ez a meghatározás rendkívül fontos, és mindenkinek jól meg kell jegyeznie. Ha most a Mindenséget téridőnek nézzük, akkor az utolsó egyenlőség elve szerint a következő ősegyenletet jegyezhetjük fel:

 

 

energia(E) = téridő = tér szorozva idővel =1

 

ebből következik:

 

 

tér = 1/idő

 

és

 

( tér ) = ( a hagyományos idő )

 

Megállapítjuk:

 

A tér fordítva arányos az idővel, és a tér egyenlő a hagyományosan értett idővel.

 

Ezt az alapvető megállapítást számos példával szemléltethetjük. Például minél kisebb a tér, annál nagyobb az energia, mert E ≈ f=1/s , tehát atommag a molekulával szemben, magenergia a tömegvonzással szemben, fekete lyukak vörös óriásokkal szemben, stb. Minél nagyobb a távolság, annál több idő (t) kell a leküzdéséhez. Ez alól a szabály alól nincsen kivétel. Ez a téridő őstulajdonsága.

 

A tér és a hagyományos idő egyenlőségét a következő hétköznapi példa illusztrálja. Vegyük Németországban a müncheni 6-os gyorsvasút szakaszát Erding és Gelting között 50 kilométernek. Ennek megtevéséhez a gyorsvasútnak 1 óra 40 perc (100 perc) kell. Vegyük úgy, hogy a szerelvények 5 perces időközökben közlekednek. A szakaszon tehát 20 szerelvény van öt perces távolságokban. Mivel egyforma átlagsebességgel hajtanak, a szerelvények távolsága egymástól állandóan 2500 méter. A megállóban várakozó utas a vonatok távolságát 5 perces időközöknek észleli. Az ő szempontja, álláspontja neki nem engedi meg, hogy az egyes vonatok térbeli távolságát felismerje.

 

Ha azonban a megfigyelő helikopterben ül, ahonnan az egész vonalat áttekinti, akkor a vonatok távolságát 2500 méteres útszakasznak látja. Hogy a szerelvények időben milyen messze vannak egymástól, azt csak bonyolult számításokkal tudja megállapítani.

 

Arra következtethetünk tehát, hogy a megfigyelés helyétől függően az események távolságát lehet szokásos idő formájában, vagy tér formájában észlelni. Az észlelésnek ez a kétfélesége a megfigyelő korlátozott lehetőségének következménye. Ha a szerelvényeket egyidejűleg (szimultán) figyelhetnénk meg, akkor felismernénk, hogy a tér és a szokásos idő ugyanaz. Ennek az egyidejű (szimultán), közvetlen megfigyelésnek a képességét csak a lélek birtokolja, ahogyan a későbbiekben részletesen kifejtem.

 

Ha most a két, azonos értéket a körben forgó bizonyítással hasonlítjuk össze, hányados képzésével: s/t, akkor a matematikán belül új, másodlagos fizikai értéket kapunk, a mozgást, v=s/t, amit sebességnek neveznek. A sebesség tehát egy elvont matematikai érték, amellyel a mozgást a Mindenség energia(átalakítási), egyetemes, észlelhető jelenségének fogjuk fel.

 

Megállapítjuk: korlátolt észlelési képessége miatt az emberfaj két azonos fogalmat, a teret és a szokásos időt gondolatilag kettéválaszt, és további, elvont fizikai értékeket képez a matematikán belül. Valójában csupán energia létezik, melynek értéke csak az időtől (frekvenciától) függ E ≈ f. Tér és szokásos idő az ember korlátolt észlelésének mesterséges konstrukciója (hallucináció). Ez a korlátolt megismerési lehetőség kelti az események szakaszos lefolyásának ötletét is, azt, hogy a világ kauzális láncolat, tehát ok és okozat szerint működik. A valóságban minden esemény szimultán, egyidejűleg történik.

 

Ennek felismerése, ez a gnózis, döntő jelentőségű, amikor a háromdimenziós téridő (3d-téridő) és az asztrális világok (lélekvilágok) kölcsönhatásait fejtegetem. Megmutatkozik, hogy a tér csupán az emberi faj egyéni elképzelése.

 

Valami felettes értelemben csak idő (f) létezik, amelynek fordított, reciprok értékét térnek, azaz szokásos, hagyományos időnek értjük. Ez az alapvető felismerés megkönnyíti számos ezoterikus közlés megértését, például, hogy a tér csak káprázat, vagy, hogy az asztrális világok eseményei egyidejűleg zajlanak (lásd gondolatátvitelt, közvetlen tudást, lejjebb). Erre a felismerésre visszatérek, amikor egy lélek összes inkarnációjának (elmúltnak és eljövendőnek) az egyidejűségét magyarázom. Ez az oka az emberi észlelés korlátozottságának is, ami a jelenleg uralkodó, hamis hittételekhez vezet, amelyek – mind – az asztrális világok okozó létezését tagadják.

 

 

 

 

 

 

 

II. Az emberi faj, mint energetikai rendszer

 

 

 

1. Biofizikai alapismeretek

 

A tény, hogy az ember egy nyílt energetikai rendszer, mely a környezettel kölcsönhatásban áll, mindenki számára világos kellene legyen: élelem felvétele nélkül az ember nem tud létezni. A sejtekből álló test energia-forgalmát anyagcserének nevezik. Ezt jelenleg csak (bio)kémiai szempontból vizsgálgatják (biokémia, genetika, gyógyszertan). A kémia azonban alkalmazott kvantum-mechanika, ezért korrekt kezdetnek a fizikából kell kiindulnia. Sajnos manapság még nincsen használható biofizika.

 

Csak az egyetemes törvény új elmélete teszi lehetővé egy helyes biofizika kifejlesztését. A biológiai szabályozás 3. kötetében bebizonyítom, hogy:

 

1. a test anyagcseréje az egyetemes törvényt követi;

 

2. a sejt és a sejttest elektromágneses rendszer, mely tevékenységi lehetőséget (EA) képez, és ezzel egy jellegzetes idő alatt (frekvencia, f) anyagcserét, átváltoztatást hajt végre az egyetemes törvény szerint:

 

E=EAf;

 

3. a sejtek kémiai szerkezete, struktúrája, például a genetikai kód, ebből az átváltoztatásból adódik;

 

4. a fizikai-anyagi bioszabályozás elsődleges energiajelenségei álló kvantumhullámok (szolitonok). Ebből következik, hogy a biológiai szervezet energetikai hullámrendszer. Mélyebbre jelenleg nem tudunk elhatolni.

 

 

 

 

 

2. A tudomány központi dogmája

 

Az ember nem csupán működő sejthalmaz, hanem gondolkodó faj. Jelenleg azt vallják, hogy az ember tudata másodlagosan keletkezett az anyagi sejttestből, önmagát megszervezve. Ezen alapul az evolúció, a fejlődés tudományos elmélete (hipotézis), miszerint az ember egysejtűekből fejlődött, és tudatával a biológiai fejlődés csúcsát képviseli.

 

Az evolúció tudományos elmélete – tulajdonképpen nem elmélet, hiszen nincsen alapja – a materializmus és az empirizmus (csak tapasztalati tényeket elfogadó) terméke. Ez a napjainkban uralkodó, téves világnézet lényegében azt mondja, hogy a test, mint anyagi szempont, szellemet (tudatot) alkot, és a szellem gondolkodó lénynek ismeri fel önmagát, az alanyt pedig, az anyagot rajta kívül lévő tárgynak látja (a lét fenomenológiája). A tudomány terén ez a felismerés felfedezésnek számít (empirizmus, megtapasztalás, mint kutatás).

 

A modern, kapitalista világ (150 éves), melynek utolsó időszakát éljük, a tudomány uralkodó szerepe miatt materialista (anyagi) és empirikus (tapasztalatra építő). A materialista dogma, mely kicsinyes formájában Darwin féle evolúciós dogmaként lép fel, annak az eszményi elképzelésnek hódol, hogy háttérbe szorította azt, hogy a szellem anyagot alkot (materializmus az idealizmus ellen).

 

Ez okból a vallások és minden ezoterikus iskola abbahagyta a tudománnyal való foglalkozást, és kívülállónak érzi magát, akinek minduntalan igazolnia kellene magát és szabadkoznia kellene, vagy elképzeléseit titokban kellene tartania. Itt egy kollektív félelemszerkezetbe ütközünk, amiről ebben a könyvben többször fogok beszélni.

 

Az elképzelés, hogy a szellem anyagot alkot, ősrégi, és minden vallás és para-vallásos kategória-rendszer, mint például az ezoterikus tanok, ezen alapul. A filozófiában ez Kantig uralkodó volt. Az idealizmus elveszítette a csatát a tudományos materializmus ellen, mégpedig egyetlen okból: nem volt képes a szellemről egyértelmű definíciót adni. A szellemet az anyag ellentétének látták, annak ellenére, hogy már Spinoza és Leibniz ezt viszonylagossá tette.

 

Az idealizmus, az eszmeiség az utóbbi időkben szenvedte el „végleges” vereségét, amikor a szellem elsődleges létezését nem tudta bizonyítani. Pedig épp az empirikus (megtapasztalásra támaszkodó) tudományok – mindenekelőtt a fizika – fejlődése tette nyilvánvalóvá azt, hogy a szellem elsődleges létezésének bizonyítékát hagyományos eszközökkel nem lehet meghozni. Csak egy dogma lett bebetonozva, sok másképpen gondolkodó a társadalom szélére szorult, s szellemi kibontakozásuk akadályokba ütközött. Ennek a jelenségnek a pszichológiai hátterét ez a könyv részletezi.

 

A tudomány és az ezoterika történelmében első ízben fogjuk egyértelműen meghatározni, hogy mi a szellem, és hogy a szellemet miért nem lehet a tudományos materializmus kísérleti eszközeivel kézhez kapni.

 

Legtágabb értelemben a szellem szervezett energia = a Mindenség. Az anyag, 3d-téridőnek véve a szellem al-mennyisége, méghozzá aránylag jelentéktelen alkotóelem. Mivel az anyagot a szellem teremti, a szellem benne van az anyagban alkotóelem képében. Ez minden anyagi rendszerre érvényes, az embert is beleértve (panteizmus, Istent a természetrenddel egynek értő). Megtárgyalásunk érdekében „szellem” alatt összefoglalunk minden energetikai szintet, amely az elektromágneses spektrumon kívül van, és amit hagyományos anyagi eszközökkel nem lehet meghatározni.

 

Ezoterikus körök itt az „(elektromágneses) fényen túli fényről” beszélnek. Én 7f-alkotási terekről, vagy tartományokról beszélek, mert ezek az őseredeti terek, az okforrások a 3d-téridőt illetően, azaz a 3d-téridőt másodsorban a 7f-alkotási terek szelleme teremti meg, még pedig szigorú matematikai szabályok szerint (lásd fent). „F” az időt jelöli (f-rekvencia). Az alkotás minden területét az elektromágneses spektrumhoz hasonlítható sajátos frekvencia-spektrum jellemzi. Nyilvánvalóan hét ilyen energiatartomány létezik.

 

Nos, mielőtt szolgálok annak bizonyítékával, hogy a szellem az őseredeti lényiség, ahogyan fent meghatároztuk, ki kell fejtenem, hogy a tudomány miért nem képes a szellemet, mint energetikai jelenséget külső, anyagi műszerekkel megfogni. Azért, mert erre csak a szellem al-mennyiségét képező emberi tudat alkalmas. Ez a megállapítás nem zárja ki új, szellemi elven nyugvó technológiák kifejlesztésének a lehetőségét, amelyekkel a szó szerint őseredeti szellemi energiát a 3d-téridőben hasznosíthatjuk.

 

 

 

 

 

 

3. A Planck-féle hatáskvantum

 

Minden anyag (részecske, anyag) azokból az elektromágneses hullámokból keletkezik, amelyeket én foton-téridőnek nevezek, és fordítva is. A 3d-téridőt energiacserének is vehetjük az anyag és a foton-téridő között. Az anyag és a foton-téridő egész szerkezetét (mint elektromágneses spektrumét) egy elemi tehetősség EAhatározza meg, a Planck-állandó h. Ez a legkisebb energiamennyiség (energiacsomag), amit jelenleg anyagi műszerekkel mérni tudunk. Ez jelenti a fizikai felismerhetőség (megkülönböztethetőség) ilyen eszközökkel elérhető határát.

 

Ez a tény a fizikában ismeretes, mint Heisenberg-féle határozatlansági viszony, vagy a hullámok törésének koppenhágai magyarázata, ám mindeddig félreértették. A tudomány történelmében első ízben tudtam bizonyítani, hogy minden részecske, tehát minden anyag h-ból áll, ennek az elemi tehetősségnek, a h-nak sokszorosa, f (lásd a tetralógia 1. és 2. kötetét). Az anyag tehát átmenetileg kötött fény, illetve energia az egyetemes törvény szerint. (A fizikában járatosaknak: a sokszoros, f-szer h a részecskék idejének (frekvenciájának) megfigyelhetősége. A fizikában Compton-frekvenciákról beszélnek. Itt elemi részecskék ismert természeti állandójáról van szó. A Compton-frekvencia a részecskék állandó körfrekvenciája, amitől energiájuk és alakjuk függ, azaz a Compton-frekvencia egy működést kelt az anyagban. A körfrekvencia értékétől függően elektronok, protonok, neutronok, stb. keletkeznek, amelyek részükről az atomok és anyagok alakját meghatározzák.)

 

Anyag = átmenetileg kötött energia: E = EAf = hf

 

Ezért beszélek h-téridőről. Fontos lesz itt kihangsúlyozni, hogy az anyag, mint szubsztancia, csak átmenetileg kötött elektromágneses fény, tehát kötött foton-téridő. Anyag folyton fénnyé változik, és fordítva is, ahogyan ezt az ismert sugártörvények, az egyetemes törvény alkalmazásai bizonyítják: Az atomok, ez ismeretes, fotonokat sugároznak ki, és elnyelnek is atomokat az elektromágneses spektrumból. Ebben az értelemben a „h-téridő” fogalma magában foglalja az anyagot és a foton-téridőt (a fényt).

 

Persze a h-téridő csak a Mindenség, tehát a szellem, egy energetikai tere. Vannak további terek, szintek is, melyek saját elemi tehetősséggel és frekvenciaspektrummal rendelkeznek, amelyeket jelenleg nem tudunk megmérni, s így nem mondhatunk semmit sem a nagyságrendjüket illetően. Ezek a terek a h-téridőben léteznek ugyan (az olvasó gondoljon az U-al-mennyiségek ötletére), mert ahogyan mondtuk, a tér emberi káprázat, hallucináció, mégis a mindenkori elemi tehetősségük miatt energetikailag – azt is mondhatnánk „relativisztikusan” – el vannak választva tőle. Az elkülönülést egy frekvencia-ugrás okozza, tehát időkülönbözet. Ezeket az energetikai szinteket a földi, anyagban tájékozódó tudomány hevesen tagadja. Ennek a tagadásnak, elutasításnak az okai pszichológiai természetűek, és lejjebb részletesen megvitatjuk őket.

 

Ezen a helyen fontos lesz utalni arra, hogy ezek az energetikai tartományok nemcsak saját, elemi tehetősséggel rendelkeznek, hanem saját rezgéstartományaik is vannak, melyek elképzelhetetlenül nagyobb sávszélességgel és gyorsabban rezegnek, mint az elektromágneses hullámok maximális frekvenciája (a fekete lyukak Hawking-sugárzásánál 1022-24). A szellemnek ezeket a síkjait az ő sajátos, elemi frekvencia-tartományai határozzák meg. Ezért beszélek én okforrási, vagy vezető 7F-alkotási terekről. A megértéshez a 7-es szám nem lényeges. Azonban sok minden utal hét alaptartományra saját EA-val. Az ezoterikában ezért van szó hét alapenergiáról.

 

A frekvencia idő és az idő a tér fordítottja (reciproka). Alakzatokra nézve azt mondhatjuk, hogy magasabb frekvenciák a téren egy pillanat alatt áthatolhatnak. Ez a magyarázata annak, hogy a szellem egyidejű, azaz a gondolatok, amelyek a szellem energetikai jelenségei, a teret egy pillanat alatt átszelik. Mivel 3d-téridőben élünk, és energetikai jelenségeket szakaszosan, tehát egymás után észlelünk, a szellem egyidejűségének az eszméjét az emberi agy nehezen képes felfogni. Ez az egyidejűség azonban a 3d-téridő megalkotásának és egyeztetésének, valamint minden emberi nyüzsgésnek előfeltétele (lásd „karma”, lejjebb).

 

 

 

 

 

4. Az ember energetikai szerkezete

 

Ezzel a szemlélettel most már közeledhetünk az emberi fajhoz, mint energetikai rendszerhez, és elkezdhetjük szerkezetének részleteit vizsgálni. Mindenekelőtt arra kel utalnom, hogy az emberi rendszer boncolásánál az egyetemes törvény axiomatikáját követem, tehát csak al-mennyiségeket képezek, melyek tartalmazzák önmagukat, mint alkotóelemet – és az alkotóelem a szellem.

 

Az ezoterika és a tudomány történelmében első ízben kerülöm el azt a hibát, hogy fogalmi al-mennyiségeket (N-mennyiségeket) alkossak, mert épp ez a tévedés akadályozta meg mindeddig annak a megértését, hogy mi a szellem (avagy az ember). Ehhez a szemlélethez a gondolkodásnak nagyon fegyelmezettnek kell lennie.

 

Most megbeszéljük az emberi fajnak egy tudományos-ezoterikus kategória-rendszerét, annak teljes tudatában, hogy nem maga a rendszer, hanem csak az alkalmazott módszer igényelheti az egyetemesség jelzőjét. A kategória-rendszer, melyet előnyben részesítek, történelmi jellegű és köztudott, ezért kitűnően alkalmas a vizsgálatra. Ez a rendszer nem zárja ki azt, hogy az új axiomatika alapján más rendszereket képezzünk, hanem inkább modellül szolgál, hogy merjünk saját kategória-rendszert alkotni, mely az olvasó igényeinek jobban megfelel.

 

Az ember, mint energetikai rendszer

 

Test

 

Szellem

 

Psziché

 

Lélek

 

Mindenre képes sejtből keletkező soksejtű rendszer; testi észlelés (fájdalom, jólét)

 

Értelem, intellektus, ész, mentáltest (ego, mint negatív kifejeződés)

 

Érzelmek, indulatok, érzelemtest (félelem, szeretet)

 

(?)

 

 

 

Fogalmak:

 

tudat,

 

emberi              = szellem + psziché + testi észlelés

 

tudatosság         = szellem + psziché + testi észlelés + lelki részek

 

szellem             = a Mindenség

 

szellem             = emberi értelem, mint a szellem al-mennyisége

 

ego                 = értelem lélek nélkül, melyet többnyire negatív indulatok uralkodnak, negatív jelentőségű

 

ego                 = én-jelenlét, semleges jelentőségű

 

 

 

A fenti lista megmutatja, milyen nehéz minden fogalom egyértelmű jelentését meghatározni. Én az oktatás érdekében például a szellem fogalmát a Mindenségre, különösen a lélekvilágokra alkalmazom, de az emberi értelemre is, ha az a lelki dimenziókat is figyelembe veszi. Ezzel világosan utalni akarok arra, hogy a szellem nem az agyban ül, hanem nem-fizikai szerv, mely a 7F-alkotási tartományok energiáiból áll, míg az agy csupán egy biomagnetikus transzformátor, mely a szellem, a psziché és a lélek asztrál-energetikai impulzusait forgalmazza. Az energiacsere mindkét irányban fut.

 

Grafikánkban a léleknél kérdőjelet helyeztem el, amivel arra utalok, hogy mindeddig sem a filozófia, sem a vallás nem volt képes a lélek kötelező, érvényes meghatározásával szolgálni. Én most teszek egy javaslatot:

 

 

 

 

 

 

5. Mi a lélek?

 

A lélek a 7F-alkotási tartományok egyik energetikai rendszere.

 

A lélek tartalmazza minden kozmikus szintnek a részeit. Ebben az értelemben a lélek a Mindent átfogó Egésznek, a Szellemnek a fragmentálódása ( egyéniesedése, önálló működése).

 

 

( A szerző megjegyzése : a szláv nyelvekben, pl. az egyházi szlávban a szellemnek / Duh, hímnemű / és a léleknek / Dusa, nőnemű / az eredete azonos. Ott mélyen gyökerezik az elképzelés, hogy a Dusa a Duh egyik megjelenési formája. Innen ered a Szveti Duh, a Szentlélek fogalma, aki a világot és valamennyi lelket teremti. )

 

Ugyanakkor a Mindenség, a szellem elválaszthatatlan része ( al-mennyiség). Működése során többé-kevésbé el tud válni a Mindenségtől. Ez az elválasztódás azonban mindig is energetikailag értendő, nem térben.

