Kvantum tudat-Tudatosság

Tudat szerepe a kvantumelméletben

Az általános kvantumfizikai elmélet szerint a világban lévő dolgok, események, csak mint lehetőségek ismerhetők meg. Ezen elgondolkozva, több kérdés is felvetődhet benned: 
Hogyan lehet akkor az, hogy mégsem lehetőségeket, hanem konkrét dolgokat látok és hallok konkrét eseményeket tapasztalok?
Hogyan válnak a lehetőségeim aktuális dolgokká, eseményekké?
Ki vagy mi válasz a lehetőségekből?

Mindezek a kérdések erőteljesen foglalkoztattak a két zseniális magyar tudóst: a világhírű matematikus Neumann Jánost és a Nobel díjas fizikus Wigner Jenőt. Ők vetették fel elsőként azt a feltevést, amely a tudatot jelölte meg olyan hatóerőként, mely a kvantumvilágban létező lehetőségeket aktuális valósággá alakítja. Hogy milyen hihetetlenül fontosnak tartották ezt a kérdést jól szemlélteti az alábbi idézet, melyet élete vége felé vetett papírra emlékirataiban Wigner Jenő: 

"Az utóbbi 20 évben érdeklődésem egyre fokozottabban arra irányult, hogy hogyan lehetne az elméleti fizikát kiterjeszteni a tudat működésének vizsgálatára." 

Neumann feltevését, - miszerint a tudat választ a lehetőségekből - Wigner fejlesztette tovább, így indokolva gondolatmenetét: 

"A fizikusok felismerték: lehetetlen az atomi jelenségekről kielégítő leírást adni anélkül, hogy a tudatra ne hivatkoznának". 

A két neves tudós úgy gondolta, hogy a kvantumfizikai paradoxonok nem oldhatók meg máshogy, minthogy létezőnek feltételeznek egy nem anyagi alapú kapcsolatrendszert. Ehhez pedig létezni kell egy mezőnek, mely összekapcsol mindent mindennel. Egyetlen ilyen közvetítő közeget ismertek: magát a tudatot. Úgy fogalmaztak, hogy végtelen lehetőségek várnak a kvantummezőben arra, hogy a tudat válasszon belőlük, és anyagi valóságként (tapasztaltként) jelenhessen meg. A materiális elv alapján azonban a Tudatot egyéninek az agy részének, eredményének tekintették. 

Ez az elképzelés felvetett egy nagyon fontos, megválaszolandó kérdést: Az elme nem anyagi világa hogyan hathat az anyagra? Ez a kérdés a dualizmus csapdájába vezetett és évtizedekig senki nem találta meg a teljes megoldást. Csak napjainkra született egy olyan átfogó értelmezése a kvantumelméletnek, ami feloldja ezt a paradoxont. Amit Goswami a "Mi a csudát tudunk a világból?" című filmből ismert, nemzetközi hírű fizikus professzor dolgozott tovább a két magyar zseni által felvetett irányvonalon. Az ő nevéhez fűződik az a modell, amely létrehozta a kvantumfizika paradoxonmentes értelmezését. "Mindössze" annyit változtatott Neumann és Wigner felismerésén, hogy azt a Tudatot tekinti a létezés alapjának, amely nem a dualitás szintjén létezik. Ez azonban nem az egyéni agyhoz kapcsolódó tudat, hanem a keleti filozófiákban megjelenő egységes, metafizikai, mindent magába foglaló Tudat. 
Az oksági elvek és az egymásra ható viszony ("tangeld hierarchy")

A materiális nézet szerint minden, ami létezik anyagból áll, vagy annak kölcsönhatásaként jön létre. Így természetesen a gondolkodás és az érzelmek is egy speciálisan fejlett anyag (az agy) működésének eredményei. A hagyományos tudomány szerves része a neurológia, mely konkrétan az agyi folyamatokat vizsgálja. Még ez a tudomány is úgy tekint a tudatra, mint az agyfolyamatok melléktermékére, melyet az anyag, úgynevezett felfelé irányuló vagy alulról építkező okozati láncolata generál Ezt az okozati modellt a kvantumfizika nyelvén a következőképp fogalmazhatjuk meg. Az elemi részecskék lehetséges mozgásai létrehozzák az atomokat, azok a molekulákat, abból keletkeznek a sejtek, s a sejtek alkotják az agyart. Az agyi állapotok változási a tudat lehetséges mozgásait nyújtják, s az mellesleg, melléktermékként létrehozza a gondolatokat és érzelmeket. Ebből a szemszögből nézve tehát a Tudat a lehetőségek összességnek tekinthető, amit valószínűségi hullámnak is nevezünk. 

