Presdiák meteorraj Augusztusban-Fényörvény

2013.08.08 21:49

Elindult a visszaszámlálás az év egyik leglátványosabb csillaghullásáig, az augusztusi Persesidák raj maximumának érkezéséig. A szülő üstököse a 109P/Swift-Tuttle (lenti kép), ami 133 évente tér vissza, így a klasszikus Halley-típusú üstökösök közé tartozik. 1862-ben, egymástól függetlenül fedezte fel Lewis Swift és Horace Parnell Tuttle. Az üstökös magja 26 km átmérőjű, szóval nem számít kicsinek (dinoszauruszokat ennél kisebb objektum irtotta ki, ráadásul a 109P/Swift-Tuttle keresztezheti a Föld pályáját is, igaz az elkövetkező két ezer évben még nem.)
A Perseidák maximuma minden évben augusztus 12-13. körülre esik, ezért a nyár "fináléját" adja az égbolton. Ilyenkor érdemes kivonulni a városokból, elfeküdni egy mezőn és a Perzeusz csillagkép felé fordulva számolni az égbolton megjelenő majd elégő porszemcséket (60-100 darab óránként, azaz percenként átlag 1-2).

Az idei vizsgálatot szerencséssé teszi, hogy a Hold még csak 32%-ban fog világítani,így nem fogja elnyomni az égbolt fényeit. Két csúcsot várnak: az első Hawaii és Amerika nyugati partjainál fog látszani (Magyar idő szerint délután kettő körül) míg a második Európából és Afrikából lesz nyomon követhető valamikor éjjel 3 óra fele.
Természetesen előtte is érdemes kiülni és keresni a hullócsillagokat mert a Perseidák raj már július 17.-től aktív. Az elmúlt évek átlag hullócsillag száma alapján elég nehéz megjósolni az idei "termést". 2009-ben 175, 2010-ben 91, 2011-ben 58, tavalypedig 122 volt az óránkénti átlag (ZHR) így csak reménykedni tudunk, hogy idén is látunk annyit egy óra alatt mint tavaly. Ha van távcsövünk, akár csak egy kézi, akkor még a csíkok után maradt füstöt is megpillanthatjuk úgyhogy ezzel is érdemes lesz próbálkoznunk.
Érdekesség, hogy a Perseidák meteorrajt "Szent Lőrinc könnyeinek" is szokták nevezni a 258 augusztus 10-én mártírhalált halt Szent Lőrinc "emlékére".

 

 

 

Forrás:https://www.fenyorveny.hu/2013/08/perseidak-meteorraj-augusztusban_6.html