 

Egy majdnem teljes elválasztódást ér el a lélek az inkarnáció állapotában, ám ebben is vannak fokozatok (lásd lejjebb). A legerősebb elválasztódás, amit egy lélek megélhet, az a földi inkarnációja, mégpedig a jelenlegi időszakban.

 

Fontos megjegyezni, hogy ez az elválasztódás csak látszólagos, mint egy blokkolt program a computerben, mely továbbra is a software részt képezi. Minden elválasztás óriási energiaráfordítást igényel. Minden rendszer természetes állapota a nyitottság – a nyílt energiacsere –, mint az egésznek a része. Ezt a felismerést jól meg kell jegyezni.

 

Ebből a szempontból a folyamatban lévő evolúciós ugrás az elválásnak, a program blokkolásának visszavétele.

 

A sejtekből álló test felépítéséhez és szabályozásához a léleknek van egy tervrajza. Ezt a tervrajzot egyfajta software-programnak is láthatjuk. Az asztráltest akkor ennek a programnak a része lenne.

 

Nagyon lehetséges, hogy az emberi test és más fajok teste is ezen, és más bolygókon is külön van elmentve automatizált programként – számos csatornázott információ erre utal –, és a lélek ezt szükség esetén lehívhatja. Ilyen programokat, melyekkel új fajokat lehet teremteni, a lelkek az asztrális világokban folyamatosan készítenek és mentenek.

 

Ha egy faj a földről eltűnik, mert időszakát lezárta, akkor is tovább létezik eredeti tervrajza az asztrális világokban, és bármikor újból materializálható (létrehozható az anyagban). Ehhez jönnek még minden egyén (minden inkarnáció) genetikai különlegességei, amit a lélek önállóan, saját felelősségére alakíthat. Így jön létre a természet sokfélesége, például az emberi egyéniség egyidejűleg. A lélek a legnagyobb mértékben alkotó.

 

Ez a felismerés leleplezi Darwin evolúció-elméletét, mint kirívóan helytelen nekifutást, és emiatt ugyanígy hamis minden biotudomány, ami erre épült. A legalantasabb egysejtűt és az emberi testet a 7F-alkotási tartományok egyszerre alkotják meg és tartják életben. A szerves anyagnak semmilyen evolúciója nem létezhet. A téves ötlet csak a tudomány jelenleg uralkodó materialista felfogásának következménye. A fejlődés helytelen ötlete a biotudományok téves fejleményeinek egész sorát hozta létre, melyek aztán az emberi társadalom viselkedését mérvadóan befolyásolják.

 

A járványtan például abból indul ki, hogy a szervezetek vírusoknak adnak hajlékot, és ezeket átadhatják más szervezeteknek is. Ebből világjárvány törhet ki, ami sok ember halálához vezethet. A fertőződések meggátolása végett, e hiedelem következtében a megfertőződött embereket elkülönítik, és a fertőzött állatokat levágják.

 

Pedig a biotudomány mindeddig nem tudott annak a bizonyítékával szolgálni, hogy egy kórokozó vírus egy szervezetben hogyan keletkezhet, sőt hogyan keletkezhet a világ különböző tájain egyidejűleg. És az orvostudomány sem adott eddig magyarázatot arra, hogy egy járvány területén miért betegednek meg és halnak meg egyesek, mások pedig nem, vagy esetleg ha meg is betegednek, de meg nem halnak. A magyarázat, hogy egyesek szilárdabb ellenállás-rendszerrel rendelkeznek, éppúgy mondható a lélek irányító programjára, amellyel sejtekből álló szervezetet teremt és életben tart.

 

Valójában a járványok is az emberiség lelkiállapotát, szellemi helyzetét tükrözik. Ahogyan a lélek irányítóprogramja az emberi szervezetben naponta a sejtek milliárdjait újítja meg, éppoly könnyedén képes vírusok megalkotására is emberi és állati testekben, amelyek aztán pszichológiai szükséglet szerint megbetegedésekhez vezethetnek. Hiszen ma már ismeretes, hogy soksejtű szervezetek, állatok és emberek, a vírusok és bacilusok ezreinek adnak hajlékot anélkül, hogy eközben betegek lennének.

 

Inkább az a helyzet, hogy a biotudomány sokszorosan bizonyítja az ilyen primitív szervezetek szükségességét minden soksejtű szervezet szabályozását illetően, és ezek a primitív szervezetek csak adott feltételek mellett, a lélek megfelelő terve esetén fordulnak a szabályozás ellen, és fordulnak a sejtekhez, romboló interferenciát keltve, s így betegséget kiváltva.

 

A lakosság mélyen ülő, kollektív félelmei, amelyek kifejezésre jutásra nem kapnak lehetőséget, sülnek ki valódi, vagy vélt járványok formájában, vezetnek tömeges pánikhoz vagy hisztériához, és így váltanak ki értelmetlen sürgölődést. Ily módon az evolúciós ugrás előrehaladása miatt éppenséggel elképzelhető, hogy a hisztérikus járványok az elkövetkező években rohamosan szaporodnak majd.

 

Ilyen feladatot tölt be a nyolcvanas években elkezdődött AIDS-járvány, mely Afrikában nagy területek elnéptelenedésével fenyeget. Egyrészt megnyilvánítja sokak görcsös szexuális és vallásos elképzelését, melyet bűn és bűnhődés fémjelez, másrészt Afrikában láthatóvá teszi az ottani emberek katasztrofális életkörülményeit, akiknek mind a mai napig a gyarmatosítás és a források igazságtalan elosztásának következményeit kell elszenvedniük.

 

 

 

 

 

6. A biológiai test asztrális-energetikai szabályozása

 

Nos, térjünk vissza a biológiai test asztrális-energetikai szabályozásához. A sejtekből álló test tervezetén vannak automatizált programok, melyek a növekedést, a test öregedését, a serdülőkort és a klimaktériumot, a sejtek hétévenkénti (egyes részek hamarább lezajló) megújítását szabályozzák. Ha szükséges, a tervezetbe be lehet építeni szabályozási hibákat, mint amilyenek a karmikus tapasztalatok, vagy összeegyeztethetetlenségeket a psziché, az értelem és a lélek között, amik aztán betegségek formájában jelentkeznek.

 

A terv a 7F-alkotási tartományok magas frekvenciájú részeiből tevődik össze, melyek szub-atomi elektromágneses egységek (SE-egységek) képében lépnek fel. Az SE-egységek a 3d-téridő h-határán kívül léteznek, amelyek aztán a 3d-téridőt anyagát teremtik, ezért anyagi eszközökkel, műszerekkel nem érzékelhetők. Ezek az egységek erősen csökkentik a frekvenciájukat, a rezgésszámukat (lehet itt átvitt értelemben sebességről is beszélni), és a hullámhosszukat a tér és az idő fordítottsága alapján fokozzák, így keletkeztetik ezek az SE-egységek az anyagrészecskéket, s ezzel egy szerves test sejtes anyagát.

 

A következő információval inkább a fizikában járatos olvasóhoz fordulok: részecskék képezése a 7F-alkotási tartományok eredeti energiájából elvileg a következőképpen zajlik: ennek a fénysebességnél elképzelhetetlenül nagyobb sebességű ( vx >> c) energiának , mint SE-egységnek a sebességét szándékosan addig fékezik, mígnem kicsiny örvények keletkeznek. Miközben egy ilyen örvény belső sebessége nagy marad, a széle felé gyorsan lassul.

 

Az SE-egységek ilyetén álcázó struktúrákat keletkeztetnek, amiket jelenleg az ismert részecskék külső határának vesznek és fizikai értéküket mérik, például a részecskék Compton-hullámhosszaként. Ez az érték kb. megfelel egy részecske átmérőjének. Minél nagyobb a részecske átmérője, annál kisebb a kerületi sebessége. Így keletkezik egy tér illúziója.

 

Gondoljanak arra, hogy csak két dimenzió van, tér és idő, ezért a fizikában csak időt (frekvenciát) és teret, illetve egy részecske energiáját lehet mérni. A részecskét ez a három változó (paraméter) teljesen meghatározza. Ez a kvantumfizika egész feladata.

 

A kvantumfizika például az elektront elektronfelhőnek, pontosabban a Planck-állandó, h, körhullámainak ábrázolja, amely a foton-téridőnek egy elemi hulláma (lásd Bohr atommodelljét az 1. és a 2. kötetben). Egy ilyen, belsejében elképzelhetetlen sebességgel forgó (< c) körhullám egyfajta részecske szilárd szerkezetének látszatát kelti, amit az ember az ő öt érzékszervével anyagnak lát. Így keletkezik az anyag háromdimenziós elképzelése.

 

Vegyük egy gyorsan forgó ventilátor példáját: forgó korongnak látjuk, és belső szerkezetét, például a propeller szárnyait nem tudjuk megkülönböztetni. Ennek az oka az emberi érzékszervek válogató, különválasztó észlelési módja.

 

Például a szem egy ilyen álcázó szerkezetnek csak a külső határáról érkező fotonjait észleli, a belső fotonokat nem, mert a belső fotonok, sokkal gyorsabb forgásuk miatt, a látható fény spektrumán kívül esnek. A valóságban a tárgyakat térbeli képződményeknek tapasztaljuk, mert az ember szeme a felületi atomok héjának a fotonjait észleli és továbbítja az agynak. Ha az ember szeme képes lenne a nagyfrekvenciájú fotonokat, az úgynevezett röntgensugarakat is látni, akkor a tárgyak belsejét is láthatná.

 

El lehetne képzelni egy olyan tudatosságot, amelyik az energetikai jelenségeket egyidejűleg észleli, azaz nem korlátozza őt a rezgésnek valami határértéke, mint az emberi tudaté. Az ilyen tudat egészen más valóságokat észlelhetne, amik az emberi tudat számára látszólag nem léteznek.

 

Azt is elképzelhetjük, hogy az emberi tudat fejlődik, és elkezd magasabb rezgéseket is észlelni. Ekkor az ember képes lesz új valóságokat észrevenni, amiket eddig nem ismert, s emiatt a létezésüket tagadta. Pontosan ez történik a fénytest-folyamatnál.

 

Ebből azt látjuk, hogy a téridőleges anyag létrehozása a 7F-alkotási tartományok energiáiból szüntelen energiacserének mutatkozik, mely kizárólag az egyetemes törvénynek engedelmeskedik. Ez érvényes minden biológiai szervezet szabályozására is.

 

Ez a folyamat olyan bonyolult, hogy az emberi értelem képtelen felfogni. Értelmünk mind a mai napig nem képes egyetlen sejt szabályozását csak valamelyest is megérteni. Már ez a tény is elég ahhoz, hogy az ötlet, miszerint az ember az ő ragyogó tudatával egy papucsállatkából bújt volna ki, de még a papucsállatka szabályozását sem érti, nevetségesnek bizonyuljon.

 

Noha a biológiai szabályozás 3. kötetében, lelkem irányító befolyására mélyebbre hatoltam a sejt irányítási mechanizmusaiban, mint bármely halandó énelőttem, a rendkívül komplex dolog láttán meg kellett adnom magamat. A genetika jelenlegi elbizakodottságát ebben az értelemben kell megmagyarázni.

 

Csak az emberi genom-projekt eredményeire szeretnék utalni, melyet nemrég (2001 tavaszán) publikáltak. Megmutatkozott, hogy az emberi gének száma nem sokkal nagyobb egy primitív növényénél.

 

Ha a genetika mai, materialista felfogásából indulunk ki, akkor a DNS-kód génjei tartalmazzák az emberi test megépítésének és szabályozásának egész információját. Ebben az esetben azonban nehéz megmagyarázni, hogy a kevéssel több emberi gén hogyan hozta létre „kimagasló” tudatát, ha annak tényét is figyelembe vesszük, hogy mindmáig nem sikerült csak egyetlen gént is találni, amelyre az emberi tudat keletkeztetésének a felelősségét lehetne hárítani.

 

Már ez a nyilvánvaló tény is elég ahhoz, hogy a genetikával magyarázott evolúciós doktrinát elvessük, ha nem veszünk figyelembe további gnosztikus ismereteket. Jellemző, hogy ennek a projektnek az eredményeit milyen gyorsan az irattárba süllyesztették a legcsekélyebb megvitatás nélkül, miután a dollárok milliárdjait fordították rá, és a nyilvánosságot egy ideig az áttörés kecsegtető ígéreteivel áltatták. Ehelyett tovább kellett volna gondolkodni és további követelményeket kellett volna támasztani.

 

A valóságban konkrétan meg tudtam mutatni, hogy a biológiai szabályozásnak a DNS-kód csak a hardware-je. A tulajdonképpeni szabályozás, mely sokkal bonyolultabb, mint jelenleg gondolják, a kvantum-szinten folyik állóhullámok formájában (szolitonok a DNS-szálakban a fehérjestruktúrákban), amelyeket pedig a 7F-alkotási tartományok keltenek és szabályoznak. Tehát az emberi test biológiai szabályozásának az elemzése elegendő ahhoz, hogy a materialista evolúciós doktrinát elvessük, és szemléletváltásba kezdjünk.

 

Az álló kvantumhullámokat, az úgynevezett szolitonokat ismétlődő DNS- és aminosav-szakaszok képezik, amelyeket én ismertem fel és írtam le elsőnek. Ezek úgyszólván a már ismert DNS-kód szupernívóját képezik, és elképzelhetetlenül nagyszámú energetikai társítást (kombinációt) engednek meg, mely messze túlhaladja az emberi gének ismert mennyiségét.

 

Ezen a színvonalon történik a biológiai szervezet tulajdonképpeni szabályozása, amelyet a lélek asztrális programja irányít. Indokoltan lehet állítani, hogy ez a szint képviseli a sejt és a szervezet elektromágneses software-programját, és az ismert DNS-kód a sejt merev hardware-je.

 

Viszont ezeknek a szolitonoknak a biokémiai építőkövei nagyon korlátozottak. Csak kevesen vannak, s ezeket részletesen leírtam. Nem is sejtett előrejelzéseket engednek meg eljövendő betegségekhez (kvantum-kórtan). Ezt a kvantumszintet a biotudományok mindez idáig nem méltatták, noha egyes kijelentések és eredmények már megvannak, mert a tudósok eddig nem voltak képesek működését a már meglévő biokémiai és genetikai tudásba beilleszteni.

 

Ezt a teljesítményt én hoztam meg először a biológiai szabályozás 3. kötetében. Meghoztam a hiányzó láncszemet a DNS-kód, tehát a gének és a termékeik, a sejtszerkezetet képező fehérjék között. Ez az újszerű felismerés első ízben engedi meg a sejt és a szervezet dinamikus-energetikus (kinematikai) magyarázatát, és hagyja az eddig ismert össze biokémiai tényt ellentmondásmentesen beilleszteni az új elméletbe.

 

Ez a teljesítmény messze meghaladja a biotudományok legmerészebb elvárásait. Tulajdonképpen ilyen elvárásokat nem is ápoltak, mert napjainkban feladták annak a reményét, hogy belátható időn belül kifejlesszék a biológiai szabályozás összefüggő elméletét.

 

Azon, hogy a biológiai szervezetek szabályozása az asztrális tartományok elképzelhetetlenül bonyolult technológiája, és nem valami evolúció véletlen eredménye, el sem gondolkodnak. Ezért okoz majd sokkot a természettudósoknak, amikor megtapasztalják az első személy konkrét felmenetelét. Ennek a pszichológiai eseménynek előre is különösen örülök.

 

Ebből a szempontból el kell takarítanom egy nagyon régi, és alapjában helytelen ezoterikus, filozófiai és vallási felfogást. A lélek nem a testnek egy része, mely jön és megy, ahogyan eddig hitték, hanem a lélek építi a testet, és tartalmazza a testet, mint alkotóelemet:

 

A test a léleknek egy al-mennyisége.

 

A léleknek csupán eszköze, hogy a lélek értékes tapasztalatokat gyűjthessen az elválasztottság állapotában. A lélek ezt az anyagi részt bármikor levetheti, és a test szétesik, mint az ismeretes is. Ez jelenleg a szokásos eljárás egy inkarnáció befejezésére. Az emberek ezt halálnak nevezik; és mindenekelőtt a fiatal lelkek hiszik azt, hogy a halál után semmi sincsen.

 

Mások, mindenekelőtt az érett és öreg lelkek pedig a lélek halhatatlanságában hisznek, de nem az ő energetikai lehetőségeiben. Mert ahogyan egy lélek testet építhet, és azt le is vetheti, úgy magával is viheti. A valóságban a lélek a halál után a fénytestnek nevezett asztráltest tervezetét magával viszi a 7F-alkotási tartományokba, és bármikor újraépítheti. (Ebben az értekezésben a „fénytest” fogalmát az asztrális test megfelelőjének használom. Amikor fénytestről beszélek, akkor nem az ismert elektromágneses fényről, hanem „a fényről a fény mögött” van szó, tehát a 7F-alkotási tartományok energiájáról.)

 

Ebben az értelemben a test csak a lélek energetikai jelképe, inkarnációs tapasztalatainak szimbóluma. Létezéséhez a léleknek azonban nincsen szüksége testre. A lélek tiszta, magas szinten szervezett energia.

 

 

 

 

 

7. A fénytest-folyamat energetikai alapjai

 

 

Ezekből az ismeretekből kiindulva logikusnak, sőt magától értetődőnek tűnik úgy venni, hogy a lélek rendelkezik azokkal a technológiai eszközökkel, amelyekkel az anyagtestet át tudja változtatni a 7F-alkotási tartományok energiáinak összességévé. Ebben az esetben fázis-átmenet történik. Ezt a dolgot nevezi az ezoterika fénytest-folyamatnak.

 

Ez az embertest szerves anyagának rezgését fokozatosan felemeli a 7F-alkotási tartományok frekvenciájára, hogy lehetségessé váljon egy fázis-átmenet, ahogyan a vizet is előbb fel kell hevíteni, mielőtt gőzzé válhatna. Eközben a test külsőre változatlan marad, de lényegesen erősebb energiát (fényt, aurát) sugároz.

 

Noha jelenleg még semmi biztosat sem tudunk, mégis vagyunk abban a helyzetben, hogy az egyetemes törvényre támaszkodva szolgálhassunk a fénytest-folyamat megalapozott kvantumfizikai leírásával.

 

Ahogyan mondtuk, a test egy kvantummechanikai hullámrendszer. A pszichéhez és a szellemhez (értelemhez) képest a testnek vannak a legalacsonyabb rezgései. A fénytest-folyamat a testi frekvenciákat felemeli a 7F-alkotási tartományok legalacsonyabb színvonalára. A végén a test rezgései elérik az asztráltest frekvenciáit.

 

Egy fázis-átmenet során az anyagtest fénytestté, azaz asztrális testté változik. Ebben a folyamatban a testfrekvenciákat hatványosan kell megemelni (hogy pontosan mennyire, azt még nem tudjuk). Ez a folyamat hullámszerűen zajlik, és a lélek irányítja. Egyénre szabott folyamat, mely a lélek korától függően több évig, vagy több inkarnáción át tart.

 

Kvantumszinten a fénytest-folyamat elvileg a következőképpen megy végbe. A körfrekvenciák, (tehát a már említett Compton-frekvencia), fokozatosan felemeltetnek az asztráltest  rezgésfokára, anélkül, hogy a részecskék térbeli határának álcázott szerkezete változna.

 

Emiatt a fénytest-folyamat a test külső változása nélkül zajlik le, míg a fázisátmenet az asztrálsíkra, tehát a személyiség látható felemelkedése villámgyorsan be nem következik.

 

Az hogy ez a frekvenciaemelés technológiailag hogyan történik, egyelőre rejtély, ha meggondoljuk, hogy az idő (rezgés) a tér reciproka. Ez a 3d-téridőre mindenesetre érvényes, ahogyan ezt ismerjük, és az egyetemes törvény bizonyítja. Azt lehetne elvárni, hogy ha a biológiai test elemi részecskéinek a körfrekvenciája emelkedik, akkor a terük zsugorodna. Egy ilyen zsugorodásnak pedig mindenképpen meg kellene mutatkoznia makroszkopikus szinten. Mivel ez nem történik meg, abból kell kiindulnunk, hogy az anyagi, látható tér a frekvencia-emelkedés ellenére nem változik.

 

Mivel a test tömege a fénytest-folyamat során szintén nem változik, abból kell kiindulnunk, hogy a negyedik ismert erőt, a tömegvonzást ez a változás egyelőre nem érinti. A fázisátmenetnél azonban a tömegvonzás (gravitáció) teljesen megszűnik, a fénytest szabadon mozoghat téren és időn át.

 

Ennek ellenére a rezgésemelkedés kvantumszinten nem egy elszigetelt változás, hanem a sejt-anyagcsere teljes megváltozásával jár. Ennek az átlényegülésnek néhány szempontjáról „A fénytest-folyamat” című könyvében (Sternenprinz kiadó) Tashira Tachi-ren ad népszerű-tudományos magyarázatot. Ábrázolása egyezik az egyetemes törvény új elméletével, és helyes lehet. Erre itt nem térünk ki.