Vajon hogyan képes egy valószínűségi hullám összeomlasztani vagy átalakítani egy másik valószínűségei hullámot a megfigyelés vagy kölcsönhatás révén? Két valószínűség összekapcsolása ugyanis sohasem egy konkrét eseményhez, hanem egy nagyobb valószínűséghez vezet. 

Akkor a tudat valóban csak az anyag mellékterméke lenne? Akkor fel kell tennünk az egyik legősibb kérdést: Valóban rendelkezünk-e szabad akarattal? A materiális elv értelmezése szerint - ahol a tudat, a gondolat és az érzelem csak melléktermék - nem létezik a szabad akarat. Akinek ez a válasz szimpatikus megelégedhet ezzel is. Ám az is elképzelhető hogy a felfelé irányuló okozati láncolat bölcsessége nem a végső álláspont és létezik egy ettől teljesen más nézőpont is. 

Az elmúlt század elején szemtanúi lehettünk egy új fizikai forradalomnak, mely magába foglalta a kvantummechanika felfedezését is, melynek a fenti kérdésekkel kapcsolatos válaszát tömören így fogalmazhatjuk meg: igen, valóban létezik tudat, és valóban létezik szabad akarat is. Ám ez az "újra felfedezett" tudat nem-kettős természetű, azaz nem azonos a fent felvázolt dualisztikus tudattal. Ebben az esetben a szabad akarat kérdése is mélyebb és kifinomultabb vizsgálódást igényel.
Létezik a kvantumfizikának egy olyan jelensége, amelynek alapos megértése vezet el bennünket a tudat jelenségének megértéséhez. Köztudott tény, hogy egy kvantumobjektumra rátekintve sohasem a valószínűségek halmazát érzékeljük, hanem egy helyhez kötött, Newton-i részecskére hasonlító "valamit". Mindezek ellenére, a kvantummechanika nem ad számunkra semmilyen eljárást vagy matematikát, melynek segítségével a lehetőségek sokféleségének egy eseményre történő átmenetét vagy "összeomlását" kiszámolhatnánk. Az igazat megvallva, ebben a helyzetben a kvantumfizika egyszerűen csak annyiról világosít fel bennünket, hogy a matematikai alapokon létező fizikánk bizonyossága korlátozott. Nem létezik olyan matematika, amely lehetőséget nyújtana arra, hogy a kvantumvalószínűségek felfelé irányuló okozati determinizmusát valami módon összekapcsoljuk a valós eseményekre vonatkozó tapasztalatainkkal. 

Ha viszont ez az igazság - vetődik fel bennünk a jogos kérdés -, akkor az elméletben található valószínűségek miként alakulnak át tapasztalati valóságunk egyedi eseményeivé? Mivel magyarázható akkor ez az igencsak misztikus "megfigyelő hatás"? 

A tudatnak az agy fizikai melléktermékként való kezelése szempontjából a valószínűségek konkrét eseményekké történő átalakítása logikai paradoxonhoz vezet, ami egyértelmű jelzése annak, hogy a tudat hagyományos természettudományi modellje hibás, vagy legalábbis nem teljes.
Ha azonban úgy tekintjük a kérdést, hogy a kvantumos valószínűségek valójában a tudat lehetőségei, azé a Tudaté, mely minden létező alapjának tekinthető. Magyarul a Tudat nem-kettős, nem megosztott, valójában csak a tudat létezik, és semmi más.
Ez amúgy egyáltalán nem új nézőpont. A különböző korok misztikusai, prófétái évezredek óta ezt ismételgetik. Természetesen a szavak és kifejezések, amelyekkel ezt kifejezték az adott kor kultúrájához, nyelvezetéhez igazodik... A kvantumelmélet nyelvén így fogalmazunk: a megfigyelés jelensége felfogható, mi több, egyenértékűnek tekinthető a kvantumos valószínűségek közül történő választással, mely tapasztalati valóságunk létrejöttéhez vezet.

Nem helyhez kötöttség ("non-locality")


A helyhez kötöttség, vagy lokalitás elve azt jelenti, hogy mindenfajta információcsere helyi szignálok révén és sebességhatárok betartása mellett történhet. Tehát ahhoz hogy "A" pontból eljusson valami a "B" pontba téren és időn kell áthaladni bizonyos mérhető sebességgel. A sebességhatárt Einstein speciális relativitáselmélete mondta ki, melynek értéke a fény sebessége, ami 300 ezer km/s. A lokalitás elve értelmében, melyet az einsteini gondolkodás hozott magával, a fizikai szignálokon keresztüli azonnali kommunikáció lehetősége kizárt. Ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalták a kvantumobjektumok - például az elemi részecskék - vizsgálatakor a kutatók. Az elemi részecskék mégis képesek az egymás közötti azonnali kommunikációra, miután egymással kölcsönhatásba kerültek, s a kvantumos non lokalitás révén korrelációba kerültek. Mindezt Alain Aspect és munkatársai már 1982-ben igazolták laboratóriumi, igazolt, ellenőrizhető körülmények között (egy fotonpár segítségével). Nagyon sok, a materiális elvekhez ragaszkodó fizikus, ezt nem hajlandó tudomásul venni.
Ezekhez a kutatásokhoz kapcsolódó adatok és eredmények teljesen könnyen és egyszerűen értelmezhetők, ha a "kvantumos nem helyhez kötöttséget" a Tudat alapú tudomány keretei között értelmezzük. Ugyanis ebben az értelmezésben létezik olyan szignál nélküli kapcsolat, mely túl van téren és időn. Az pedig maga a Tudat ami mindent magában foglal, tehát nincs szüksége közvetítő közegre. 

