A valódi intimitás nem az ágyban kezdődik

Párkapcsolatra vágyunk és annak minden tartalmára amilyen gyorsan csak lehet. Az a szomorú helyzet, hogy az "instant" szelleme már a kapcsolatainkba is beférkőzött, és ha ez önmagában nem lenne elég baj, ezt megsózza az is, hogy már a megismerkedésünk pillanatától kezdve úgy lépünk a másik felé, mintha az ellenségünk lenne, akit le kéne győzni, és komoly játszmázási hadműveletekbe kezdünk, annak érdekében, hogy ne mi kerüljünk ki vesztesként. 

Már az ismerkedés elején, mind ezt, egy jelmondatra építjük: "- Én akarok felül lenni! Ne mellettem gyere, hanem alattam, mert én úgy leszek érzelmileg biztonságban".

Jó játék, főleg, hogy mind ezt egyszerre vívjuk, és nem hogy nem kerülünk így egymás mellé, de még csak szemtől szembe sem és minden küzdelmünk közepette egyre csak magányosabbak vagyunk még egymás "mellett" is. A másiktól gyorsan várunk mély érzéseket és a kapcsolattól olyan értékeket, összetartozás érzést, melyeket egy bensőséges kapcsolat ajándéka során tapasztalhatunk csak meg, hosszú idő után. Biztonságra épült játszmázásunk megment ugyan a csalódástól, de nem is engedi, hogy két ember őszintén közel kerülhessen egymáshoz, mert energiánkat, figyelmünket felemészti az "add meg magad" háborúért folytatott harc, ami valljuk be, rettentő kimerítő és boldogtalan érzést szül csak bennünk, arról nem is beszélve, hogy nyomokban sem tartalmaz őszinte szeretetet, odaadást. Mégis, elképesztő stratégiákat állítunk fel, csupán azért, hogy magunkat védjük, és a másikat behálózzuk, de ez csak egy pengeélen táncoló, magányos érzelmi biztonsági vár építése. A vár végül bitang erős lesz, és mi ott maradunk benne betemetve. - Éljen- éljen!- kiabálhatnánk, itt aztán nem érhet semmi, de tényleg semmi! Ekkor talán jobb esetben ráeszmélhetünk hova kényszerítettük magunkat félelmünkben, se be, se ki. Ruháinkat könnyedén dobjuk a földre, és mutatjuk meg testünket meztelenül, de a lelkünket vastag fallal elválasztva rejtjük a másik elől, és ha nincs kapcsolatunk, vagy csak látszólag fenntartott viszonyunk van, akkor nem kell félnünk attól, hogy valakihez közel kerülünk és az újabb csalódást vagy változást idéz elő életünkben.

Érthető lenne ez a viselkedés? Talán igen, hiszen oka van bezártságunknak, egykor talán könnyedén, bizalommal tárulkoztunk ki, és a tapasztalataink útvesztőiben, valamikor útközben, életünk pofonok százaival tanított meg erre a védekező felállásra. Mind keresztül mentünk életünk első szerelmi csalódásain, de minden egyes új ismeretség ott rejti magában azt is, hogy levessük magunkról ezt az átkot, és bár a kockázata mindig fenn áll annak, hogy méltatlan emberek felé nyitjuk meg a szívünket, a félelem mégis csak börtönbe zár, megfoszt attól a boldogságtól, ami életünk része lehetne. A szex gyors módja arra, hogy lelkünk kielégülés utáni sóvárgására gyógyír lehessen, a vágy, hogy valakihez közel kerülhessünk, ott van mindenkiben, de csupán a szex, nem képes önmagában megadni a teljes feloldozást, csak egy röpke pillanatra.

A valódi intimitás megtapasztalásáért vásárra kell vinnünk a lelkünket, hiszen ez a kitárulkozásról és befogadásról szól, nem csak testileg, hanem lelkileg és szellemileg egyaránt. Ez az élmény azok számára nyilvánulhat meg, akik rendelkeznek némi önismerettel és képesek saját árnyékos részüket is már szeretően átölelni, így vagyunk képesek empátiával fordulni a másik felé. Az ilyen emberekre mondjuk, hogy már érzelmileg felnőtt emberek, ez a csoda gyermeteg toporgással és követelőzéssel nem fellelhető, ezért tisztán, önzetlenül kell adnunk magunkból, hogy viszont kaphassunk.

Akkor válik lehetővé számunkra, amikor nem félünk megengedni, hogy a falaink tégláit, egyesével lepakoljuk a másik előtt és kilépjünk szerepeinkből, hogy végre önmagunkká válhassunk feloldódva a másikban. Amikor megértjük, hogy az egybeolvadás nem egyenlő azzal, hogy személyes szabadságunk és függetlenségünk kerül veszélybe azzal, ha valakit közel engedünk, hanem ráébredünk, hogy a csak is a komfortzónánk hátrahagyásával válhatunk határtalanná és ketten együtt még többre sarkalhatjuk egymást. Egy álca nélküli kapcsolat pontosan azt engedi meg, hogy azok legyünk, akik igazán vagyunk feketén fehéren, egymás mellett. Találni egy embert, aki mellett szabad lehetsz, mert minden arcodat szereti és elfogadja, de ha nem merjük felfedni valódi kilétünket a másik előtt, rá sem lelhetünk erre az emberre, aki pontosan úgy szeretne minket, ahogy vagyunk. Talán ki kell fáradnunk abban, hogy üres, játszmázásokkal teli látszat viszonyainkat megelégeljük és a félelmeinket hátrahagyva erősebb legyen a vágy az őszinte összetartozásra. 

Bölcsé válni ahhoz, hogy ha ezt valaki nem méltányolja, vagy énünket nem tudja azonosítani önmaga személyével, nem kudarcként és önmagunk leértékeléseként éljük meg. Átadni magunkat a szeretetnek nem legyengít, hanem felerősít, lebont minden szakadékot kettőnk között, ami az elkülönültség magányába taszított eddig és ezzel új partokhoz vezet. Készen állni erre, nagy erőre van szükségünk és őszinteségre. Nem agyalásra és taktikákra, hanem önmagunk megmutatására, felvállalására. "- Ez vagyok én, így érzek, és ezek a gyengeségeim, nem árulok zsákbamacskát, azt szeretném, merd te is őszintén megmutatni, hogy ki vagy és én türelemmel, elfogadással engedem, hogy közeledj, hogy egymás felé szívből elinduljunk." Megmutatni valakinek ezt az utat, segíthet a másikat is megtanítani újra bízni a szeretetben. Páncélzattal felvértezve nem érhet minket komoly bántalom, de megérinteni sem tud igazán senki. Így, csak az illúzióinkban élt fellángolások találhatnak meg, melyekről a maszkjaink miatt hamar kiderül, hogy ez sem az, amit kerestünk, vagy lehetne, csak ahhoz legalább az egyik félnek vennie kéne a bátorságot, hogy levegye állarcát és megszakítsa az ördögi kört, hogy tényleg találkozhassunk. Mérlegelhetjük, hogy maradunk a jól bevált kis kuckónkba, ahol ugyan ismerjük a terepet, de csak korlátaink között mozoghatunk, vagy megnyitjuk magunkat az ismeretlennek és kitárul az egész világ, ami sokkal szebb és gazdagabb, mint a biztonságosnak hitt ablakunkból kukucskálva és rettegve, hogy kint talán elázunk.

Virág Klaudia