 

További változás zajlik az elektromágneses tartományban: aki a fénytest-folyamatban áll, az magas frekvenciájú elektromágneses hullámokat bocsát ki. Kezdetben ezek a hullámok kölcsönhatásba lépnek a villanykörték hősugárzásával, s ezek a körték sokkal hamarabb kiégnek, rövidebb időközökben kell őket cserélgetni.

 

Jómagam mintegy hat hónap leforgása alatt több villanykörtét cseréltem ki, mint az azelőtti tíz évben összesen. A tények ismeretlensége miatt még reklamáltam is a gyártónál villanykörtéi rossz minősége miatt. Ilyen interferenciák más elektromos készülékekkel is adódhatnak, rövidzárlatok napirenden lehetnek. A folyamat későbbi szakaszán a kisugárzott fotonok rezgése jelentősen növekszik, és interferenciák villanykörtékkel és elektromos készülékekkel abbamaradnak.

 

Ezenfelül a test asztrális fényt is kisugároz, amit mások sejtenek, szellemileg és pszichikailag megéreznek, de nem tudnak maguknak tudatosan megmagyarázni. Az asztrális fény az észlelhetőség h-határán túli, és közönséges műszerekkel illetve eszközökkel nem mérhető. Erőssége a fénytest-folyamat utolsó fokainál hatványosan megnövekszik.

 

Különösen a fiatal inkarnált lelkek, akiknek rezgése alacsonyabb, és pszichikai és mentális síkon számos félelemgátat építettek, a fénytest-folyamat haladó stádiumában lévő emberek auráját, kisugárzását kimondottan kellemetlennek érezhetik, mert fénytest-folyamatos emberek közelében a környezet belső diszharmóniái és szorongásai felerősödnek és kitörnek.

 

Ezeket a jelenségeket a tudósok manapság nem tudják közvetlenül mérni, ezért figyelmen kívül hagyják. Közvetett bizonyítékokat lehet felhozni például bioterápiás gyógyításokkal (kézrátétellel), ha megvan hozzá a jóakarat. Ám a legtöbb tudós vonakodik attól, hogy ilyen kutatási területekre merészkedjen.

 

A fénytest-folyamat azért is bonyolult, mert az értelem, a psziché és a lélek kölcsönhatására is kiterjed. Ezeket a folyamatokat csak úgy lehet megérteni, ha kimondottan kitérünk az ember energiarendszerének részletkérdéseire is. Ez lesz a következő fejezet témája.

 

 

 

 

 

 

 

III. Psziché, szellem (értelem) és lélek, valamint ezek energetikai kölcsönhatásai

 

 

 

Miután a testet a lélek al-mennyiségének láttuk és ezt megbeszéltük, forduljunk az emberi faj más alrendszereihez. Kezdjük ezt a pszichével

 

 

 

1. Psziché

 

A psziché (nevezik érzelemtestnek is) tartalmaz minden érzelmet és indulatot, mint amilyen a félelem és a szeretet. A 7F-alkotási tartományok alacsony frekvenciájú részeiből alakul ki, és befolyásolni képes az elektromágneses spektrumot is. A psziché rezgésspektruma tehát magasabb, mint a testé, de alacsonyabb, mint a szellemé. A psziché számos működést mutat az emberek kapcsolatainak keretei között (pl. karma). A személyiség részeként minden inkarnációt tartósan alakít.

 

A psziché alapszerkezete egy inkarnációban a lélek inkarnációk közötti gondos döntésének eredménye, és függ a feladatoktól, amikkel ebben az inkarnációban foglalkozni akar. A téma jó bevezetése található V. Hasselmann és F. Schmolke „A lélek őstípusai” című művében.

 

Ezek szerint minden lélekhez hozzárendelnek bizonyos energiákat. Van összesen 7 energiatípus a 7F-alkotási tartományoknak megfelelően, melyek egyetemes jellegűek. A hét lélekszerepet nevezik: 1) gyógyítónak (segítőnek), 2. művésznek, 3) harcosnak, 4) tudósnak, 5) bölcsnek, 6) papnak, és 7) királynak. Ezek szinusgörbeként csoportosulnak a középpont, 4) tudós köré, és különböző energetikai jelleget mutatnak, amik a különböző inkarnációkban ismételten megtalálhatók. Ez a sajátos rendszerezés a lélekenergia saját spektrumainak népszerű ezoterikus ábrázolása, amit azonban a hullámtanban pontosabban (matematikailag) le lehet írni.

 

A lélek szerepe az egész inkarnációs ciklus idején megmarad: emiatt ezt a lélekszerep lényegének nevezik. Minden ilyen lényeges lélekszerephez hozzárendelnek egy energetikai elvet: 1) gyógyító (elve a szolgálat), 2) művész (alakító), 3) harcos (küzdelem), 4) tudós (tanulni/tanítani), 5) bölcs (közölni), 6) pap (vigasztalni), 7) király (vezetni).

 

Ezek az elvek jellemzik mérvadóan egy lélek minden inkarnációjának célkitűzéseit a földön. A személyiség minden más jellemzője változik egyik inkarnációról a másikra. Ezek szintén a hét alapenergiához igazodnak az önhasonlóság (hermetikus) elve szerint.

 

Minden gyermek teljes személyiségként születik egy terv kíséretében, hogy ebben az életben mit akar elérni. Személyiségen elsősorban a pszichét értem, beleértve az értelmet is, amennyiben a pszichétől nem elválasztható. Mivel a lélek feladatai a földi személyiségétől gyakran különböznek – ez adódik az ego szabad akaratából, mely a lélekterv ellen dönthet – dinamikus kölcsönhatás, játék keletkezik a lélek, a psziché és az értelem között, ami sokféle jelenséghez vezethet, s ez a testet megviselheti. Erről később többet.

 

Egy inkarnációnak a lélek által előre meghatározott jellegzetességeit a következőképpen tagolhatjuk: 1. fő jellemzője a félelem (pl. türelmetlenség, gőg); 2. az inkarnáció célja (pl. fékezni, gyorsítani, elfogadni, uralkodni) ; 3. a viselkedés módja (pl. óvatosság, kitartás, hatalom, agresszivitás) ;4. mentalitás, gondolkodásmód (pl. sztoikus – megpróbáltatásokat bölcs belátáson alapuló keménységgel és nyugodtsággal elviselő; cinikus; realista, gyakorlatias, vagy idealista, eszményekért lelkesedő).

 

Továbbá minden inkarnációban a hét energiaközpont (csakra) közül kettőt kihangsúlyoznak, mégpedig 70:30 arányban. Ezek a centrumok is megfelelnek a hét alapenergiának. Befolyásolják a pszichét és az értelmet is. Bizonyos csakrák hangsúlyozása központi szerepet játszik a karmajáték lejátszásában. A csakrák működését később részletezem.

 

Ahogyan a psziché lelki szerkezetének ebből a rövid bevezetéséből kivehető, a személyiség többnyire előre meg van határozva. Ezen felül élettapasztalat vésődik belé, amelyet a lélek az inkarnációk között kiértékel. Mivel egy inkarnáció tapasztalatai maradéktalanul megőrződnek, az inkarnációk a lélekhez tartozó személyiségláncolatot képeznek. Emiatt a lélek egy többdimenziós személyiség, sőt ennél sokkal több is. Erre a következőkben még kitérek.

 

A psziché tehát több mint csupán érzelmek halmaza; egyidejűleg célkitűzés is, ami kapcsolatban van az érzelmek kidolgozásával. Ez különösen érvényes a félelemre, amit később részletesen tárgyalok.

 

Ez a szemlélet ellenkezik a pszichoanalízis általános látásmódjával, amely a pszichét tudatalattira (lélekminta), énre (értelem) és felettes tudatra, felettes énre (kívülről ráoltott hit-meggyőződésekre) osztja. Miközben a pszichoanalízis a tudatalattit alantas rangúnak tartja, és a felettes tudatot a legmagasabbnak, valójában, az inkarnációkat eltervező lélek szempontjából ez éppen fordítva van. A lélek minden inkarnációban megpróbálja az aktuális ént, a körülmények által kialakított személyiséget lépésről lépésre megszabadítani a társadalom (a felettes én) által ráoltott elképzelésektől és hittételektől, és megkíséreli az ént odavezetni az eredeti lélekszerkezethez (a tudatalattihoz). Így halad a lélek fejlődése, evolúciója az inkarnációs ciklus folyamán.

 

 

Ezt a szemléletet tudtommal első ízben terjesztjük elő ilyen világos formában, és ezzel leleplezzük a sokat dicsért Freud féle pszichoanalízist, ami a modern pszichológiának, a psziché tanának alapját képezi, mint kirívóan helytelen kiindulópontot.

 

 

 

 

 

 

2. A psziché félelemszerkezete

 

A félelem központi szerepet játszik az embernél. Formálja a jellemet és a viselkedést. Valamennyi érzelemhez hasonlóan a félelem is energetikai jelenség, amelyet a pszichikai szint destruktív, romboló interferenciájának nevezhetünk. Ez egy bonyolult hullám-mintázat. A félelem a pszichének egy állapota, amikor is a lélek csökkenti a psziché asztrális energiáját, és a földi személyiséget energetikailag elzárja. A félelem úgyszólván a lélek küszöbének őre. Ezt a hatást könnyű elképzelni, ha figyelembe vesszük a psziché és a szellem, illetve az értelem kölcsönhatását.

 

Először utalnunk kell arra, hogy kétféle félelem létezik: van a lét féltése, ami életszükséglet, és van a nem a létért érzett félelem, ami sokkal gyakrabban fellép, és előszeretettel az értelemre és annak döntéseire hat.

 

A szellem működése felismerő. Észleli a valóságot, és elraktározza azt az emlékezetben, egy nem fizikai szervben, mely mágneses tárolóként működik. Az események szüntelen szakaszos tárolása, amit az ember emlékezet formájában visszahívhat, annak az elengedhetetlen feltétele, hogy megteremtsen egy szakaszos, jövőre irányuló időt. Ebben a felejtés is döntő szerepet játszik.

 

Külső ingerek és érzékszervi benyomások késleltetett felvétele és feldolgozása az idegrendszer szinapszisain azt jelenti :

 

az emberi észlelés csak emlékezetként működik.

 

Egy ismert, de kevéssé figyelembe vett tény az ingerek késleltetett átvitele a külterületekről, azaz az öt érzékszervtől a központi idegrendszerhez, ahol feldolgozódik és észlelődik. Ennek oka az ingereknek az idegpályákon a szinapszisokban történő, több milli másodperces lefékeződései, melyek összeadódása miatt az inger a végén az aktuális eseménynél egy másodperccel is később érkezhet és észlelődhet.

 

Ehhez hozzájön az is, hogy az ember bizonyos ingereket az erősségüktől függően olykor fordított sorrendben észlel, ami az ok-okozati elvet képtelenséggé teszi. Viszont ez az elv az inkarnált ember korlátozott észlelési körzetében döntő szerepet játszik az emberi kapcsolatok felépítésénél, és a karma-játékban. Az ok-okozat elve tehát csak a földi inkarnációs ciklus egyik játékszabálya, és nem általános természeti törvény, ahogyan azt jelenleg a tudomány – tévesen – vallja.

 

Ebből az következik, hogy észlelésünk elmarad az egyidejű (szimultán) valóság mögött. Amit valóságnak mondunk, az már a múlt, és csak emlékként hozzáférhető. Az emlékezést viszont a felejtés folytonos folyamata befolyásolja (modulálja) és változtatja. Ezt a neurofizikai felismerést itt tárgyaljuk meg először ilyen világosan. Világossá teszi az emberi észlelés korlátozásának módját.

 

( A szerző megjegyzése : Figyelemre méltó, hogy már Augusztinusz észreveszi az emberi emlékezés korlátozottságát. Az igazság hiábavaló keresésénél „Vallomásaiban” kétségbeesetten kiált Istenhez: „Ki akarok emelkedni saját erőmből, amit emlékezetnek neveznek, fölé akarok emelkedni, hogy elérhesselek, te édes világosság!”)

 

Az általánosan elterjedt véleménnyel ellentétben az emberi észlelés minden, csak nem tárgyilagos, sokkal inkább nagyon is torzult. És éppen ebben az összefüggésben játszik a psziché, azaz a félelem kulcsszerepet. A félelem olyan alapvetően moderálja a nem-fizikai emlékezetet, hogy előnyben részesíti a valóság torzított képeinek tárolását. Ezeket a képeket nevezem „félelemmel teli valóságnak”. Az ember nem ismer más valóságot. A valóságot tehát a korlátozott emberi észlelés valóságának fogalmává teszem. Ezt a gnosztikus felismerést a tudósok nem ismerik. E nélkül azonban az emberi faj, mint pszichológiai és társas lény viselkedése nem megérthető. Emiatt a szellemi tudományok, mint a pszichológia és a szociológia alapvetően helytelen, agnosztikus tanok.

 

Az emberi emlékezetnek és észlelésnek ez a műszaki hibája a lélek részéről szándékos: a lélek számára ez egy gyarapodó szerv. Az emlékezet a mentáltest egy része, és adattárát képezi minden érzékszervi észlelésnek, amivel az ember a külvilágot és önmagát felismeri. Az emlékezőszerv torzult képei folytonos kihívást jelentenek az értelem (szellem) számára. Magasabb frekvenciájára támaszkodva képes a valóság félelem által torzított ábrázolódásait kibogozni és besorolni. A valóságnak ezek a leképeződései energetikai jelenségek, melyek relatív destruktív (romboló) interferenciák révén keletkeznek.

 

Ha a félelemnek alakot adunk, azt mondhatjuk, hogy asztrális optikai lencse vagy prizma, ami a fényt megtöri, és az energetikai valóságnak csak eltorzult és nagyon korlátozott ábrázolását engedi tovább. A szellem tehát gyakorlatozik előnytelen energetikai feltételekkel. Úgy birkózik meg velük, hogy konstruktív interferenciákat épít fel, és a valóság torzulásait kiegyengeti.

 

Mivel a folyamatok egyre jobban pontosítanak, és félig automatikusan folynak le a tudatalattiban, az emberi értelem ezeknek nincsen tudatában.

 

Ez a folyamat egyéni síkon is fut egy inkarnáció idején, és a kollektív síkon is, mint történelmileg ránk hagyott, szüntelenül erősödő viselkedés az asztrális tartományokban. Az emberiség történelmét, beleértve a jelenlegi eseményeket is, ebből a szempontból sokkal jobban meg lehet érteni.

 

A psziché, az ő negatív összetevőjével, a félelemmel, mint egyén is és társadalmi jelenség is folyton munkaanyagot szolgáltat a léleknek, amely ettől gyarapodhat. A torzulás mértéke egyéni, és egy inkarnáció egyéni félelmétől, valamint a népesség kollektív félelmétől függ.

 

Félelmekben gazdag emberek és nemzetek, mint például a német, mely újabb történelmének frissen van tudatában, és ezt szeretettel ápolja, a valóságot lényegesen torzultabban észleli, mint az olyan egyének, akik félelmükön uralkodnak, és azzal bánni tudnak. Itt csakis a léttel nem kapcsolatos félelmekről beszélek, amelyek az exisztenciális félelmeknél sokkal gyakoribbak, és az ember gondolkodását és viselkedését mérvadóan befolyásolják.

 

Ahogyan később látni fogjuk, a félelem a lélek korosodásával csökken. Inkarnációjukban a fiatal, éretlen lelkek kimondottan félősek, és előszeretettel fejlesztenek torzított valóságérzeteket. Mivel ilyen leképezések a társadalom területén materializálódnak, a társadalom olyan formaságokat és szabályokat épít, amelyek messze esnek a lélek tulajdonképpeni valóságától, és a fiatal és éretlen lelkek belső, félelem-dús valóságát tükrözik.

 

Mivel ezek a társadalmi formák visszahatnak az egyed pszichéjére és viselkedésére, erősítik, fokozzák az egyed félelem-struktúráját is. Az egyed úgyszólván a kollektív félelem tengerében úszik. Ezt a pontot a fénytest-folyamat összefüggésében részletesen megvitatom.

 

Az emberi megismerés alapvető szempontjának ezt a pszichoszociális jelentőségét eddig nem látták meg, noha ezzel a témával több csatornázott könyv foglalkozik.

 

Annak a felismerése, hogy az embert és tudatát (pszichét és emlékezést) a lélek szándékosan „hibásnak” szerkesztette, hogy nehéz energetikai körülmények között gyűjthessen be bizonyos tapasztalatokat, a magát nagyra becsülő és beképzelt ego számára fájdalmas lehet. Biztató legyen azonban annak a felismerése, hogy ezeket a célzatos összezavarásokat ki lehet bogozni, ki lehet rakni, mint valami kirakós játékot.

 

Ebben az esetben az ember kevésbé a földi személyisége testével, a jelenlegi társadalmi formákkal és normákkal kell egyeztessen, hanem inkább a lélekkel kell azonosítsa magát. Ez a fénytest-folyamat egyik fő célja, ugyanakkor rávilágít az ember létezésére és elmúlására az egymást követő inkarnációk során.

 

Ebben az összefüggésben a félelem, mint a romboló interferencia fő forrása, a lélek érettségének és szeretetképességének  mutatója, indikátora lesz. Az inkarnációs ciklus folyamán a félelem gyengül, és az inkarnált személyiség szeretetképessége (konstruktív interferencia) fokozódik.

 

Ha a pszichét asztrális spektrumnak nézzük, akkor benne a félelem energetikai ellenpólusa a feltétel nélküli szeretet képessége. A szeretet leépíti a félelmet:

 

A szeretet az építő interferencia (együttrezgés) feltétele.

 

Megnyitja, határtalanná teszi a személyiséget, összekapcsolja őt a lélekkel és a Mindenséggel. Leépít energetikai korlátokat. Tágabb értelemben azt mondják, hogy a világegyetem szeretet alapján működik. Ez azt jelenti, hogy a világegyetem építő együttrezgés (konstruktív interferencia). A szeretet ennek a harmóniának a pszichikai és testi észlelése. Emberi érzés formájában mutatja meg, hogy a test, a psziché, az értelem és a lélek összecseng, együtt rezeg.

 

A szeretet állapotában az értelem torzulás-mentesen működik, és összeköttetésbe lép a kozmikus szellemmel, mely megnyilvánítja neki az igazságot. A test biológiai szabályozása zökkenőmentes, és betegségek nem tudnak keletkezni. A fent leírt jelenségek mind energetikai természetűek, és leírhatók lényegesen mechanikusabban (tudományosabban) is.

 

A felismerés, hogy minden pszichikai és mentális jelenség építő és romboló együttrezgésen alapul és hogy azokat a lélek célzatosan kelti, amivel aztán a szellem külső, bizalmas tájékoztatója, a tudat gyarapodhat, alapvető módon megsemmisíti a jó és a gonosz egész erkölcsi, vallási és ál-ezoterikus kettősségét, és olyannak mutatja a jelenségeket, amilyenek, tisztán energiainak. Az ember félelemszerkezetének ez a józan szemlélete, hogy pusztán energetikai jelenség, önmagában több félelmet leépít, mint minden elképzelhető pszichiátriai kezelés együttvéve.

 

Az inkarnációs ciklust, mint az ember életét is korokra oszthatjuk. Szokásos beosztás lehet a következő: 1) csecsemő lélek, 2) gyermek lélek, 3) fiatal lélek, 4) érett lélek, 5) öreg lélek. A lélek korait később részletesen megvitatjuk. Korosodó lélek esetén az inkarnált személyiség félelme csökken. Ezt a lélek fokozódó tapasztalata okozza, mert a lélek egyik inkarnációról a másikra egyre bátrabb lesz, és kész nagyobb kihívásokat elfogadni.

 

A legnagyobb kihívásnak számít a készség arra, hogy az anyagvilágot elengedje, és korlátlanul a lélekre bízza magát. Ebben az összefüggésben beszél a keresztény vallás „Isten bárányáról”. Az egónak ez a teljes feladása – ahogyan később látni fogjuk, a fénytest-folyamat sikeres befejezésének elengedhetetlen feltétele. Ennek okai kizárólag energetikai természetűek, és ezt egyetlen ezoterikus forrás sem tárgyalta meg helyesen és teljesen.

 

A szeretet a legeredményesebb transzformáló erő, mely a világ eleresztését is lehetővé teszi, mert létrehozza a kapcsolatot a lélekkel, ami a tiszta szeretet. Lényegében ez volt Jézus üzenete. Ez a szemlélet az érzelmek, mint energetikai jelenségek szerepének kérdését veti fel és szoros kapcsolatban áll az értelem szerepével.