Nem folytonos mozgás ("discontinous movement")


A nem folytonos mozgás elvének megnyilvánulását kvantumugrásnak is lehet nevezni. Niels Bohr a kvantumfizika egyik jeles egyénisége által elképzelt atommodell példáján keresztül megvilágíthatjuk a fenti kvantumugrás lényegét. Arra mindenki biztosan emlékszik általános iskolai tanulmányiból, hogy az atommag körül keringő elektronok különböző pályákon keringenek. Amikor azonban a szóban forgó elektron az egyik pályáról egy másikra szeretne átlépni, akkor mindezt nem folytonos módon teszi, azaz nem halad át a két pálya közötti térrészen, hanem átugrik. Eltűnik az egyik pontban és megjelenik a másikban. Hogy ez hogyan, milyen elvek szerint történik, és mi lehet rá a magyarázat, arra egészen az elmúlt évekig nem volt válasz. 

A legfontosabb tényező ebben a folyamatban, hogy a fentről lefelé irányuló okozati hatás kiterjesztése nem folytonos természetű. Ha ugyanis a döntés vagy választás folyamatos lenne, abban az esetben leírhatnánk egy matematikai modellel, vagy legalábbis egy algoritmussal, ez viszont a választás előre jelezhetőségét jelentené, vagyis megszűnne akaratunk szabadsága. A személyiség által dominált tudatállapotban azért nem észleljük olyan élesen a diszkontinuitást, mert a döntés szabadságának elrejtésével egónk kisimítja a folyamat diszkontinuitását. Döntéseink szabadságának feltétele ennek értelmében a kondicionált elmeprogram túllépése, vagyis egy kvantumugrással szakadást teremteni a személyiség illuzórikus folytonosságában. 

Felvetődhet a kérdés vajon hogyan válik a nem lokális, kozmikus természetű Kvantumtudat egyéni, helyhez kötött tudatossággá? Miként rejti el szemünk elől a folyamatosság a diszkontinuitást, vagy szakadozottságot? Elsősorban a megfigyelő érzékelése miatt, melyet a társadalmi kondicionálás jelentősen beszűkített, másrészt az elmének a szokásokhoz ragaszkodása az ok. A megfigyelővé válás kialakulása előtt a kvantumtudat egységes, és nem különül el a benne létező lehetőségektől. A megfigyelő megjelenése létrehozza a Tudat szubjektív/objektív felosztását, ami az önvaló és a világ közötti szakadáshoz, vagy réshez vezet. Megjelenik az alany és tárgy elkülönülés (pl. Én és a Világ). 

A kondicionálást vagy szoktatást megelőzően azonban a világot tapasztaló Kvantumtudat egységes, kozmikus természetű. A gondolkodás képességének kialakulásával és a tapasztalások egyre bővülő információi elraktározódnak, s elindul egy beszűkülés a tudatban. A tanulás folyamata révén, ugyanazt a stimulációt már a múlt válaszreakciói fényében értékeli az elme. Ezt a folyamatot nevezik a pszichológusok kondicionálásnak vagy szoktatásnak. Bármilyen hatást a már ismert válaszreakció-mintákkal (a személyiség szokásaival) való azonosulás kísér. A korábbi reakciók emlékláncolatai egyediséggel ruházzák fel a személyiséget/önvalót, amit egónak nevezünk.
Amikor tehát az ego szintjéről cselekszel, kondicionált személyiség-mintázataid, azaz korábbi tapasztalataid, kiszámíthatóságuknak köszönhetően az okozati folytonosság illúzióját keltik. Ennek köszönhetően viszont elkülönülve érzed magad a Kvantumtudat egységétől. Nos, ez az, ami miatt vágyaid és szándékaid képtelenek minden esetben a kívánt eredmény megteremtésére. A megoldás az, hogy egyre gyakrabban és szándékosan hozod létre és tapasztalod meg az életedben a kvantumugrást a személyiséged és a KvantumTudat között.