Az emberi létezés új módja

Az elmúlt években elterjedt a „kiemelkedés” fogalma a tudományban, amit annak leírására használnak, amikor az evolúciós folyamatban egy megmagyarázhatatlan ugrás következik be: egy magasabb komplexitás jön létre a korábbi alacsonyabból. Ilyen pl. a fizikai univerzum megszületése a kezdeti ürességből. A semmiből egyszer csak valami lesz: ez a kiemelkedés.

 

Kb 3,8 milliárd éve az élet létrejött (kiemelkedett) az élettelen anyagból. Hogyan történhetett meg ez az óriási jelentőségű lépés? Ez az, amit kiemelkedésnek nevezünk.

 

Valamikor 50 000-200 000 évvel ezelőtt megjelent az elme és a kultúra első jelei a primitív őseink között. Az elme csodás létrejötte felgyorsította a tudatosság fejlődését, ami a mai napig is irányítja az emberi civilizáció történelmét. A kiemelkedés a kulturális keretek között is sokszor megismétlődött: létrejött valami, ami egészen addig elképzelhetetlen volt.

 

Spirituális tanítóként azért élek, hogy az általam leírt, spirituális felébredéshez vezető utat, az „Evolutionary Enlightenment”-et tanítsam, és hozzájáruljak a tudatosságbeli és a kulturális felemelkedéshez. Tulajdonképpen az összes energiámat egyedül annak szentelem, hogy támogassam a munkám iránt érdeklődő emberek lelki, szellemi és személyiségbeli fejlődését.

 

Mégis hogy néz ez ki?

 

A lélek szintjén ez azt jelenti, hogy a tökéletes jelenlét állapotába kerülünk, amelyben érezzük, hogy összeköttetésben vagyunk az univerzum egészével, a létünk fontosságát, és megérzzük a felelősségünket, hogy ne pazaroljuk tovább az időnket, hogy mássá akarjunk válni, mint akik valójában vagyunk.

 

Az elme szintjén a mentális képességeink fejlődnek, ahogy a gondolatainkat a végtelen tudatosság vezeti. Ennek eredményeként képessé válunk a világ összetettségének átlátására, a finomenergiák észlelésére, és olyan apróságokat is értékelni, amelyekről korábban tudomást sem vettünk.

 

A személyiség szintjén ez a „létezés világosságát” jelenti, amely az emberi személyiségen keresztül megnyilvánulva tisztán csak létezünk, hiszen már nem vesszük elménk játékait oly komolyan, tudjuk, hogy ez csak egy kis része annak, akik valójában vagyunk. Amikor ezek a (mély) minőségek kifejlődnek valakinek a lelkében, elméjében és személyiségében, az szavakkal nem leírható gyönyörűséggel jár.

 

Mostanában sokat hallani a neuroplaszticitásról. Neurobiológusok azt a nagyszerű felfedezést tették, hogy az agyunk hallatlan mértékben képes az alkalmazkodásra. Az igazán izgalmas ebben az, hogy képesek vagyunk a változásra: felnőtt emberek, és akár idősek is képesek a változásra, bármilyen irányú fejlődésre. Ez nagyszerű hír!

 

Ennek ellenére a helyzet az, hogy a neurológiai lehetőségeik ellenére a legtöbb felnőtt ember csak a legritkább esetben tesz valamit a változásért. A felnőtt éveink általában inkább a véget nem érő céltalan tengődésről, mint önmagunk folyamatos kifejezéséről szólnak. Elég régóta próbálom rávenni az embereket arra, hogy megváltozzanak, hogy ezt bártan ki merjem jelenteni.

 

Igazán inspiráló és felemelő látni, amikor valaki valóban tesz a változásért. Az elmúlt néhány évben az a megtiszteltetés ért, hogy végigkísérhettem néhány idős tanítványom – akiknek hosszú éveken át sokat segítettem – efajta felemelkedését. A lelkük, az elméjük és a személyiségük valóban figyelemre méltó változásokon ment keresztül.

 

Negyedszázados tanítói pályafutásom során sokszor láttam, ahogy az emberek a boldogtalanság állapotából a boldogágba, a zűrzavarból a világosság, kitisztultság állapotába jutottak, de az a fajta felemelkedés, amiről én beszélek összességében mást jelent. Láttam, ahogy emberek a spiritualitásban találják meg a bizonyosságukat, ami kitölti a lelkükben tátongó űrt, és enyhíti az egzisztenciális szorongásaikat, de még ennél többről van szó. Nem csupán a magasabb tudatállapotok megtapasztalásáról beszélek, hanem egy valóban komplexebb emberi létezés megnyilvánulásáról.

 

Ennek a magasabb komplexitásnak markáns jelei vannak: ilyen a nyugalom és az állhatatosság, amelyek a létezés abszolút, végtelen, spirituális dimenziójának mély és maradandó megtapasztalásából fakadnak. A másik ilyen a lélek szintjén megjelenő valódi és mély önbizalom, amely a kemény munkával elért megingathatatlan morális egységen nyugszik. További jellegzetes tulajdonság az autonómia, annak a félreismerhetetlen képessége, hogy ne csak magunkra gondoljunk, hanem felszabadult individuumként újat teremtsünk, és tevékenyen hozzájáruljunk a minket körülvevő emberek és kultúra felemelkedéséhez. Ezen emberek gondolkodásmódjában megfigyelhető a nem csak önmagáért, hanem az emberiség jövőjéért is önként vállalt felelősség. S végül a felemelkedéssel együtt jár a gondolkodás egyedülálló rugalmassága. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az egyén képes egyszerre több perspektívából rálátni a dolgokra, miközben tisztán meg tudja határozni a saját véleményét, és emellett szilárdan ki is tud állni.

 

Nincs annál inspirálóbb, mint látni, ahogy felnőtt emberek a fejlődésük során „kvantumugrásokat” tesznek. Amikor ez megtörténik, az általam leírt minőségek azonnal megjelennek. Ilyenkor a személy meghaladja azt, aki addig volt, és azzá válik, akivé ott és akkor válhat. Én ezt tapasztaltam az általam kísért embereknél. Ha mostanában találkozom valamelyikükkel, úgy érzem, én vagyok a tanítvány, és érdeklődően figyelem minden szavukat és tettüket.

 

szerző: Andrew Cohen

 

forrás: Integral Life