 

 

 

 

 

3. Értelem (emberi szellem)

 

Az értelem, az emberi személyiségnek ez a legkésőbben kifejlesztett energetikai része egyben a leggyengébb is. Az emberi értelmet a Mindenség szelleme bizalmas, külső tájékoztatójának lehet mondani. Noha a lélek szelleme „üzemeli”, látszólag önállóan fejlődik a környezet hatására, holott ezt a környezetet maga a lélek teremti.

 

A szellemnek van a legmagasabb rezgési tartománya (frekvenciaspektruma). Könnyen változtatható, és a test, a psziché és a lélek rezgésfokai között váltogathat. Tágabb értelemben csak szellem létezik. A lélek egy határozott energetikai forma, amelyet a szellem teremt, és amely az emberhez hasonlóan alkalmazza a szellemet, él a szellemmel. A szellem rendező, és egyben felvilágosító.

 

Már mondtuk, hogy a Mindenség (a szellem) minden része logikus-matematikai természetű energetikai U-al-mennyiség. Emiatt a kiteljesedett szellem tiszta logika. Ezért értették az ókor filozófusai a szellem-jelenséget Logosznak. Ezek szerint a Logosz minden jelenség egyetemes törvénye, de a logika foglalata, összessége is, amellyel gondolatilag fel lehet fogni a Noust, a Mindenséget.

 

Az emberi szellem azonban még nem fejlett odáig, hanem előszeretettel logikátlanul dolgozik. Ebben döntő szerepet játszanak a psziché torzulásai, mindenekelőtt a félelem. Az emberi értelem még nem képes túltenni magát ezeken a torzulásokon, ezeket nem tudja rendezni, s így nem tud csatlakozni a kozmikus szellem teljesítményeihez. Ennek meg kell változnia, és meg is fog változni.

 

Ám a szellem tökéletesítésének nincsen akkora szerepe a földi inkarnációs ciklusban, mint a szeretetképesség kifejlesztésének. Lehet ez más bolygókon másképpen van, de ezt még nem tudjuk. Mégis a logikus értelem kifejlesztése lehet a legnehezebb út, de a legjobb is a fénytest-folyamat haladását és a lélekhez való csatlakozást illetően.

 

Az értelemnek van a legmagasabb rezgésfoka, és a félelmet hatásosan le tudja építeni ésszerű érvekkel. Az érzelmek illetve indulatok automatizált, a lélek által adott, meghatározott energetikai csoportos jelenségek, melyek a szellemnél (értelemnél) lassabban rezegnek. Ha előtérben állnak, akkor az érzelmek mérvadóan befolyásolhatják az értelmet, és az értelem rezgését csökkenthetik (félelem) vagy emelhetik (szeretet). Akkor az embert inkább az érzelmek vezérelik, és nem a tiszta értelem logikája.

 

Nos, az érzelmek automatizált energetikai jelenségek, amelyeken keresztül könnyebb csatlakozni a lélekhez, noha frekvenciájuk alacsonyabb a szelleménél, de intenzívebbek, erősebbek (a harag, az indokolt düh például a legerősebb, és sok mindent hatásosan meg tud változtatni). Ehhez képest az emberi szellem aránylag gyenge ahhoz, hogy hasonló hatást érhessen el.

 

Mivel az érzelmek „előre gyártott” energetikai jelenségek, könnyebben kapcsolatba lépnek a 7F-alkotási tartománnyal (ezzel könnyebben rezonálnak), mint az emberi szellem, amelyet félelemmel megterhelt érvek gyengítnek, s emiatt ellentmondásos jelzéseket küldenek a kozmikus szellemhez. Ha azonban tartja őt a kozmikus szellem szeretetteljes észszerűsége – itt lényegében az okforrás-világok energiájára gondolok, amelyek ihletésként jelentkeznek –, akkor az emberi szellem csodákat művelhet, amilyenekre érzelmek maguktól soha sem képesek.

 

Az inkarnált lélek fejlődése tehát a félelem-szerkezet leépítését célozza. Öreg lelkek félnek például a legkevésbé. A félelem leépítése a szeretet fokozásával lehetséges, tehát a pszichikai szerkezeten belül.

 

Ezt a folyamatot az értelem hatásosan támogathatja és serkentheti, ahogyan az ego fékezheti is. Sem az értelem nem jön ki szeretet nélkül, sem a szeretet értelem nélkül. Eszményi esetben, a teljes boldogság állapotában, amit Platón „érosznak” mond, a psziché és az értelem összhangban rezeg a lélek és a Mindenség szeretetteljes frekvenciáival. Noha ez ritkaság, igaz szeretetből még mindig több van ezen a földön, mint igazán logikus értelemből. Ezért hangsúlyozom inkább a logikus gondolkodást ebben a könyvben.

 

A félelem tehát egy olyan szerkezet, ami a lelkek elválasztódását hozza létre a megtestesültség és a létköz, a testetlenség állapotában is. A félelem azonban nem egyetemes jelenség. A félelem létezik az asztrális világokban is nagyon enyhe formában: a léleknek az a nézete, hogy el van szakadva a Mindenségtől. Az okforrások világában azonban már nincs félelem, mert a szétszakadozás ott megszűnik, a lélekcsalád egyetlen lényként lép fel, mely más lényekkel nyíltan együttműködik.

 

A jobb megértés érdekében meg kell jegyezni, hogy vannak lélekvilágok, és vannak világok ezeken kívül is. A lélek tehát csak a szellem bizonyos szervezeti formája. Mivel mi léleklények vagyunk, csak a lelki világokat tudjuk valamelyest megérteni. A lelken kívüli világok szervezeti formái kivonják magukat felfogási képességeink körzetéből, mert ez a körzet a lelki struktúrához kötött.

 

Amikor tehát szellemről és Mindenségről beszélek, akkor csak lélekvilágokról, a lelkek inkarnációs ciklusban lévő asztrális világairól van szó, valamint a felsőbbrendű kauzális (okforrási) világokról, amelyeket a lelkek inkarnációs ciklusuk befejezése után népesítenek be. Ez egyelőre elég is legyen most.

 

 

 

 

 

 

 

IV. Az emberi észlelés tárgyilagossága és elfogultsága

 

 

 

1. A filozófia alapproblémája

 

Az eltorzult emberi észlelés pszichikai-energetikai mechanizmusának felderítése a filozófia történetében első ízben oldja meg az alapvető ismeretelméleti kérdést, hogy mi objektív (tárgyilagos) és mi szubjektív (alanyi), azaz egyéni elképzelés. Hogyan lehet egy tárgyilagos igazságot megkülönböztetni az egyéni változattól? Világos, hogy a mindennapi ügyletek kezelése is ennek a problémának a megoldásától függ.

 

A 7F-alkotási tartományok felettes szempontjából nézve az emberi észlelés szándékosan korlátolt, hogy a lélek bizonyos tapasztalatokat az elválasztottság állapotában be tudjon gyűjteni ezen a bolygón. Ő tehát elvből szubjektív, egyéni, észlelését így „tárgyilagosnak” nevezhetjük. Az okforrások világának (lásd lejjebb) észlelési szempontjából viszont az egyes lélek észlelése egyéni, a Mindenséget csak részben tudja felfogni. A két fogalmat tehát, az objektívet és a szubjektívet csak viszonylagosan lehet meghatározni és elválasztani egy referencia-rendszeren belül.

 

A földön inkarnált léleknépességben világos különbségek vannak az egyéni észlelés terén, ami főként a lelkek korától függ. Minél kisebb az egyéni és a kollektív félelem, annál kevésbé torzult az észlelés, és fordítva is. Ez okból egy kevésbé félős, öreg lélek észlelése tárgyilagosabb a fiatal lelkekénél.

 

Az öreg (többször inkarnált) léleknél a félelem legsűrűbb ködei, melyek az asztrális testben a lélekkel belső indíttatások és ihletések formájában folytatott információcserét akadályozzák, messzemenően megritkultak, s emiatt egy ilyen lélek tudata jobban részesül a lélek tárgyilagos észleléseiben. Egy csecsemő lélekkel vagy gyermeki lélekkel vagy fiatal lélekkel szemben az inkarnált öreg lélek tudata tágabb, mert az öreg lélek jobban hozzáfér a belső lelki dimenzióhoz, és bizonyosságra tehet szert olyan dolgokat illetően, amihez a fiatalabb lélek csak több ezer év múlva jut hozzá, miután számos inkarnáció során különböző tapasztalatokat tett mindenféle félelmekkel.

 

Öreg lelkek meglátnak olyan összefüggéseket, amelyek a fiatalabb lélek számára nem léteznek, mert az ilyen összefüggésekkel tudat alatt félve találja szemben magát, s emiatt ezeket önmaga számára letakarja, ezek kívül kerülnek észlelése láthatárán.

 

A fiatal lélek számára emlékezetként – és emlékezete nagyon válogatós és ugyanakkor rövid – hozzáférhető észleletet a félelem erősen elváltoztatja, s így tudatát kívülről érő, fontos információkat szélnek ereszt, kirekeszt.

 

Mivel pedig az öreg lélek jelenleg csak úgy tudja elmagyarázni azt, hogy fontos felismerésekhez hogyan jutott hozzá, hogy ezt az inkarnált éretlen lelkek többsége nem tudja utánozni, így ezek a különbségek nem társadalomképesek, ezeket nem díjazzák és ezekre nem ügyelnek, holott fontos tájékoztatással szolgálnak az emberiség további fejlődését illetően.

 

Korábban tisztelték az öreg lelkeket, mint szellemi vezetőket, és kijelentéseikre odafigyeltek. A mai, kifelé néző, többnyire fiatal lelkekből álló, materialista tájékozódású társadalom, ezen léleknépesség nagyon korlátozott pszicho-mentális igényeinek felel meg, és nem tűri meg a lelki különbségeket , a legkevésbé a lelki fölényt.

 

Emiatt egy öreg lélek tárgyilagos, áthatoló észlelése társadalmi hátránynak mutatkozik. A fiatal lelkek semmitől sem viszolyognak jobban, mint a másféleségtől, különösen, ha azt nem tudják utánozni, s azt akkor azonnal következményekkel szembesítik. Így tartanak távol maguktól külső tényeket, amelyek az ő korlátozott észlelésükre és ismereteikre utalnának, és önelégültségükben elbizonytalanítanák őket. Ami más, azt ellenségnek nyilvánítják, elnyomják, vagy meg is semmisítik.

 

Az elutasításnak ez a félelem keltette impulzusa manapság uralkodó, és számos kegyetlen cselekedethez vezet egyéni és kollektív területen is: kiközösítéstől háborúig és népirtásig. A hatalom kulcspozícióiban (politikusok, menedzserek, elöljárók) most csaknem kizárólag fiatal lelkek ülnek, akiknek ott inkarnációs tervük alapján és lelki fejlődésüknek ezen a szakaszán bizonyos tapasztalatokat kell megszerezniük.

 

Az egyetlen, amit elválasztottságuk játékában valóban jól megtanultak, az barát (hasonszőrű) és ellenség (más jellegű) kínosan pontos megkülönböztetése. Még teljesen a szétválasztás karmikus játékába vannak belebonyolódva, és nem vették észre, hogy a játékszabályok az utóbbi tíz év során érezhetően megváltoztak, és a régi szabályok hamarosan egyáltalán nem lesznek érvényesek.

 

Az emberiség minden ismert és ismeretlen háborús összeütközése rövid, írott vagy íratlan történelme során, a bolygónkat többnyire benépesítő fiatal lelkeknek erre a szellemi beállítottságára vezethető vissza. Az emberiség történelme szinte háborúk történelme, rövid, lélegzetvételnyi időkkel, amik a béke illúzióját keltik.

 

Ha nem országok hadakoznak egymással, akkor a társadalmon belül van a viszály, politikai pártok, munkaadók és szakszervezetek, értelmiségiek és kormányok között. A háborgás a fiatal, harcos lelkek elválasztottságról alkotott egyéni véleményének a kiélése. Ahogyan már Herakleitosz kijelentette: „a háború minden dolog apja”.

 

Ha minden ember, a lelkén keresztül, összeköttetésben érezné magát a természettel, ami azt jelenti, hogy elsősorban kapcsolatos lenne a lélekvilággal és a Mindenséggel, akkor háborúk nem lennének. Ezen ügy fontossága miatt értekezésünket a jelenkor egy kulcseseményével szeretném elmélyíteni.

 

 

 

 

 

2. A politikai gondolkodás félelem okozta eltorzulása, mint álokoskodás

 

A többnyire fiatal lelkek lakta USA reagálása a New York-i World Trade Centert 2001. szeptember 11-én ért merényletre benyomást keltően illusztrálja a valóság korlátolt, egyéni, félelem-dús észlelését ezáltal a fiatal, éretlen nemzet által.

 

Az amerikai nép meggondolatlan egyhangúsága, amivel terrorra terrorral válaszolt, és indokolatlan háborút kezdeményezett Afganisztán ártatlan népe ellen, anélkül, hogy csak egyetlen gondolatot is szentelt volna a terror okainak, bemutatja a fiatal lelkek szellemi hozzáállását a valóság korlátolt, énközpontú észlelésével.

 

Ebben a szellemi hozzáállásban a reagálás lehetőségei is csak korlátozottak lehetnek. Nem csoda tehát, ha a legrosszabb változatot választották: szemet szemért, fogat fogért. Ez olyan reagálás, amit valaki, aki egy világvallás alapítója, már kétezer évvel ezelőtt nem megfelelőnek és primitívnek nyilvánított. Az emberiség történelme arra tanít, hogy békét nem lehet erőszakkal kicsikarni. Erőszak csak erőszakot szül. Akkor miért felejtette el ezt a közhelyet nemcsak Amerika, hanem a nyugat-európaiak többsége is? Hiszen ez utóbbiak készségesen adták beleegyezésüket az afganisztáni háborúhoz.

 

A külső nyomás, amit Bush a fiatal lélek logikátlanságával adott elő, hogy „aki a civilizált világ elleni terrort elítéli, annak velünk kell lennie, aki nincsen velünk, az a terrorral van”, nem elég az európaiak meggondolatlan és alázatos engedelmességének megindokolására. Itt figyelembe kell venni az ipari nemzetek kollektív félelem-szerkezetét.

 

Mielőtt erre kitérek, rövid megjegyzés Bush kijelentéséhez. Mondása azt fitogtatja, hogy az Egyesült Államok a civilizált világ fogalma. Ez tulajdonképpen nem bizonyított, és a világ nyilvánosságának ezt meg kellene vitatnia. Esetleg éppenséggel ebben rejlik ennek a merényletnek az ellentmondásokon alapuló szempontja, hogy a nyugati országokban építő önvizsgálatot váltson ki, és alaposan gondolják át, mi a „civilizált” és mi a „primitív”.

 

Másodszor: annak nyilvánvaló ténye, hogy a nyugati országokban a többség ellenzi a terrort, ha őellenük irányul (a világ más részein dúló terrorista és háborús kavargások azért a legtöbbjüket hidegen hagyják), semmiképpen sem bizonyítja, hogy az afgán „barbárok” elleni terror mellett voksolnak, vagy hogy helyeslik a külpolitika nemzetközi problémáinak az egyoldalúan katonai módszerekkel való intézését. Ez napról napra világosabb lesz, miután a kezdeti kollektív pánik a világnyilvánosság gondolkodását megbénította. Ahogyan a további merényletektől tartó nyilvánosság kollektív félelme csökken, úgy csökken a nyilvános észlelés torzultsága, és a kommentárok válogatottabbak és elgondolkodtatóbbak lettek. Szóval a dolgokat tárgyilagosabban látják. Nem fekete-fehér mázolmány már, hanem megjelennek benne az árnyalatok is, ha a felettes asztrális parancsot még nem is veszik figyelembe.

 

Az ezoterikus gnózisból kiindulva tudjuk, hogy nem a véletlenségek világában élünk, hanem a földi események többsége, különösen a nagyobb horderejűek, az asztrális síkon gondosan el vannak tervezve. Abból kell kiindulnunk, hogy a World Trade Center ellen elkövetett merénylet a megfelelő esemény volt a helyes időpontban a megfelelő helyen, miközben a kérdés, hogy a merényletet ki követte el, magasabb szempontunkból másodrendűnek tűnik. A további amerikai eljárás függvényében azonban ez a szempont is előtérbe kerülhet, de más irányban, mint a nyilvánosság sejtené.

 

Egy alapvető ezoterikus felismerés azt mondja, hogy születésünk és halálunk időpontja, tehát inkarnációnk kezdete és vége, előre el van határozva. Ezt az asztrális síkon gondosan eltervezik. Ennek a merényletnek az áldozatai szabadon úgy döntöttek, hogy a földtől ebben a történelmi időpontban együtt elbúcsúznak. Ezzel az emberiségnek szolgálatot tettek: példát mutattak, mely messzemenő és jelképesebb, mint jelenleg gondolják. Ám a kommentárok szóhasználata, például a gyakran használt „apokalipszis” és „végső idők” elárulta, hogy a belső impulzus hatni kezd, és a fejlődés ugrása a kollektív tudatalattiban határozott vonásokat ölt. Ez az ezoterikus felismerés megszabadít minket hamis erkölcsi meggondolásoktól, és megnyitja szemünket a felettes kozmikus etika parancsszava számára.

 

Az embernek megvan a lehetősége arra, hogy belső meggyőződéshez jusson és ezt tettekre váltsa, vagy pedig számos fájdalmas tapasztalat árán jöjjön erre rá. Ez a célja a földön inkarnált lelkek megtestesülési ciklusának.

 

Minden élet szentségének a felismerése alapvető tapasztalat, amit egy lélek megtestesülési ciklusának a végén tesz meg. Önkéntesen elfordul az erőszaktól, és nem valami vesztett csata következtében. Mert a veszteség ritkán vezet mélyebb belátáshoz.

 

Fiatal léleknek, vagy nemzetnek több kudarc kell, egy Vietnam nem elég ahhoz, hogy megtanulja leckéjét: erőszakkal semmiképpen sem lehet békét teremteni. Béke csak értékelések belső megváltoztatásának az eredménye lehet. Európa ezt csak a 20. században tanulta meg, ám ahogyan a legújabb események mutatják, még korántsem tette belső birtokává.

 

Mit kellett volna tenniük, tehát az amerikai kormány tagjainak és elnökének, ha érett lelkek lettek volna és tágabb észlelési láthatárokkal rendelkeztek volna, mint amivel valóban bírnak?

 

Először is ok-kutatásra lett volna szükség. Mindenekelőtt felvetni a kérdést, hogy a külföld miért ellenséges az USA-val szemben, ahogyan az USA maga állítja és éreznie is kell. Néhány indoklás érkezett már az arab világból, de ezt könnyelműen szélnek eresztették (korlátozott észlelés).

 

Mert van ám igazságtalanság a javak elosztásában ezen a földön, az amerikaiak által berendezett, fenntartott és uralt nemzetközi pénzügyi intézmények körzetében. Az amerikaiak és más ipari nemzetek ezeket a struktúrákat hatalmi eszközöknek használják és vetik be más nemzetek ellen, ráadásul hiszik, hogy csak finoman, és csodálkoznak, amikor a károsítottak felelősségre vonják őket. Különösen az amerikaiak, akik fiatal lelkekként mélységesen gyűlölik a kudarcot, és a nyomorult helyzetért mindjárt a szegényeket okolják, és arról, hogy ez a bűnbakkeresés egy mondvacsinált gazdasági elmélet, vagy politikai elv formáját öltheti, hallani sem akarnak. Ennek a kiáltó igazságtalanságnak a szerzői, az amerikaiak, vakbuzgón ápolják elfogultan védelmező szerepüket azzal, hogy egyetemes gyógyszernek a szabad piacgazdaságot prédikálják, annak világos tudatában, hogy ők maguk vétenek leginkább a szabad piacgazdaság elvei ellen. Pedig saját meghazudtolásuk érzete nem marad rejtve előlük, mert ennek a népnek a kollektív lelke pontosan tudja hogyan állnak az igazsággal.

 

A lelki igazságok elfojtása súlyos következményekkel jár, és nagy hévvel képes kitörni. Az igazság elfojtása először is a félelem terméke. Az amerikaiak kollektív félelme korlátozza a világközösség problémáinak és gondjainak észrevételét. Ám a félelem sokarcú, és saját dinamikáját bontakoztatja ki. Mivel félelmük okait az amerikaiak nem akarják és nem tudják elfogadni, kifejlesztik azt az elképzelést, hogy őket ellenséges nemzetek veszik körül és fenyegetik. A fiatal lelkek szóhasználatával ezeket az ellenségnek nézetteket ők gaz-államoknak, a legjobb esetben hálátlan barátoknak, vagy mosogatórongyoknak nevezik. A szóhasználat pont olyan goromba és kibékíthetetlen, mint a vadnyugaton, vagy a Bibliában.

 

Az eljárás nem új, és már a hidegháborúban is kiadósan gyakorolták. Most az az új, hogy az amerikai képzelgés a bekerítésről asztrális szinten többé nem lel támogatásra, mert a kollektív ellenségképek ott az utóbbi tíz évben leépültek. Így az amerikaiak rettegése a külvilágtól furán felületesnek, sőt betegesnek tűnik. Szorgos kiterjesztése, pl. a Nato-szövetségeseknek a belevonása az ellenség-barát sémába, érdekesen erőtlennek és kevésbé meggyőzőnek hat, ami viszont ellentétben áll az amerikaiak kétségbevonhatatlan katonai fölényével.

 

A lelki érzelmeknek ez a meghasonlása, miszerint „ellenségek vesznek körül minket, tehát jogunk van félni”, és anyagi dolgok, amiknek még nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak, „nekünk vannak a legerősebb fegyvereink, és mindenkinek megmutatjuk majd, ha nem hajlandó elfogadni a félelmünket, hiszen bármikor élhetünk azzal a jogunkkal, hogy őt ellenségnek nyilvánítsuk és megsemmisítsük”, az evolúciós ugrás egy központi energetikai problémáját illusztrálja, mely különösen a fiatal lelkek viselkedésében jut kifejezésre.

 

Az egyik oldalon félelem keltette hitbizonyságok kiélését figyelhetjük meg, például azt, hogy „mi amerikaiak egyedül védjük meg a nyugati civilizációt az ezt romboló barbárok ellen, akiket mi muszlim terroristáknak és gaz-államoknak nevezünk”. A másik oldalon a főszereplőknek azt kell megtapasztalniuk, hogy a hitbizonyságaik alapján elindított események ellenkező irányban fejlődnek, mert – és ezt ők nem tudják – elavult viselkedésüket az asztrálsík életet adó ereje többé nem támogatja. Ahelyett, hogy a világ hálával fizetne az amerikaiaknak bevetésükért, egyre inkább a kritika szele csap az arcukba, és a „magányos lovag” érzete erősödik napról napra.

 

A föld energetikai átváltozásának ebben az átmeneti időszakában nyilvánvaló ellentmondás keletkezik a törekvés és az eredmény között, amit csak néhány tisztánlátó tud felismerni. Ezt a történést a görög „oxymoron” (értelmileg látszólag egymást kizáró ellentétek stilisztikai összekapcsolása beszéd során) szóval fejezem ki, mint pl. az asztrális terek „sokat mondó hallgatása”, vagy az amerikaiak békekötést szolgáló háborúja (az amerikaiak jelszava Afganisztánban: „enduring freedom)”.

 

Ezzel a figurával minden aktuális eseményt le lehet írni. Az amerikaiak békére vágynak, és folyton merényletektől félnek. Ugyanakkor a világ legszegényebb országai ellen folytatott háborúval akarják megvásárolni belső békéjüket. A világ leghatalmasabb és legelőrehaladottabb nemzetének tartják magukat, és megélik a saját pusztulásuk hangulatát, amit még a rómaiak sem ismertek. A demokrácia értékeit prédikálják, és olyan elnökük van, aki hamisított és kontár választással, banánköztársaságok stílusában egy kisebbség által és nem demokratikus választással, a legfelső bíróság (Supreme Court) ítéletével emeltetett hatalomra, stb.

 

A jelenleg megélt társadalmi oxymoronok kifejeződései egy világnézet-váltásnak, amely rejtetten hat, de az anyag szintjén egyre világosabban megjelenik.

 

Az asztrális tartomány folyamatai bizonyos késéssel (time-lag) jelennek meg a földi 3d-téridőben. De idejekorán jelentkeznek (lásd pl. Pál apostol thesszalonikabeliekhez írt levelét). A belső, lelki feszültség, mely a régi félelem jellemezte viselkedési mintákból és az ellenkező értelmű tapasztalatból adódik, erősen felgyorsítja a lomha, természeténél fogva lusta emberi értelmet.

 

Jelenleg felbuggyannak a régi félelemminták, melyek az ember viselkedését évezredek óta jellemzik. Ezeket az ember felületes mániáknak és pszichikai búskomorságnak éli meg, melyek azonban hamarosan elszállnak. A részvevőknél másnaposságot, elgondolkodtató macskajajt hagynak hátra, és annak bizonyosságát, hogy az élet folytatódik – a földön, és még inkább az asztrális síkon. Vagy egy amerikai jazz-opera egyik dala szerint: „egyszer csak felébredsz hétfőn, és egy a boldogságtól énekelő földet találsz”.

 

Ebben az értelemben a WTC ellen elkövetett merénylet egy folyamat kezdetét hirdeti ki, amely elénk tárja a világ legtehetősebb országának a tehetetlenségét (további oxymoron). A tehetetlenség feldühíthet, viszont az igazi lelki hatalom higgadtságot és nyugalmat sugároz. A düh az alsó három csakra reagálási mintázata, amikor energiájuk áramlását félelem blokkolja. Ez különben a legrombolóbb indulat, ha nem vezetik alkotó pályákra. Ennek a kollektív megtapasztalása előtt áll a világ utolsó, legnagyobb, leghatalmasabb és legarrogánsabb nemzete. Bukás előtt hordja az ember magasan az orrát. (további oxymoron).

 

Düh a másik oldalon is van. A csekély értékűség és hátrány érzete, amit a harmadik világ érez a jelenlegi igazságtalan világrendben, egyes országokban összeadódik az iszlám radikális értelmezésével, és terrort produkál, ami a düh és a tehetetlenség kifejeződése.

 

Az evolúciós ugrás az eseményeket egyensúlyba hozza, és ebből a föld egyetlen kis foltját sem hagyja ki. Aki most inkarnál, az tapasztalatokat szerez és megváltozik.

 

Az elnyomottak terrorja mindig is létezett, és soha sem jutott semmire. Ám a civilizált világ mostani zajgása és kardcsörgetése az iszlám terror láttán csupán azt mutatja, hogy nemcsak a harmadik, hanem ez a világ is messze van még az valódi civilizációtól, amelyik a múlt leckéit megtanulta volna, és a jelenben gyakorlattá tudná tenni.

 

A merénylet jelképesen a jelenlegi világkereskedelem (World Trade) és centruma (Wall Street, tőzsde, finánc-metropolisz New York) ellen lett elkövetve. A két torony összeomlása nem előzmények nélküli, ahogyan a történelem terén tájékozatlan újságírók akarnak minket kioktatni. Babilon tornyának leomlása is a fogalomzavarra utal, és bejelenti a tudomány, a gazdaság, a politika és az általános gondolkodás összeomlását.

 

Fejlett lelkek, akik ezt a merényletet az asztrális síkról irányították, szeretik a jelképeket. A jelképek nagy erejű és multifunkcionális energetikai mutatók.

 

A merénylet nem csupán jelképes volt, ahogyan azt a tv-t nézők milliói érezték, hanem egyfajta katalizátor is, amely a világgazdaság már elkezdődött csődjét láthatóvá tette, és ugyanakkor elmélyítette. A mai gazdasági- és világrendnek, mely az ipari országok fiatal lelkei észlelőképességének terméke, alapjaiban meg kell változnia. Ehhez nem fér kétség.

 

A kozmikus dialektika azonban megköveteli, hogy a dolog a fiatal lelkek minden nézetét érintse. A szűk látókörű, harcra, ugrásra kész iszlámizmus éppúgy a fiatallélek-gondolkodásmód jelensége, mint egy nagyhatalom dühödten háborúra hajló külpolitikája. Ez okból a talib kormánynak mennie kell. Ugyanezen okból fogja céljait Amerika elvéteni Afganisztánban, és fog összeveszni az egész világgal.

 

A jelenlegi vetélkedés csak látszólag szól az iszlám terrorról. Valójában arról van szó, hogy kollektíven el kell ismerni a terror és az erőszak minden formájának értelmetlenségét. Nem csodálkoznék, ha a jelenet folytatásában kiderülne, hogy a merénylet zsinórjait nem Osama bin Laden terrorcsoportja húzogatta, hanem egy szélsőséges amerikai karhatalmi, katonai szervezet a háttérből, amely az amerikai kormány globalizációs politikáját ellenzi. Hogy aztán vakbuzgó iszlámistákat használnak öngyilkos fegyverként, kapcsolatokat ápolnak amerikai bűnözőkkel és titkosszolgálatokkal, a tőzsde belső ismeretével (insider) meggazdagodnak, ahogyan a tőzsdét felügyelő hivatal megállapította, de nem szankcionálta, az aktát lezárta, az másodrendű jelentőségű, de Amerika lakosságát mélyen megrendíti majd, ha tudomást kap róla. Tükröt tartanak elébe.

 

Ebben a könyvben megmutatjuk, hogy az ugrásszerű fejlődés a fiatallélek-népesség elbizonytalanodásával, zavarba ejtésével jár, hogy a fiatal lelkek elterelődjenek az érett lelkek ciklusa felé. Az amerikaiak politikai alulmaradása, amit Afganisztánban és másutt elszenvednek majd, szintén ehhez fog hatásosan hozzájárulni.

 

Nem szabad elfelejteni, hogy ez a háború nem törvényes, és hogy az amerikaiak a II. világháború óta 200 háborúban vettek részt vagy támogatták azt mérvadóan saját országukon kívül, anélkül, hogy csak egyszer is hadat üzentek volna az ellenfélnek, vagy háborújukat nemzetközileg törvényesítették volna. Így aztán nem is lehetett őket hivatalosan támadóknak nyilvánítani.

 

Ez világosságot vet a nemzetközi jog katasztrofális helyzetére. Ezt a jogot az Amerikai Egyesült Államok, a világhatalom rendszeresen megtorpedózza, ahogyan ezt újabban az Al-Qaida harcosokkal való embertelen bánás is bizonyítja. A környezetvédelemtől kezdve a független nemzetközi törvényszéken keresztül a vegyi- és biológiai fegyverek ellenőrzéséig, és egy igazságos és hatásos nemzetközi jogrendszer kialakításáig akadályozza mindenütt, ahol csak tudja.

 

Ezt a helyzetet le kell küzdeni, és le lesz küzdve. Először azonban nyilvánvalóvá kell válnia. Ameddig az amerikaiak joghoz és rendhez ragaszkodnak, de ezt nemzetközileg lábbal tiporják, nem lehetnek példamutatók a civilizált nemzetek számára. A szenteskedés és az amerikai politika kétféle mércéje nem lehet egy békés, civilizált világ vezérfonala.

 

Ez okból az Egyesült Államok az evolúció ugrását nem éli túl, ahogyan a kommunizmus összeomlása után a Szovjetunió is lerobbant. Ez nem egy távoli jövő megjóslása, hanem valóságos folyamatok megállapítása, amelyek jelenleg az emberiség sorsának hathatósan és maradandóan irányt adnak és az inkarnált népesség lelken belüli dinamikájának bensőséges ismeretével hajtanak előre.

 

Egy fiatal lélek minden mély elbizonytalanodása porondra hívja az értelmet, amely hagyományos hittételek gyűjteménye, és amelyet én egónak nevezek. A fiatal lélek egója ellenőrzése alatta akarja tartani az eseményeket, mert a lélek tartó-vivő erejét tagadja. Ennek következtében egyre mélyebbre süpped saját ballépéseinek ingoványában.

 

Amikor a nyugati kormányok – mindenekelőtt a német kormány – szélsebesen a polgári szabadság korlátozásán fáradozik önkényes terrorellenes törvények bevezetésével, a politikai ego hiábavaló fáradságát testesíti meg, amivel az az események kozmikus árama ellen akar úszni. Jellemző módon a legtöbb polgár alig védekezik személyes szabadsága megszabdalása ellen, amely a legnagyobb zavarban van, és vélt biztonságának garanciáját az állam karhatalmától várja el.

 

Hamarosan bekövetkező kiábrándulása az államba vetett hitét mélységesen meg fogja rendíteni. Fel fogják ismerni, hogy a terror, az elnyomás és az erőszak tulajdonképpeni oka maga a nemzeti állam. Az út ettől a felismeréstől az elválasztás elvét képviselő nemzeti állam felszámolásához és egy szeretetteljes, békés világközösség felépítéséhez nagyon rövid lesz, ahogyan azt a következő évek apokaliptikus eseményei megmutatják.

 

 

 

 

 

 

V. A lélek megtestesülési ciklusai

 

 

 

1. A lélekvilágok energetikai szerkezete

 

A Mindenség, a szellem felosztja magát, és meg tud jelenni külön működéseket mutató, egyéni rendszerként. A lélek egy ilyen rendszer, mely részt vesz a szellemben, és mindent átfogó tudattal rendelkezik. Megvitatásunk során tudatosságról fogok beszélni, és a tudat szót meghagyom az emberfaj korlátozott észlelésének a jelölésére.

 

A valóságban a lélek nincsen elválasztódva, hanem több mint ezer tagú családhoz tartozik, akik egymással mind energetikai összeköttetésben vannak. Amikor tehát a lélek tudatosságáról beszélek, akkor a lélekcsalád tudatosságára gondolok, mert lelkén keresztül az ember mindig képes lélekcsaládja össztapasztalatában részesedni.

 

Ezen felül vannak feljebb való lélekszervezetek a hetes szám alapján. A lélekvilágok hierarchikus felépítésének nem kell tovább foglalkoztatnia bennünket, noha értékes információkkal szolgálhat nemcsak a lélekvilág szervezetét és struktúráját, hanem a föld inkarnációs történetét illetően is. Ehhez jó bevezetést írt V. Hasselmann és F. Schmolke „A lélek világai” és „A lélekcsalád” című művekben.

 

Ezek a csatornázott könyvek ezoterikus a lélekvilágok szerkezeti kategória-rendszereinek népszerű leírásai, melyek energetikai összefüggésekkel és ilyen szükségességekkel alig foglalkoznak, mivel sem a médium (Varda), sem a kérdező (Frank) nem rendelkezett természettudományos háttérrel, s ilyen követelményeknek nem tudtak volna eleget tenni.

 

Ezeknek a könyveknek a didaktikus felépítése mégis jobb, mint a legtöbb, ezzel a témával foglalkozó ezoterikus könyvnek. A könyvek forrása többször int is attól, hogy a kategória-rendszereket, amelyeket közöl, szó szerint értsék, és utal az emberi szókincs korlátozottságára, mely csak szakaszos leírásokat enged meg, és nem képes bonyolult, egyidejűleg zajló energetikai kölcsönhatásokat és összefüggéseket hűen visszaadni. Persze ez a kifogás erre a könyvemre, erre az ábrázolásra is érvényes.

 

A Mindenség szimultán (egyidejű) egység, mely folyton változik, és ennek a változásnak az emlékét tárolja magában. Ez a magyarázata annak, hogy miért megy végbe az élet „örök jelenben”. Múlt, jelen és jövő az emberi elme konstrukciója, mely elektromágneses transzformátorként nagyon lassan és szakaszosan tud dolgozni. Ezért tűnik úgy, hogy létezik egy ok-okozati lánc. Valójában minden ok ugyanakkor hatás is, mert az energiacsere mindkét irányban folyamatban van egyidejűleg. Csak korlátozott rálátással keletkezik egy ok-okozati lánc benyomása. Ez csak oktatástani mankó az energia körzetében a 3d-téridő szűk észlelése során.

 

Itt felötlik a lényeges kérdés, hogy a tudatossággal rendelkező léleknek miért kell beleszorítania magát az emberi faj korlátolt tudatába, hogy ott tapasztalatokat gyűjtsön. Itt valóban a központi létkérdésről van szó, az emberi létezés céljáról és értelméről. Ezt a kérdést csakis a lélek színvonalán lehet megválaszolni, mert a lélek az emberi lét teremtője.

 

Ezt a kérdést az 1. kötetben elvileg megtárgyaltam. Ennek az eredménye a Mindenség utolsó logikus ellentmondása: „A lét valami. A lét semmi.” Ha minden, ami létezik energia, és egységet képvisel, mely önmagát észleli, akkor ennek az egyetlen lehetséges ellentéte az elválasztottság lenne az egységen belül, mert a semmi nem létezik. Ebben az esetben az elválasztottság a semmit utánozza, megjátssza a semmit, és így kelti az utolsó ellentmondás (antinómia) elképzelését. A létet csak a nemléten keresztül lehet meghatározni. Mivel minden lét, a nemlétet mesterségesen kell elválasztottság formájában megalkotni, hogy a Mindenség az ő egyéniesedésében, mint lélek, ebből a szemszögből ismerhesse fel magát. Ez a lélek inkarnáció körfolyamatának és az emberi létezésnek a végleges eszkatológiai magyarázata mai szempontból. Erre a nézetre különböző szempontokból lehet rávilágítani, ahogyan ezt számos csatornán gyakorolják is (pl. Walsch: „Beszélgetés Istennel”).

 

Az egység felismeréséhez tehát szükséges az elválasztottság, mint referencia, megtapasztalása. A lélek a Mindenség elválaszthatatlan része, és nem tudja, hogy az elválasztottság mit jelent. A lélek például megsemmisíthetetlen, tehát halhatatlan, és az elmúlást nem ismeri saját tapasztalatból, hanem csak elméletileg. Mivel egyidejűleg rendkívül dinamikus és alkotó, keres, illetve megalkot magának szélsőséges helyzeteket, amikkel aztán megbirkózik.

 

Az elválasztottság megtapasztalásához a léleknek el kell felejtenie, hogy kicsoda és mire képes. Az amnézia, a felejtés, amire a lélek ítéli magát az emberi megtestesülésben, lehetővé teszi a számára az elválasztottság állapotát.

 

A valóságban a helyzet jóval bonyolultabb. A lékek az ő inkarnációja során is tudja, hogy kicsoda, mert fő része mindig a lélekvilágokban marad, és a Mindenséghez van csatlakoztatva. Ami inkarnál, az a léleknek csak egy része, ennek a rendszernek csak egy működése (funkciója). Ez a rész azonban mégis elég hatalmas és eléggé teljesítőképes ahhoz, hogy az emberi testet és ennek tudatát (értelmet, pszichét, testi észlelést) kiképezze és irányítsa. Például a biológiai szabályozás messzemenően észrevétlenül zajlik. Ezt már Plótinosz is meglátta.

 

Ennek tudatában nem nehéz elképzelni, hogy a lélek esetleg több inkarnációját irányítja egyidejűleg különböző világokban, különböző bolygókon. Ennek azonban nem kell minket tovább foglalkoztatnia.

 

Ilyen elgondolások alapján a 3d-téridő – szoláris (naprendszeres) világegyetemekről is beszélnek – tapasztalatokat nyújtó iskolának mutatkozik, melyet a lélekvilágok és a felettesebb világok (7F-alkotási tartományok) mesterségesen hoztak létre, hogy a lét újabb feltételeivel próbálkozzanak.

 

A Mindenség alkotó. Ám minden amire képes, az, hogy önmagát újabb változatokban hozza létre. Mihelyt a Mindenség egy lelket kiönt, és ez a lélek elkezdi egyedi működését, elindul alakulási menetére, áthalad különböző állomásokon, majd ismét bevonul az egységbe, mely folyton változik. Így a lélek körfolyamata ennek a változásnak a része, mely olykor meglepő kimenetelekhez vezet. Ez az „alfa és omega”, ahogyan az ezoterikában szokták mondani. A földi körfolyamat csak egy része a lélek számos feladatának, amit több forrás megnevez: ez többek között új fajok kifejlesztése, lélektestvérek egyeztetése és gondozása, új bolygók benépesítése teljes tudatosságban, együttlét a lélekvilágokban, stb.

 

Egy inkarnációs körfolyamat hossza különböző lehet a bolygótól, a népessége, a civilizáció fejlettségi fokától, vagy az ott végzendő feladatoktól függően.  A földön ez a körfolyamat jelenleg, azaz a legutóbbi tízezer évben 70-90 életet, azaz átlag 6000-8000 éves történelmi időszakot foglal magában. Két megtestesülés közötti időszak átlag 70 év, az utóbbi időkben azonban jelentősen csökken. Nagy lélek-letelepedések kétezer évenként történnek, miközben az utolsó nagy idetelepedés i.sz. után 1000-1700 között zajlott le. Azóta nincsen új lélekkiöntés a földön.

 

A megtestesült lélek öt kora hét szakaszban folyik egy-három inkarnációval fokokként. A babalélek 10-15 életet él, a gyermeklélek 15-20 életet, a fiatal lélek 20-25 életet, az érett lélek 25-30-szor inkarnál, és az öreg lélek 10-15 életet él a földön. A nagy lélekbeköltözés után a földön a léleknépesség a következő összetételű: 10-15% babalélek, 20% gyermeki lélek, 45% fiatal lélek, 20.25% érett lélek és kevesebb, mint 4% öreg lélek.

 

Mivel a földön a fiatal lelkek vannak többségben, a társadalmat ők alakítják az ő elképzeléseik szerint. A fiatal lelkek tapasztalják meg a legmesszebb menő elválasztottságot, hogy a világot a saját szakállukra hódíthassák meg. Mint többség, értékelképzeléseiket ők érvényesítik a társadalom felépítésében. A fiatal lélek klasszikus típusa jelenleg a fiatal, dinamikus manager, aki gyorsan hozzáigazodik a társadalom anyagi feltételeihez, és azokkal azonosítja magát, senkire sincs figyelemmel, minden etikai elgondolkodás nélkül üzemelteti feltörekvését, helyesli a versenyt, a kudarcot utálja, külső, rideg értékekhez ragaszkodik, és még az élet sem szent neki, mindenen átgázol. A szeretetképessége még igen korlátozott.

 

( A szerző megjegyzése : A fiatallélek típus a történelem során változhat, keresztes lovagból és az új világ meghódítójától a mai kapitalistáig. Pszichikai betájoltsága azonban megmarad. Lényegében a külvilág, az anyag és emberek befolyásoló kezelésére törekszik, nem ügyelve a következményekre. Ebben a lélekkorban a létezés helyét a cselekvés foglalja el, és az etikai dimenzió teljesen hiányzik. )

 

A fiatal lélek számos magára erőltetett tilalom ellenére a szexuális promiszkuitást részesíti előnyben, de ritkán hajlandó felelősséget is vállalni. A felelősség reflexszerű megtagadása a fiatal léleknél világosan megmutatkozik, amikor politikusok vagy tömegközlési eszközök, média vezetői lelepleződnek, kiderül, hogy hibát követtek el, pedig a kihágásokat meghatározó játékszabályokat szintén ezek a hatalmon lévő fiatal lelkek szabták meg, melyek azonban éppoly oktalanok és logikátlanok, mit ezeknek a lelkeknek a gondolkodása egyáltalán.

 

Körfolyamatuk végén a fiatal lelke előszeretettel vállalják a bukott angyal szerepét. Miután számos inkarnáció során sikerre és gazdagságra törtek, most a társadalmi kudarcot is el kell szenvedniük, hogy érett lelkekként létük külső, társadalmi értékelésétől is elforduljanak és az emberi lét lelki dimenziójának a fenntartó, hordozó szerepét is felfedezhessék.

 

A fiatal lélek pontosan elválasztja a barátot az ellenségtől, és önmagát csak a környezethez viszonyítva, lényegében a társadalmi siker mértékével tudja azonosítani. A haladást anyagi javak mennyiségi gyarapodásával méri. A mértékeknek ez a skálája az egyéni és a kollektív síkon is megmutatkozik. A környezetvédők folytonos kuvikolása ellenére a bruttó nemzeti össztermék növekvését tartja a lakosság nagy része továbbra is a társadalom minden betegségének az egyetemes gyógyszerének, legyen az munkanélküliség, a nyugdíj vagy a betegsegélyező pénzelése.

 

Mivel a belső, lelki dimenzió el van zárva a fiatal lélek elől, ő nem képes önmagán elgondolkodni és önmagát megkérdőjelezni. Emiatt a fiatal lélek szüntelenül az igény és a valóság ellentmondásában él, amit a félelemstruktúra torzító hatására nem tud tárgyilagosan észlelni, és emiatt folyton küszködnie kell. Mint egy Don Quijote folyton az értelme szélmalmai ellen hadakozik („the windmills of the mind”).

 

Az amerikai társadalom a benne rejlő, hozzá tartozó hazug természete és korlátozott látásmódja, senkire sem figyelemmel lévő, értelmetlen agresszivitása miatt a fiatal léleknépesség díszpéldánya. Bár önmagát előnyös megvilágításban látja, az önértékelésnek és a valóságnak ez az ellentmondása (oxymoron) okozza a legtöbb jelenlegi politikai gondot.

 

Babalelkeket leginkább a fejlődő országokban találunk, ahol szoros családi kötelékben élnek, és mindenféle betegség miatt a létet korán el tudják elhagyni. Ezek a lelkek a legfélénkebbek, és küszködnek az inkarnációjukkal. Teljes figyelmüket és fáradozásukat a testnek és a testi szükségletek kielégítésének szentelik. Nem képesek messzebb menő gondolatokat és elképzeléseket kifejleszteni, és nem tudják elképzelni, hogy befolyást gyakorolhatnának a társadalomra. segedelmet nem remélve, tehetetlenül élnek, csak a családban érzik oltalom alatt és jól magukat, sok rokon közepette.

 

A gyerekes lelkeknél, gyermeklelkeknél fokozódik a képesség, amellyel hozzá tudnak igazodni a megtestesülés nehéz helyzeteihez, és kész kutatóútra indulni a világon. Míg a babalélek a többistenhitben vesztegel, a gyereklélek hajlamos egyetlen, tekintélyes Istenben hinni.

 

Viszont a fiatal léleknél agnosztikus („azért a világ megismerésének vannak elvi korlátai”), mert a lélek hangja iránt a legkevésbé érzékeny, és az inkarnációs körforgásban a legerősebb elválasztottságot éli meg. Így valami lélek létezését következetesen tagadnia kell.

 

Ismét fontos megjegyzés erkölcsi előítéletek elkerülése végett, hogy minden megtestesült lélek pontosan azt teszi, amit helyesnek vél. A „helyes” tehát az inkarnált személyiség lelkének a korától függ. Ez a felismerés a valódi engedékenység, a tolerancia előfeltétele, amit azonban inkarnált állapotban nehéz elérni.

 

Az érett lélek ciklusa a legnehezebb és a leghosszabb is egyben. Ez a megtestesült személyiség elbizonytalanodásával és kiábrándulásával kezdődik. Az újdonsült érett léleknek meg kell tanulnia kommunikálni és bánni tudni legősibb félelmeivel, és felelősséget kell vállalnia. A figyelem befelé fordul, hogy felkutassa a belső lelki dimenziókat. A fiatal lélekkorban keletkezett karmikus fűződéseket felelősségteljes módon meg kell oldani. A szeretetképesség fokozódik, és egyéni etikai szabályok lépnek előtérbe. A személyiség egyéniesedik a társadalmi szabályokkal szemben, és összetéveszthetetlen egyéniséget fejleszt. Életszemlélete egyre távolabb kerül a tömegemberétől, amely a fiatal lélek hozzáállását képviseli.

 

Az öreg lélek kezdi érezni a kapcsolatot a lélekvilágokkal, és hajlik arra, hogy ezt az összeköttetést pszichedelikus eszközökkel közvetlenül is megtapasztalhassa. Szünet nélkül keresi a szellemi teljesülést ezoterikus iskolákban, és megismerkedik a meditálás különböző formáival. Az életet nagyon tudja komolyan venni, és önmagának van útjában.

 

Az öreg lélek aztán egyre fokozódó, csaknem gyerekes, gyanútlan játékosságot fejlesztget, mert az érett lélek hosszadalmas kutakodását megunta. A társadalom peremén él, ha csak nem vállalt felettes feladatokat a lélekcsaládban, és nem választ nehéz szakmát, vagy lelki vezetői funkciót. Az öreg lélek sok időt tölt lelki önvizsgálattal, és kevésbé félős lényével inkább magán körökben tevékeny. Gyakran hagyja, hogy fiatal vagy érett lelkek viseljék gondját, és nem fejt ki társadalmi becsvágyat már. Már csak kevés feladata van a földön, amit viszont játszva teljesít, mert tapasztalatának szinte mérhetetlen kincséből meríthet. Ez okból az öreg lélek a legtöbb komoly beállítottságú fiatal vagy koraérett léleknek felületesnek tűnik. Mivel a fiatal számára a belső lelki dimenziók még nem képeznek megszilárdult nagyságrendeket, félreértik a valóságot, és az öreg lélek életének könnyedségét felületességnek vélik. Egy inkarnációs körfolyamat kellős közepén állnak, és az előttük tornyosuló feladatokat nagyon nehéznek és komolynak látják, ezért az öreg lélek „kozmikus humora” iránt, amivel az az ő gondjait könnyedséggel intézi, egyáltalán nem viseltetnek megértéssel.

 

Mivel az öreg lélek kevés barátjával találkozik a földön korábbi inkarnációiból, mert inkarnációs ciklusukat azok már befejezték, és fiatalabb lelkekkel nem sokat tud kezdeni, az öreg lélek lelki és társadalmi magányban él, melyet átitat a lélekcsaládjával való egyesülés csillapíthatatlan vágya. Fő feladata abban rejlik, hogy áthidalja a testiség követelményei és a személyiség fokozódó határtalanodása közötti feszültséget, és ezzel megbirkózzon. Világos, hogy ennek a feladatnak nem sok köze van már a társadalom mai követelményeihez. Számos különc és kiszálló, akiket a fiatal lelkek egyetértően lenéznek, öreg lelkek.

 

*

 

A föld jelenlegi léleknépességének és pszichomentálen jellemének ez a rövid összefoglalója azért nagyon fontos, mert rávilágít az előttünk álló evolúciós ugrás energetikai hátterére. Az utóbbi 2000 évben, Jézus Krisztus megjelenése óta az éretlen lelkek energiái, tehát a gyógyítók (1) – Krisztus is gyógyító volt – voltak többségben, és ezekkel a babalélek energiája.

 

Krisztus idejében a babalelkek és a gyereklelkek, a művész (2) energiái képezték a többséget. Jézus a gyerekekhez fordult, és serkentette azoknak a gyors energetikai átváltozását (transzgressziót), és elindulásukat a fiatal lelkek körfolyamatában, ami a harcos (3) energiájának felel meg. A keresztény korszak tehát a fiatal lélek téridőbeli megjelenése a társadalomban. A jelenleg inkarnált személyiségek többsége ebben a korfolyamatban van a földön.

 

Az időszámítás kezdetén a gyermeklelkek az Ószövetséget összetévesztették Isten törvényével. A feljebbvalóságnak és a szigorú társadalmi szabályoknak készségesen alárendelték magukat, és ezeknek az erőszakos érvényesítésénél nem ismertek pardont. Ez volt érvényben a népesség többsége számára az akkori római birodalomban, és ha jól meggondoljuk, a földi népesség mai többségének is.

 

Keresztre feszítésével Jézus a kegyelem elsőbbségét jelképezte a törvény szigorával szemben. Tudta, hogy a fiatal lelkekre, akiket a megjelenésével transzformált, még nagyon hosszú, nélkülözésekben gazdag inkarnációs út vár. A karmikus bonyodalmakban előttük álló keserű kelyhet kevésbé keservessé akarta tenni a kegyelem gyógyító erejével való megismerkedés által. Az ezt követő keresztény időszakban azonban a kegyelem elvével nem éltek igazán.

 

A Jézus által átváltoztatott fiatal lelkek átvették tanítását, és igényeik szerint szervezett vallássá változtatták át. Így a szeretet (1) energiáját összekötötték a harcos (3) energiájával. A babalélek (1) energiája a művész (2) energiájába torkollott. Az emberiség utóbbi 2000 éves történelmét ebből az asztrális-energetikai szempontból lehet első ízben mélypszichológiailag, vagy inkább lelkileg megvizsgálni és megérteni. Úgy lehet szavakba foglalni, hogy „hozsánna, feszítsétek meg!”

 

A gyermeklélek művészi összetevője csak a reneszánsz korában tudott érvényre jutni, mert kibontakozásához ebben a körfolyamatban 1500 évre volt szüksége.

 

Az emberi történelemnek ez az újszerű szemlélete, a lélek, mint alkotó szempontjából, nem is sejtett bepillantásokat enged meg, és elősegíti a jelenlegi fejlődési ugrás energetikai hátterének a megértést. Ez az ugrás a Vízöntő-korszak 1997-es kezdete óta folyik teljes erővel és halad egyik tetőzése felé az eljövendő esztendőkben.

 

Mintegy 2000 évenként történik kvantumugrás a léleknépességben a földön, ami lényegében kollektív energetikai átváltozás. A jelenlegi fejlődés ugrásánál a fiatal lelkek (45%) többsége ebben a megtestesültségben mennek át az érett lelkek körfolyamatába, azaz a harcos (3) energiája a tudós (4) energiájába megy át, ami a befogadást és a kiegyenlítődést ábrázolja. Ezt a hatalmas energetikai transzgressziót a világnézet megváltozása és a fiatal lelkek kollektív zavarba jötte vezeti be, ahogyan ez az átmenetben az érett lelkek körfolyamatához általánosan szokásos.

 

A tudós (4) új, uralkodó energiája, mely minden létezőt befogad és rendez, összeköttetésbe lép a szeretet (1) energiájával, ahogyan azt Jézus Krisztus testesítette meg, és a földön egy új energetikai elegyet alkot, amely új társadalmi firmákat is megjelentet majd.

 

Ennek a folyamatnak keretében lépnek be az érett lelkek az öreg lelkek ciklusába. A föld története során első ízben lesz az inkarnált lelkek egynegyede öreg lélek. Hatalmas befolyást gyakorolnak majd a társadalomra, amit csekély számuk miatt eddig nem tudtak elérni.

 

Az emberi civilizáció elhagyja történelme fejlődésének mai, szellemi tekintetben nagyon primitív fokát, és új társadalmi formákat épít fel szellemi elvek alapján.

 

Ezek az elvek maguktól értetődnek. Ez a szeretet (1) elve, a befogadás és kiegyenlítődés (4) elve (tehát az értelem energiája). A kollektív psziché és a kollektív szellem a fejlődés magasabb fokára kerül és egymáshoz fűződik.

 

Minden fejlődés (evolúció) a hét alapenergia (lásd okforrás-világok, kauzális világok) harmonikus egybeolvadásához vezet. Ezek a kilátások a jelen sok nézetét érintik, és számos megvitatandó pontot vetnek fel, amelyeket itt most nem tudunk figyelembe venni.

 

 

 

 

 

2. Minden inkarnáció egyidejűsége

 

Végül az inkarnációs körfolyamat nagyon nehezen érthető szempontját kell megbeszélnünk, mely a teret és időt illető mai elképzelésünket meghaladja. Ez azért nagyon fontos, mert lehetővé teszi a tudat határainak eltávolítását, és a tudatot közelebb viszi a felettes lelki tudatossághoz. Ez a felismerés rendkívül jelentős lesz a fénytest-folyamat bevezetésénél. Itt egy lélek inkarnációinak egyidejűségéről van szó.

 

Emberi szempontból a lélek megtestesül a földön, él egy ideig egy testben, a testet elhagyja a halál következtében, aztán az asztrális világokban időzik egy ideig, míg úgy nem dönt, hogy ismét inkarnál. Másrészt azt halljuk, hogy az asztrális világokban az időnek és a térnek nincsen szerepe, emlékük megmarad ugyan, de ott már nem érvényesülnek. Az asztrális világ tiszta energia. A Lélekvilágokban minden egyidejűleg történik.

 

A lélek inkarnációi az ember szempontjából egymás utáni eseményeknek tűnnek, ám a lélek szempontjából minden megtestesülés egyszerre zajlik. Az átlagosan intelligens ember ezt nem hajlandó elfogadni, mert nem tudja elképzelni, hogyan élhetne ő egyidejűleg elmúlt és eljövendő életekben egyszerre. Ennek az egyszerű felfogásnak az az oka, hogy az aktuális (inkarnált) személyiségnek nem lehet korábbi megtestesülése.

 

Csak a léleknek van korábbi és későbbi megtestesülései.

 

A felosztást csak a jelenlegi személyiség használja. A lélek szempontjából minden inkarnáció egyidejűleg létezik.

 

Az aktuális személyiség fokozatosan megközelítheti a lelki tapasztalatokat – ezt az evolúciós ugrás teszi lehetővé –, és akkor részesedhet a többi inkarnációban, azaz azokat felismeri, és fordítva is. A lélek szerkezetében minden inkarnáció egy-egy mozaikkocka, és az asztrális világokban egyedi létet folytat.

 

Miután megvizsgáltuk, hogy a lélek jelenlegi inkarnációja, mint személyiség, nem azonos a lélek korábbi inkarnációival – azok is önálló, egyedi személyiségek voltak –, nézzük már meg, hogyan történhet minden inkarnáció egyidejűleg.

 

Már fejtegettük, hogy a hagyományos idő és tér azonos. Elképzelésünk szerint, azaz agyunk szakaszos működése alapján a megtestesülések egymás után történnek a hagyományos időben (t): Az egyes inkarnációkat időszakok választják el egymástól. Ebben az esetben viszont éppúgy okkal állíthatjuk, hogy egy lélek inkarnációi térben el vannak választódva, mert bebizonyítottuk, hogy a tér és a hagyományos idő rokon értelmű szavak.

 

Ha most már abból az elgondolásból indulunk ki, hogy a lélek egyes inkarnációi térben el vannak határolva egymástól, akkor könnyebb elképzelni, hogy lehetnek egyidejűek. Vegyük úgy, hogy több föld van a világegyetemben különböző csillagrendszerekben messze egymástól, amelyeket egy lélek inkarnációi egyidejűleg népesítenek be. Ez az egyidejűség csak a lélek szempontjából létezhetne, mert ott az egyidejűség létezik. Akkor a lélek az ő inkarnációit ugyanabban a pillanatban tudná elérni és észlelni.

 

Az egyes inkarnációk viszont arra vannak utalva, hogy a fényjelekkel lépjenek kapcsolatba egymással, amelyek a fény sebességével (c) közlekednek. A egyes inkarnációk 3D-szempontjából a fény sebessége mutatkozik az egyidejűség egyetlen feltételének. A teljesüléshez az inkarnációnak egyes bolygókon már meg kellett halnia, míg másokon még nem született meg, hogy a fénysugár az életnek ugyanabban az időszakában érjen oda.

 

A lélek szempontjából akkor ezek a megtestesülések időszakosan történnek, és nem számít az, hogy az asztrális világokban nincsen múlt és jövő, hanem csak az örök jelen. Szóval a 3D-világegyetemből jövő minden információ a múltból származik, akkor is, ha azt majd a jövőben fogjuk észlelni.

 

Megpróbálom ezt a tényt másik példával illusztrálni: egy csillag (Nova) felrobban ötmillió évvel ezelőtt. Ha tőlünk hárommillió fényévre van (ebben az esetben az „év” időszakát öntudatlanul hagyományos idővel és térrel azonosítjuk), akkor most látjuk, és a múltban is láttuk volna. Ha azonban a földtől hatmillió fényévre lenne, akkor csak egymillió év múlva látnánk meg. A lélekvilágok egyidejűségét és az idő szakaszos lefolyását jól szemléltette 1996-ban a Német Múzeum Galilei gravitációs kísérletével.

 

Forduljunk ismét müncheni gyorsvasúti példánkhoz a lélek-inkarnációk egyidejűségének szemléltetése érdekében. Képzeljük a vonatokat egyes inkarnációknak (életeknek), a vasútvonalat és a környezetet pedig a Földnek. Az utasok a lélekrészek, akik tér, illetve idő tekintetében el vannak választva egymástól. Az ő szempontjukból az út (élet) egyszeri eseménynek látszik. Az egyes szerelvényekben, a vonatban az utazók az út idejét barátaikkal, útitársaikkal beszélgetéssel, társasjátékokkal tölthetik, megismerkedhetnek más utasokkal, megbarátkozhatnak vagy összeveszhetnek velük, gyönyörködhetnek a természetben. Gyűjthetnek tapasztalatokat, felfedezéseket tehetnek, a vonatban mozoghatnak, s mellékesen célhoz is érnek. A végállomáson a vonatot (aktuális inkarnációt) egyéni lelkekként hagyják el. Ott más utasokkal is találkoznak, akik az előző vonatokból szálltak ki, s ha várnak egy kicsit, akkor újabb utasokat látnak kiszállni a következő szerelvényekből. Ekkor tágul a tudatuk, és rájönnek, hogy egyetlen lélek testvérei.

 

Ezeknek a lelkeknek az összességét nevezhetjük lélekcsaládnak, vagy léleklénynek is, mert tanulmányunk megértéséhez mindegy, hogy egyetlen lélek számos inkarnációjáról van szó, vagy egy lélekközösségről, amelynek, mint lénynek, még több inkarnációja van.

 

Ameddig a vonatban ült, nem tudott erről. Mihelyt az utolsó állomáson egyesült a lelkével, több dimenziós tudatra tett szert, és felismerte minden utazó egységét. A lélek szempontjából, aki a vonatokat rendezi, vendégekkel tölti meg, a pályán vezeti, és a térben és időben elválasztott eseményeket madártávlatból a vasútvonal egyetlen egyidejűségének látja, ez az ismeret kezdettől fogva meg volt. A kiszálló utasok számára azonban csak az út végén lett „aha-élmény”.

 

Minden utas egyesülése után eldönthetik, hogy felszállnak egy másik vasútvonal szerelvényeire, és a vonatokat másképpen osztják fel, hogy az utasok más tapasztalatokra tehessenek szert és ne unatkozzanak. Míg a szerelvényeket átrendezik, az utasok más kellemes dolgokkal foglalkozhatnak, például kiülhetnek a rétre, pikniket rendezhetnek, vagy sétálhatnak egyet a pályával határos erdőben. Nem sietős a dolguk, mert tudják, hogy halhatatlanok, és végtelenül sok ilyen véges kirándulást tehetnek.

 

Körülbelül így lehet elképzelni a lélek inkarnációs körfolyamatát a Földön és az asztrális tartományokban, miközben a szünetek gyakran nagyobb jelentőséggel bírnak, mint maguk az utazások. Az inkarnáció a Mindenségtől való elválasztódást jelenti. Az elválasztódás a korlátozott észlelés következménye. A megtestesültség vége a halál értelmében a Mindenséggel és a lélekcsaláddal való egyesülést jelenti. A tudat határtalanná válását jelenti.

 

Még látni fogjuk, hogy a halál egy inkarnációnak csak az egyik lehetséges kimenetele, amelyik ebben a formában az elválasztódási játékot emberi szempontból hihetővé teszi. Mihelyt az elválasztódás befejeződik, az álcázásra, a halálra többé nincsen szükség.

 

Egy inkarnáció befejezésének másik lehetősége a felemelkedés, az anyagi 3D-testet a fénytest-folyamat során a 7F-alkotási tartományok tiszta energiájává lehet alakítani. Az ebben a testben kibontakozott személyiség egyesül először a lelkével és ennek a léleknek a többi inkarnációjával, aztán a lélekcsalád (több mint 1000 lélek) többi tagjával és azok inkarnációival, végül pedig többdimenziós személyiség lesz. Lehetségesek további összeolvadások is az okforrás világok más illetékességeivel (lásd, lejjebb a transzliminális, határokon áthatoló lelket).

 

Ha a lélek azon inkarnálódó része, amely testét átalakította és magával vitte, az asztrális világokban aztán egyesül lelkével és lélekcsaládjával, ismételten materializálhatja magát a földön korábbi alakjában. Ez a személyiség rendelkezik lélekcsaládja egész tudásával, mert a feledés, amire születése idejére az inkarnálódó lélek ítéli magát, megszűnik. Mostantól kezdve ő multidimenziós (több dimenziós) személyiség, és olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amiket régebben csak az isteneknek tulajdonítottak.

 

A lelki lehetőségeket kívülre helyezték, mitológiai alakokra, „istenekre” ruházták át. Ez a fiatal lelkek félelem-szerszámos-ládájából vett hókuszpókusz volt. Ahogyan az ilyen inkarnációk értelme kinőtt a lélek keze alól, tagadni kezdte a lélek létezését és a lélek belső tudásának mindenhatóságát, és alkotó képességét átruházta külső hordozókra. Ezzel lehetett törvényesíteni az egot a lélekkel szemben. Az istenek megteremtése tehát az éretlen lelkek félelmének eredménye volt, akik magukat inkább alávetették a maguk alkotta külső isteneknek és azok nevében szerkesztett törvényeknek, mint hogy hallgattak volna az igazság belső hangjára. Ehhez később többet.

 

Egy lélek összes egyidejű inkarnációját a következő elképzelés is ábrázolja: minden földi inkarnációt és a föld minden eseményét először a 7F-alkotási tartományokban alkotják meg, mielőtt a földön megjelenik. Az eredeti terv(rajz) már megvan, amikor a földön másolatként materializálódik, lecsapódik. Ez érvényes egyébként az előttünk álló evolúciós ugrásra is. Már megvalósult, még az előtt, hogy a földön meglátjuk.

 

Minden megtestesült lélek egyidejűleg alkotó a 7F-alkotási tartományokban. Szüntelenül és egyidejűleg alakítja az inkarnált személyiség múltbéli, jelen és jövendő sorsát. Számos találkozást és történést az alvás ideje alatt beszélnek meg és kezdenek el, amikor az asztrális test az asztrális világokban tartózkodik.

 

Az események helyes kiválasztása egy szimultán (egyidejű) valószínűség számítás szerint történik, melynek bonyolultsága az emberi értelmet meghaladja. Annyit mondhatunk: a modell a legkedvezőbb megoldás óriási keresése, mint valami sok tényezőből álló folyamat elemzése, miközben az inkarnált állapot szabad akarata az egyik központi változó. A modell egyidejűleg számos változatot generál, melyek algoritmus szerint ismétlődő műveletsorozatként, a földről folyamatosan érkező adatok alapján folyton változtatják és aktualizálják magukat.

 

Lényegében a döntések két csoportjával van dolgunk: 1) a lélek jelentéssel bíró döntéseivel, melyek sokkal ritkábbak, de mindig bekövetkeznek, és 2) az emberi értelem szabad döntéseivel, melyek sokkal gyakoribbak, de nem valósulnak meg mindig. A megvalósulatlan gondolatok ebben a modellben párhuzamos valószínűségvilágokat képeznek, amelyeket máshol meg lehet valósítani. Ebben az értelemben az asztrális világok óriási komputer berendezésként dolgoznak, mint valami közvetlen, interaktív internet.

 

A földön észlelt valóság tehát sokkal nagyobb valóságok részlete, ami időbeli késleltetéssel lép be az anyagba. A lélek tehát minden inkarnációját egyszerre tervezi meg az asztrális tartományok örök jelenében, és jelenteti meg a földön egyiket a másik után. Az „elhalálozott” személyiségek, akik már nincsenek a földön, tovább léteznek és fejlődnek a lélek részeiként az asztrális világokban.

 

Elmúlt, testetlen inkarnációs-személyiségek tanulhatnak az aktuális inkarnációból, amellyel a lelken keresztül akadálytalanul tartanak fenn energetikai kapcsolatot, és a múlt bizonyos döntéseit most megváltoztathatják, miközben azonban a valószínűség világokban minden megoldás tárolásra kerül. Ezt a szempontot a „multidimenziós személyiség” fogalmánál részletesen megvitatjuk.

 

A lélek inkarnációit egy könyv fejezeteihez is hasonlíthatjuk, amelyeket a szerző begépel a komputerbe és ott elmenti. Ezután bármelyik fejezetet átdolgozhatja, hogy az aktuális fejezethez igazítsa, ugyanakkor a további fejezetek tervezetét is folyton változtathatja, s ezeket is menti a számítógépbe. Ugyanis a szerző előre tudja, hogy a könyv hogyan végződik majd. Minden aktuális javítás most történik, miközben régebbi változatokat menteni vagy törölni lehet.

 

Nagyon hasonló ez a léleknél is, inkarnációs körfolyamata olyan, mint valami kalandregény, amelyet önmagának ír fejezetről fejezetre, inkarnációról inkarnációra, írja, átírja, részletezi, finomítja, átdolgozza, míg a számára előre ismeretes végeredmény illik a könyv, pardon, az élet tartalmához, és fordítva is.

 

A lélek végcélja az inkarnációs körfolyamat befejezése és az átvonulás az okforrás (kauzális) világokba új lényként. Ez az egész lélekcsalád, a több mint ezer lélek egyesülésével keletkezik 80.000, 100.000 élet tapasztalatával, több mint 10.000 év történelmi időszak során.

 

Az inkarnációs körfolyamat egyéniesedés és egységesítés is egyben, miközben az információkból (az információ energia, lásd energia megmaradás elve) egyetlen bit sem megy veszendőbe. Ez egy zárt körforgás, és ott végződik, ahol elkezdődött: a lélek lehasad a Mindenségről, hogy egyedül gyűjtsön tapasztalatokat, majd fokozatosan ismét összeolvad a Mindenséggel.

 

A végcél előre el van döntve. Csak az út egyéni. Ebben az értelemben az út a cél. Evolúció nem cél, a földi sem, csupán oktatási eszköz. A lélek tökéletes, és nincs szüksége fejlődésre: csak tapasztalatra szomjúhozik.

 

 

 

 

 

 

 

VI. Fénytestté válási folyamat és az evolúciós ugrás

 

 

 

Az előzőkből az inkarnációs körfolyamat következő meghatározásához jutottunk:

 

Az inkarnációs körfolyamat lényege az emberi tudat (szellem, psziché és test) kiképzése és önállósítása, egyéni tájékoztatás (ajánlólevél) a lélek számára és a Mindenség mellett a lélek és a Mindenség önismeretének fokozása céljából. A lélek elválasztottsága egy inkarnáció során a tökéletlenség feltételét teremti meg. Az inkarnált lélek tulajdonképpeni kibontakozása, mely a történelem színpadán játszódik le és a társadalom evolúciójának csak a látszatát ölti magára, a visszatérés a tökéletességhez, az újra összeötvöződés a Mindenséggel. Az egységhez visszavivő út az inkarnációs körfolyamattól és a bolygótól függően lehet különböző, de a végcél előre el van döntve.

 

 

 

 

 

1. Energetikai háttér

 

Ebből a meghatározásból kiindulva felismerjük, hogy az inkarnációs körfolyamat több szinten zajlik. Először is van a lélek egyéni fejlődése, amit a lélek korával szemléltetünk. A lélekfejlődés minden foka saját követelményeket támaszt az emberi tudat felé.

 

A csecsemőlélek, aki első ízben testesül meg a földön, csak a test biológiai szükségleteinek kielégítésére képes. Nem tud messzebb terjedő gondolatokat, ötleteket, érdeklődést és cselekedeteket kibontakoztatni. Ennek megfelelően alacsony egy olyan társadalom színvonala és fejlettsége, amely többnyire csecsemő- és gyermeki lelkekből áll.

 

A valóságban a föld mindenkori népessége vegyes, és a lelkek minden korosztályát tartalmazza. A korosztályok aránya azonban változik, ahogyan a civilizáció továbblép. Ezért tűnik az emberiség történelme hanyatlások és virágzások sorozatának, attól függően, hogy az érett és az öreg lelkek aránya mekkora az inkarnált népességben egy adott történelmi időpontban.

 

Új időszámításunk kezdetén, amikor Jézus megjelenik, az utolsó nagy kiöntés lelkei közül sokan befejezik inkarnációs körfolyamatukat, ezért az ezután a földre áradó léleknépesség többnyire csecsemőlelkekből és gyermeklelkekből tevődik össze. Ez indokolja meg a római birodalom ezt követő hanyatlását és a középkor kezdetét, amelyet a klasszikus ókorhoz képest „sötétnek” mondanak.

 

Ez a megvitatásunk a jelenlegi civilizációra vonatkozik. Noha van elég utalás arra, hogy a múltban több civilizáció ellátta kollektív feladatát és befejezte inkarnációs körfolyamatát, helyet adva újabb földi inkarnációs kísérleteknek. Ezen magas fejlettségű civilizációk emlékei mítoszok formájában maradtak ránk, például Atlantisz híre. Itt most csak a mostani civilizációval és evolúciója energetikai követelményeivel foglalkozunk.

 

Egy önálló tudat megszületését a 3d-téridőben egy új világegyetem születéséhez hasonlíthatjuk. Ennek számos energetikai követelménye és belekeveredése annyira sokrétű, és oly bonyolult egyeztetést feltételez minden 7F-alkotási tartománytól, hogy az a mi korlátolt tudásunkat és elképzeléseinket messze meghaladja.

 

A jelen pillanatban a földön található emberi tudat kialakulása egy inkarnációs történet terméke, mely mintegy százezer évvel ezelőtt kezdődött, és a civilizáció előtte elért színvonalához csatlakozott. Elérés alatt ebben az esetben nem társadalmi vívmányokat értek, mint amilyen az építőművészet, a technika, a szervezet és a legtöbb ezoterikusnál előtérben álló szertartások fejlettsége, hanem azt az energetikai szövevényt, amelyet azok a civilizációk a földön hátrahagytak, és aminek alapján bolygónk jelenlegi civilizációja egyáltalán kibontakozhatott.

 

Voltak például helyi, földrajzilag elszigetelt civilizációk, melyek egész lélekcsaládok kollektív inkarnációi voltak, tehát egy egész család, több mint ezer lélek inkarnált egyetlen emberi testben. Az ilyen civilizációk rokon lélekközösségekből álltak. Az ilyen kollektív inkarnációt könnyebb elviselni, mert az elválasztottság foka sokkal csekélyebb, mint a jelenlegi, amikor is egy testben egyetlen lélek lakik. Ha az inkarnációnak ez a kollektív formája nem lett volna, akkor a mostani egyéni lélekmegtestesülés nem létezhetne.

 

Egy egész lélekcsalád, vagy több lélek egy testben magasabb rezgésszintre emeli az inkarnáltat. Az így lelkesült emberi egyén egészen más szellemi erőkkel és energetikai lehetőségekkel rendelkezik, mint az átlagember egyetlen egyéni lélekkel.

 

Az ilyen inkarnációt transzperszonális léleknek nevezik, és a pap (6) energiájának felel meg. Nagyon ritkán ma is alkalmazásra kerül, ha egy lélekcsalád különös feladatot vállal a földön. A jelenkor legismertebb transzperszonális lelke Sai Baba személye volt Indiában, akiről számos könyvet írtak.

 

Korábbi civilizációk rengeteg tapasztalatát tárolja a földi asztrális tartomány energetikai szövete, az a 7F-sík, amely a földhöz energetikailag legközelebb fekszik, és onnan könnyen le lehetett hívni. Ezeket az információkat rendelkezésére bocsátották a mostani civilizációnak a változások nehéz időszakaiban. Az ilyen energetikai kölcsönhatásoknak a puszta elképzelésétől minden embernek azonnal megállna az esze. Ezeket csak a lélekvilágokban, testetlen állapotban lehet megérteni. Ez teljes tudatosságot feltételez.

 

Ezeket a szempontokat azért említem itt, hogy növeljem a rálátást a föld egy 3d-téridős körfolyamatának energetikai hátterére, mert a jelenkori ezoterikus irodalom megragadt az inkarnációs körfolyamat közvetlen karmikus és egyéni nézeteinél, és nem ügyel a lelkek miriádjai kollektív inkarnációs körfolyamata kivitelezésének szervezeti előfeltételeire egy bolygón.

 

Ez az emelkedettebb szemlélet azért nélkülözhetetlen, mert magyarázatot ad az előttünk álló evolúciós ugrásra, mely egyszersmind kollektív és egyéni energetikai jelenség. És ebben a tekintetben éppen az egyéni lélek és a kollektív tudat szoros kapcsolatainak elemzése döntő jelentőségű. Ennek megértéséhez ismét az egyes életkorok energetikai jellegét kell elővennünk.

 

Egy lélek megtestesülése felejtéssel jár, amely azonban sem nem teljes, sem nem marad úgy, hanem mind a személyiség, mind a lélek korának a változója. Újszülött gyermekek még messzemenően akadálytalanul hozzáférnek a lélekvilágokhoz, akkor is, illetve éppen azért, mert ezek a világok a felnőttek figyelmét elkerülik, vagy a tagadás tárgyát képezik. A kapcsolat az ötödik életévtől kezdve gyengül, és első mélyponthoz ér a serdülőkor kezdetén (11-12 éves korban). Ugyanakkor kezd kialakulni, éretté válni a személyiség, az ego.

 

A fiatal kortól az érett korig az embernek szembe kell néznie a társadalom kihívásaival. Ebben az időszakban a lélekkapcsolat kénytelen nagyon halk lenni, az értelem és a psziché egész figyelmét az életfeladatokkal való megbirkózás és a tapasztalatszerzés foglalja le.

 

Ám jelenleg nagyon sok érett lélek születik (1988 óta), aki genetikailag nyílt csatorna a lélekvilágok felé, és ezt a nyíltságot meg is tartja. Ez azért lehetséges, mert energetikailag megváltozott földre kerülnek, amelyik 1987 óta az evolúciós ugrás utolsó, intenzív időszakában van.

 

A csatlakozás a lélekhez érettebb korban, úgy a negyvenedik életév után, fokozódik, miután az egyén elegendő tapasztalatra tett szert, hogy átlássa az emberi berendezkedések és tevékenységek csalóka jellegét, és kész jobban elállni a kollektív hittételektől és hiedelmektől.

 

A felejtés hasonló görbéje figyelhető meg a lélek különböző korosztályainál. A csecsemőlélek még messzemenően akadálytalan kapcsolatot táplál a lélekvilágokkal. Mivel a legfélénkebb általában, úgy érzi, igazságtalanul lett kitaszítva a háromdimenziósság kegyetlen és hideg világába, és egy földi inkarnációnak csak a minimális feltételeit képes betölteni.

 

A gyermeklélek, mint az ötéves gyermek, fokozatosan elveszíti a csatlakozási lehetőséget a belső igazsághoz. Figyelme a külvilágra irányul, amelyet felfedez, és lassan meghódít. A külvilág meghódításáért végzett minden aktivitás a neki megfelelő pszichikai hullámon lovagol, mely egyenesen a lélekből áramlik, és amelyet az ember életadó erőnek észlel.

 

Minden kedvetlenség, renyheség és visszavonulás, amit az egyén időnként érez, ennek az erőnek a visszavonásával magyarázható. Csak kevés öreg lélek képes a léleknek ezeket a dagályait és apályait tudatosan észlelni és ezekhez hozzáigazodni azzal, hogy tettvágya félelemszerkezetén túlteszi magát. Csecsemőlelkek, akik ilyen impulzusokat nem vesznek észre, csak a kedv és kedvetlenség természetes ritmusát követik önkéntelenül, ösztönös módon.

 

A gyermeklélek már kezdi túltenni magát ezen a ritmuson. Emiatt az ilyen egyének nem koncentráltak, könnyen ingerelhetők és tartósan boldogtalanok, anélkül, hogy ennek okával tisztában lennének. Mint a kisgyerekek, akik eljutottak terhelhetőségük határára, fáradtságukat és ingerültségüket pedig nem tudják kezelni. Az ilyen lelkek még inkább oltalom alatt álló életrajzokat keresnek, és óvatosan tapogatják a földi élet kihívásait. Mint a kisgyerekek, nagymértékben ép és áttekinthető környezetet igényelnek, nagycsaládban vagy hagyományos társadalomban, csekély szociális dinamikával és szilárd viszonyokkal. Mivel az ilyen országokban a gyermekhalandóság nagy, és az orvosi ellátás hiányos, biztosak lehetnek abban, hogy a földet idő előtt elhagyhatják.

 

A fejlődő országok lakosságának nagy része csecsemő- vagy gyermeklélek. Ennek ténye derül ki több afrikai és ázsiai országban. Az ipari országokban sok csecsemőlélek és gyermeklélek van vidéken.

 

A legnagyobb feledés a fiatal lelkek körében figyelhető meg, és ez a társaság hajlamos leginkább a lélek tagadására. Ők azt akarják tudni, hogy a 3d-téridőben mit lehet elérni. A harcos (3) energiájának hordozóiként küzdeni akarnak, anyagot és embereket kezelni, manipulálni, és gyakran mutatnak meggondolatlan merészséget, ami néha gyümölcsöző is lehet számukra. A fiatal lélek másik oldala az, amit a túlpörgő, senkire tekintettel nem lévő fiataloknál lehet megfigyelni.

 

A fiatal lelkű egyének általában egészségesek, ritkán betegek vagy fogyatékosak, ha testükre nem is igen ügyelnek tudatosan. Ez a tagbaszakadtság szándékos, és a lélek által így van előre beprogramozva. Egy fiatal lélek testét a félelem legalacsonyabb frekvenciái, a legsűrűbb energetikai rétegek burkolják, amelyekkel a legjobban alkalmazkodhat a földi feltételekhez, az elválasztottsághoz, a lelki dimenziók költségére, és amelyek belső ellentmondásokat nem hagynak feljönni.

 

Ezen különös energetikai szerkezetük alapján a fiatal lelkek transzcendentális felismerések számára hozzáférhetetlenek (ellenállók), és az igazság belső hangját hevesen tagadják. Mivel társadalmi sikerre irányulnak, félnek a kudarctól. Ha egy fiatal lélek meggazdagodik, akkor azonos lélekkorú gazdag, sikeres emberekkel veszi körül magát. A csődöt mondókat a fiatal lélek szívből lenézi, és a kudarcért őt magát hibáztatja, a megrekedt és másképpen gondolkodó embereket kirekeszti, a szociális bevetése, felelőssége gyenge.

 

Fiatal lelkek élete és viselkedése jól megfigyelhető gazdag és jómódú polgárok lakta külvárosokban. A bizonytalan világ elől elzárkóztató lelki kényszerre ott a sövények magasságáról lehet következtetni. A legmagasabb sövények például München térségében a milliomosok külvárosában, Grünwald lakónegyedben találhatók. Starnberg szintén milliomos lakossága (Németország legnagyobb jövedelmű helysége) nemrég sikeresen megakadályozta egy öregeknek szánt szociális otthon építését a község területén, hogy az ne zavarja az ő nyugalmukat.

 

Ha a fiatal lélek mégis kudarcot vall, akkor ezért mindig is másokat okol, de legalább is sorscsapást emleget. Egyéni kegyelmet, együttérzést vagy szeretetet nem ismer, és a társadalom rendjét a szívtelen törvényre és annak őrzőire bízza. Az, hogy a fiatal lélek milyen tapasztalatokat tesz, feledése fokától függ. Mivel a belső lelki dimenziók rejtve vannak előle, általában nem él át olyan helyzeteket, amelyek elbizonytalanítanák, belső kételyeket keltenének és felszólítanák őt, hogy forduljon társadalmi szabályok ellen és mutasson némi bátorságot.

 

A fiatal, inkarnált lélek inkább az elvtelen alkalmazkodás életét éli az amerikai jelszó szerint: „másnak lenni nem tisztességes”, a hódítás életét, a tiszta társadalmi sikerét, vagy a körfolyamat vége felé a kudarc életét. Életét felfelé tartó spirálisnak látja, amelyen a minőségtöbblet mindig is anyagi javak szaporodását jelenti. Fiatal lelkek tehát mindenképpen sima, anyagias életrajzokat részesítenek előnyben, amelyek nem kívánnak meg tőlük mélyen szántó lelki tusákat. Ilyesfajta tapasztalatok az érett lelkek körfolyamatának vannak fenntartva.

 

Ismét fontos ezen a helyen is hangsúlyozni, hogy életét minden lélek, szabadon döntve, maga tervezi, és más résztvevő lelkekkel egyezteti. Egy fiatal lélek élete nem kevésbé értékes, mint az öreg léleké. A végén minden fiatal lélek megtesz minden lehetséges tapasztalatot, amit öreg lelkek is megtettek inkarnációs körfolyamatuk vége felé.

 

Függőleges látószögből ez a nézet világos lehet. Az aktuális inkarnáció vízszintes síkján azonban az öreg lelkeknek meg kell küzdeniük azokkal az életfeltételekkel, amelyeket a fiatal lelkek többsége rendez be és diktál.

 

 

 

 

 

2. Jézus energetikai befolyása a föld inkarnációs történetére

 

Az utóbbi 2000 év történelmét az azóta is többségben lévő és uralkodó fiatal lelkek igényei alakították. A történelem színpadára Jézus megjelenését követően léptek fel, akinek feladata az akkoriban többséget képező gyermeklelkek fiatal lelkekké válásának az elindítása volt.

 

Keresztre feszítése egy halál közeli élmény volt, ami után felemelkedhetett és többdimenziós személyiséggé válhatott. Fénytest-folyamatát már életében befejezte – azért a sok gyógyítási csoda, melyeket kimagasló energiájával vitte véghez –, így aztán a keresztre feszítése csak színpadi esemény volt, amelyet az asztrális világok rendeztek, hogy a próféták előrejelzései teljesüljenek, és a korszak egyszerű gyermeklelkeiben benyomást keltsenek.

 

Jézus óriási hatása sem a keresztre feszítéséből, sem prédikálása rövid időszakából nem magyarázható. Életében a hazájában sem volt különösen ismert személyiség. Máig is fennálló, ma is csodálatra késztető mérhetetlen befolyása az emberiség történelmére többdimenziós személyiségének energetikai munkásságára vezethető vissza, melynek legerősebb időszaka keresztre feszítése után mintegy 400 évig, tehát a zsinatkorszak egész idejében tartott. Ő transzliminális (határokat átlépő) lélekké vált. Ez a fogalom külön részletezésre tart igényt, mert nagy szerepet játszik az előttünk álló fejlődési ugrásnál.

 

Jézus öreg lélek volt utolsó inkarnációjában (7. fok). Lélekcsaládja és lélektörzse (7 lélekcsalád) és lélekközössége (7x7 lélekcsalád) utolsó lelke volt. Lélekközössége legtöbb lélekcsaládja elhagyta már a még inkarnációs körfolyamatban lévő lelkek asztrális világait, és új lényekké egyesültek a felettes okforrás-világokban. Egy lélekcsalád inkarnációs ciklusának a befejezése mindig minden lélek egyesülésébe torkollik, s ők új lénnyé válnak. Az átváltozást az éppen lezárt inkarnációs körfolyamat alapos elemzése előzi meg, ami minden tapasztalat összeötvözéséhez vezet. Ennek eredménye a rezgés erős emelkedése, ami lehetővé teszi a lélekcsalád belépését az okforrás-világokba.

 

Az okforrás-világok a 7F-alkotási tartományok külön területét képezik az inkarnációs körfolyamatban lévő lélekvilágoknál magasabb frekvencia-spektrummal. Az okforrás-világok az anyagi 3d-téridővel már nincsenek olyan szoros kapcsolatban, mint a lélek asztrális világai, amelyek még benne vannak az megtestesülési körfolyamatban.

 

Ennek ellenére az okforrás-világok úgy 2000 évenként energetikai küldetéssel juttatnak képviselőt a földre. Ilyen képviselő volt Jézus. Keresztre feszítése után a testét transzfigurálta és magával vitte az asztrális világba. Multidimenziós személyiség lett. E transzformáció során megnyitotta tudata határait, s így hozzáférhetett lélekcsaládja és lélekköteléke egész tapasztalatkincséhez.

 

A tudás és az energia, amelyet most megtestesített, tartalmazott okforrás-világi szellemi elemeket is, amelyek Jézus lélekcsaládja számára idegenek voltak, amelyeket asztrálvilági tapasztalataiból ebben a formában eddig nem ismert. A Jézusember teste az okforrás-világok rettenetes kozmikus energiáinak kelyhe, tartálya lett, s ettől kezdve hathatott a földön Krisztuslényként.

 

A „felemelkedésben” részesülő Krisztus transzliminális lélek lett, aki tér és idő korlátaitól megszabadult. Az ilyen lelket a király (7) hatalmas energiájához rendelik hozzá. A transzliminális lélek valójában mind a 7 energiát képviseli, amelyek az okforrás-világokban egyesülnek.

 

Jézus bárhol tudta magát anyagosítani és anyagtalanítani, és így hathatott közvetlenül az emberekre a korai keresztény időkben. Befolyását telepatikusan és álmokon keresztül is hatásosan gyakorolta a korai egyház vezető embereire, például Pál apostolra. A „szentlélek” bemutatkozása pünkösdi csodaként szintén erre a hatásra vezethető vissza.

 

Jézus fényes alakja vezető közeg volt, aki asztrál-téri lélekcsaládján át az okforrás-világok energiáit vitte az emberek közé, ameddig várnia kellett egyesülésére és bevonulására az okforrás-világokba. Az egyház minden úgynevezett „szentje” kapta ezt a befolyásolást ihletés, akaratnyilvánítás, álom vagy látomás formájában. Többeknek megjelent Jézus közvetlenül is.

 

Akit az ő energiája megérintett, az megváltozott, megnyitotta magát a kozmikus szeretet és a kegyelem érzete számára, ami eddig csak elméletileg volt ismeretes, de alkalmazva nem. Jézust nem lehetett megkülönböztetni egy halandó embertől.

 

Egy transzliminális lélek elsősorban közvetlen asztrális-energetikai átvitelével hat. Egy multidimenziós személyiség asztrális erőtere megnyitja a közelében lévők minden csakráját. Ezt az eseményt érezheti az illető eksztázisnak, vagy a kegyelemben részesülő állapotának. Ugyanezt a jelenséget az okforrás-világok asztrális-energetikai távhatása is elérheti.

 

Az úgynevezett „spirituális megvilágosulás”, mely a keresztény vallásban központi szerepet játszik, és amelyet számos misztikus és szent magas lélekkorban megél, egy energetikai esemény. mely minden csakra átmeneti magnyílásához vezet (lásd a IX. fejezetet). Ezúton az illető óriási megrendülésben és érzelmi maghatottságban részesül, ami a pszichét határtalanítja és az értelmet kikapcsolja.

 

A megvilágosulásban lévő személyt elárasztják a szeretet asztrális erői, őt érzelmileg és filozófiailag-érzékileg mélységesen megrendítik, és igazi, lélek létére emlékeztetik. A megvilágosulás idején a földi személyiség megéli a feltétel nélküli kegyelmet annak a felismerésével, hogy lélekként halhatatlan, és földi ellenségei az ő lélektestvérei, akikkel szeretetteljes összeköttetésben van.

 

Szóval a megvilágosulás a feledés messzemenő visszavételét jelenti. Ebben az állapotban az inkarnált ember energetikai fejlődésének jelenlegi fokán csak rövid ideig maradhat, mert a megvilágosulás idején beáramló asztrális energiák túl erősek. Viszont ez az esemény tartósan bevésődik emlékezetébe és személyiségébe.

 

Ez a tapasztalat ihlette a legjelentősebb keresztény iratokat: a fáradozások, a leírhatatlant szavakba foglalni. A pünkösdi csoda is kollektív megvilágosulás volt, amikor is a részesülők hirtelen emlékezni tudtak korábbi inkarnációikra és nyelveikre, és egymást felismerték annak, akik valójában voltak. Ilyen lelki-energetikai emlék az anyag, amiből vallások keletkeznek és szertartásokká dermednek.

 

Egy okforrási energiákkal bíró transzliminális lélek közvetlen energetikai hatása megfelel egy megvilágosulásnak. A megvilágosulás tehát tiszta energetikai folyamat, és semmi köze valláshoz. Vallások egy ilyen élmény lehetséges, emberközpontú magyarázatai. Ebben az értelemben nem is szent, mert a „szentség” fogalma földi. Asztrális világok szempontjából nincsen sem szentség, sem vallásos misztika, csak tiszta energia.

 

Ez nagyon fontos megállapítás, mert a fénytest-folyamatot lehet fokozatos (részletre) megvilágosulásnak nevezni, amikor is a tulajdonképpeni megvilágosodás csak a felmenetellel valósul meg, amit viszont nem lehet a földi megvilágosuláshoz hasonlítani, mert a felmenetelé leírhatatlanul erősebb. A fénytest-folyamatnak tehát a mai keresztény valláshoz semmi köze. A folyamat csak az utolsó lépés bevezetője.

 

A transzliminális személyiség halhatatlan, és nincsen szüksége sem táplálékra, sem szexre. Magas rezgése miatt egy transzliminális lélek megtestesülésének nem kell láthatónak lennie mindenki számára. Egy transzliminális lélek energiája, aki emberként jelenik meg csökkenti a jelenlévők félelmét, és kieszközli energetikai átalakulásukat. Jelenlétében az inkarnált lelkek megtapasztalják a megvilágosodást, amelynek során a felejtés átmenetileg megszűnik. Ezzel a képességgel csak öreg lelkek és néhány érett lélek rendelkezik.

 

Egy transzliminális lélek energiáját fiatal és éretlen lelkek rendkívül zavarónak és kellemetlennek érzik, mert felerősíti olyan személyek belső meghasonlását. Az olyan lelkek a transzliminális lélek hatásának nem vehetik hasznát közvetlenül. Emiatt körülöttük adeptusok köre keletkezik, akik a transzliminális lélek tanítását és hatását lefordítják, energetikailag felhígítják, és szavakká transzformált formában adják át, amit a fiatal lelkek megérthetnek és be tudnak fogadni. Ebben az értelemben egy transzliminális lélek a földön is multidimenziós személyiségként munkál. Ebben az esetben az adeptusok köre az ő személyes multidimenzionalitását testesíti meg, ami egyébként csak asztrális környezetben tud teljesen kibontakozni.

 

Hogy minden multidimenzionáli személyiség transzliminális lélek is, azaz az okforrások energiáival is rendelkezik, azt itt nem lehet egyértelműen megválaszolni. Intuícióm azt mondja, hogy létezhetnek multidimenziós személyek, akik tér és idő korlátozásaitól megszabadultak, és mind a földön, mind az asztrális világokban tartózkodhatnak, anélkül, hogy okforrás-világok energiáinak a hordozói is. Végül is ezek a megkülönböztetések lényegtelenek, mert minden rendszer a Mindenség U-al-mennyisége.

 

 

 

 

 

3. Az evolúciós ugrásnak és a fénytestté válás folyamatának az okai

 

Milyen következményekkel jár ez az értekezés az előttünk álló evolúciós ugrás tekintetében?

 

A fénytest-folyamat, mely valamiképpen minden jelenleg megtestesült lelket érint, megemeli a testi rezgéseket a lélek kora és az adott inkarnációs lélekterv függvényében.

 

Öreg lelkek és érett lelkek lelki fejlődése lényegesen előrehaladottabb, mint a népesség többi elemeinél, és a fénytest-folyamatot közvetlenül fogják átélni. A csecsemő-, a gyermek- és a fiatal lelkek, akiknek a testét sűrű, alacsony rezgésű rétegek veszik körül, a fénytest-folyamatot inkább az értékek alapvető változásának élik át. Ezt a mentális átrétegződést a félelem legsűrűbb rétegeinek a leépítése kíséri. Ezek a rétegek az öreg lelkeknél nagyrészt el vannak távolítva. Mivel ők magasabb frekvenciával rezegnek, a fénytest-folyamatot, mely folyamatos rezgésfokozódást jelent, jobban kibírják és gyorsabban változnak.

 

A folyamat egyéni iramban halad, és adódhatnak eltérések ettől a szabálytól. Negatív pszichikai beállítottság (félelem) gátat emelhet ennek a folyamatnak, és meg is állíthatja. Az ilyen személyeknek idő előtt be kell fejezniük inkarnációjukat. Például belehalnak különböző betegségekbe, és a kísérletet később meg kell ismételniük.

 

A fénytest-folyamat az evolúciós ugrásnak egy energetikai jelensége a földön, melyben azonban vannak még más kozmikus-energetikai lefolyások is. Ezek 1987 óta futnak erősen. 1999-ben az emberek a földön valamennyien a fénytest-folyamat legalább harmadik fokozatában voltak. Ezt a folyamatot oktatási okokból tizenkét fokra osztják, noha ezek a fokok egyidejűleg futnak és nincsen gyakorlati jelentőségük. A felemelkedés csak a 11. fok befejezése után mehet végbe.

 

További részleteket illetően ajánlhatom Tashira Tachi-ren „A fénytest-folyamat” című csatornázott könyvét (Sternenprinz kiadó), amely tartalmaz egy népszerű-tudományos magyarázatot. A fénytest-folyamat pszichikai és testi bonyodalmai sajnos rövidre sikerültek a könyvben, noha az érintettek számára ezek állnak előtérben, mert ezek okozzák a legtöbb nehézséget.

 

( A szerző megjegyzése : A könyv megbeszéli ugyan a fénytest-folyamat tárgyalt fokozataiban fontos és szükséges változásokat a pszichikai, mentális és testi területeken, a magam esetében ezeket a fokozatokat csak feltételesen tudom igazolni. Mindenesetre csekély gyakorlati értékük van, mert az asztrális világok óriási energiája, amit az embernek fel kell vennie a testébe, szinte kibírhatatlan megterheltetéssel járnak, amiket a könyv még csak nem is említ. Mivel a legtöbb ember, akit öreg lélekként ez a folyamat valamilyen módon érint, a fénytest-folyamatnak csak a kezdetén áll, amikor a személyiség új pszicho-mentális tájékozódása még előtérben áll, ezoterikus körök hajlamosak ezt a folyamatot ártatlannak és szépségesnek nyilvánítani. Félő tehát, hogy számos ezoterikus valóságra ébred, amikor a fénytest-folyamat teljesen megragadja őt.)

 

Ezt jó lenne egyénileg megbeszélni, haladó személyiségekkel.

 

Itt világosan meg kell mondani, hogy csakis öreg lelkek a 7. fokon, tehát utolsó inkarnációjukban kapnak lehetőséget aktuális megtestesülésüknek nem a halállal, hanem a felemelkedéssel való befejezésére. Durva becslések szerint jelenleg kétmillió, legfeljebb ötmillió, hetedik fokban lévő öreg lélek van inkarnált állapotban a földön, és ezeknek a töredéke ért el olyan biológiai kort, hogy a következő húsz-harminc évben felemelkedjen.

 

Az evolúciós ugrás apokalipszisa (görög szó = megnyilvánulása) egy alkalmas személy első felemelkedésével kezdődik. A Biblia ezt az eseményt az „emberfia megjelenésének” nevezi. Ez a személy transzliminális lélek lesz, és az okforrás világának képviselőjeként fog munkálkodni a földön. Megjelenése mentális forradalmat okoz, és alapvető világnézet változást idéz elő a földön.

 

A materialista fejlődéselméletet elvetik, mint helytelent, és elismerik a szellem elsőbbségét az anyaggal szemben. A tudomány, a vallás, a filozófia és etika modern történelmének legnagyobb krízisébe zuhan. Népszerű és tudományos hittételekkel és hiedelmekkel hamar felhagynak, és ezeket leváltja az új világnézet, az egyetemes törvény elmélete. Régi viselkedési módok, amelyeket nehéz megváltoztatni, kezdenek a levegőt markolni, és számos egyéni „tragédiát” váltanak ki.

 

Mivel anyagi világunk a mi elképzeléseinket tükrözi, a világnézet megváltozás miatt összeroppan, és helyette új társadalmi formán és normák keletkeznek (kívül, mint belül, és belül, mint kívül). Különösen a mai gazdasági és politikai rend ér véget. Az állami-, pénzügyi-, termelési- és hatalmi egyeduralmat, a versenyt és az országok elválasztottságát, stb., amin a mai társadalom nyugszik, szellemi elvek váltják le.

 

Nem nehéz felismerni, hogy ezek a változások elsősorban a fiatal lelkekre vonatkoznak, akiket az első multidimenziós személyiség megjelenése érett lelkekké változtatta.

 

A fiatal lelke népessége egy sor kollektív dogmát és hittételt rendezett be, melyeket politikusok és gazdasági mágnások és segédeik vallanak, és a tudomány és a kultúra terén meggyőződéssel képviselnek. Mivel ezeket a hittételeket kevés kívülálló kivételével a nagy nyilvánosság előtt eddig senki nem kérdőjelezte meg – a fiatal lelkek hatalmi pozíciója a társadalomban gondoskodik erről –, csak a transzliminális személyiség megjelenésekor ismerik fel helytelennek.

 

( A szerző megjegyzése : Az ipari országok kapkodását és félelemreagálását a New Yorki merényletre ebből a szempontból kell értékelni. A puszta erőszakhoz folyamodás külföldön, és megszorító, demokrácia ellenes intézkedések belföldön jellemző a fiatallélek-politika és a média kollektív egójára és ennek kezdődő zavarba jövésére, amely még fokozódni fog. A durva erőszak, amivel az egybehangolt média és a politika egyes megfontolt hangok ellen fellépett és ezeket lehurrogta, fiatal lelkek betegesen felfokozott félelmének a jele, akik lassan de biztosan érzik, hogy semmit, abszolút semmit sem tudnak kézben tartani. )

 

A transzliminális személyiség bemutatja majd a lélek energetikai lehetőségeit, a teleportációt, a telepátiát, az energetikai gyógyítást, a tér és az idő legyőzését, stb. Ás számos fiatal lélek nem fogja elfogadni a biológiai lét valódi természetét, és ezt a világot idő előtt elhagyja majd. A többiek alaposan megváltoztatják a világnézetüket, és megnyitják magukat a lélek befolyása számára.

 

A tudatnak ez a határtalanodása kijózanodással jár, mely a fiatal lelkek által az ő igényeik kielégítése érdekében berendezett társadalmi struktúrák összeomlásához vezet, és ezt feltételezi. Struktúrák, társadalmi szerkezetek, amelyekben a többség nem hisz már, nem képesek tartósan fennmaradni, mert az azokat tápláló szellemi erő elfogyott.

 

A külvilág csupán a belső dimenzió kivetülése. Mivel a külső valóság és a belső világ zárt körforgást képez, ahol a belső képek kivetítődnek és anyagosodnak, hogy részükről is alakítsák az ember tudatát, mint fellelt valóságot, az emberiség belső, lelki átépítése együtt halad a külsővel. Azok számára, akik régi elképzelésekhez ragaszkodnak, ez az átépítés apokaliptikus formákat ölt, s ezt, az ő negatív értelmezése szerint, sokan katasztrófának élik át.

 

Viszont akik ezeket a változásokat lázasan várják, azok ezt elragadtatással élik meg. Akiket az „özönvíz előestéjén” (Turgenyev) a félelem mardos és bénít, azok ezt a belső valóságot külső, felforgató krízisnek látják majd.

 

Ez a pszichológiai kettős tagolódás az emberiséget átmenetileg sorsszerűen kettéosztja. Ezt a jelentős eseményt jelzi előre az Újszövetség Máté evangéliuma szerint:

 

„Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne, és nem vesznek észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” (Mt. 24:38-41)