Víz programozása

 

Programozhatjuk a vizet amit megiszunk, ezáltal egyfajta rezgést, információt tudunk juttatni a sejtjeinkhez, azaz pozitív változásokat tudunk ezzel előidézni a testünkben!
 
 
Ne igyunk mások által programozott vizeket, programozzuk a saját vizünket amit megiszunk!
Ezt többféleképpen tehetjük meg:
 
  • Szép, kedves, gyönyörű szavakat (szeretet, szerelem, karcsúság, zene, meditáció, szépség, stb.) felírunk egy papírra majd a palack oldalára ragasztjuk. A palackra ragasztott szó rezgését fogja átvenni a víz. Így kb. 12 órára van szüksége a víznek hogy átvegye a szóból áradó rezgést/információt
  • Tegyük a palackot egy számunkra kedves képre, aminek a rezgését be akarjuk programozni a vízbe (ez lehet emlék, de legyünk benne biztosak hogy pozitívak voltunk akkor, mert az akkori érzelmeink rezgését fogja felvenni a víz!). Ezzel a módszerrel is kb. 12 órára van szükség,
  • Agykontrollos technikával, alfa állapotban gondoljunk arra a pozitív dologra amit szeretnénk a víznek átadni, majd képzeljük el hogy ezt beletesszük a vízbe (akár egy fényes valami), majd elterjed benne egészen. Így pár óra elég a víz programozásához,
  • Tedd a kezed a víz fölé úgy hogy ne érjen össze a két kezed, különben az egyikből a másikba megy az energia, és mondj imát, bármit, képzeld el így hogy mit szeretnél hogy hordozzon a víz, koncentrálj és képzeld el hogy a kezedből az információt a víz átveszi! Ezzel a módszerrel szintén elég pár óra a víznek hogy átvegye a rezgéseket.

 

1. Fogj egy pohár vizet a két kezed közé, ujjaid ne érjenek össze. 

Csukd be a szemed, és képzeld el, hogy a homlokod közepén lévő harmadik szemeddel a vízre koncentrálsz, szinte eggyé válsz vele. Közben koncentrálj a légzésedre, és számolj lassan tíztől egyesével visszafelé. 

10, 9, 8, közben végy egy mély lélegzetet, 7, 6, végy ismét egy mély lélegzetet, 5, 4, 3, ismét vegyél egy mély lélegzetet, 2, 1 a következő mély lélegzetvételnél érezd, hogy egyre jobban ellazulsz. 

Ürítsd ki az agyad, csak a vízre figyelj. 

Fogalmazd meg magadban, milyen információt akarsz átadni a víznek. 
Képzeld el, hogy ez az információ a harmadik szemedből és a tenyeredből gyönyörű arany fehér fény formájában a víz felé áramlik. 

Lásd, ahogy a vízben megjelenik egy kis fénygömb, ez az információ, amire koncentrálsz. 

Fogalmazd meg jelen időben. 
(A hasfájásom megszűnik. Egészséges ételeket eszem.) 
(Szép bőröm van. Csodásan karcsú vagyok.) 

Lásd, ahogy a fénygömb egyre nagyobb lesz, és szinte megszínezi a vizet. Képzeld el, hogy a víz részecskéi szépen sorban átveszik egymástól az információt, ami betölti a poharat, szinte túlárad a falán. 


2. Képzeld el, ahogy megiszod a vizet. 
Lásd, ahogy a fényes víz a benne lévő információval eljut a gyomrodba, majd beszívódva ereidbe szétárad egész testedben. Érezd, ahogy a hűsítő, kellemes víz eljut tested minden apró sejtjéhez. 

3. Most lásd, ahogy a víz, hatással van az életedre. 
Erezd testedben a változást. Lásd magad olyannak, amilyen lenni szeretnél, képzeld el a legapróbb részleteket is. 

4. Lassan mozdítsd meg kezeidet, és számolj visszafelé háromtól egyig. 
Végy egy mély lélegzetet, és mielőtt kinyitnád szemed, fogalmaz meg jelen időben néhány pozitív megerősítést. 
(Csodás érzés fájdalom nélkül élni. Finomak az egészséges ételek.) 
(A víztől szebb és tisztább bőröm van. Jól érzem magam a bőrömben.) 

5. Most pedig idd meg a vizet! 
A jótékony információval felruházott folyadék eljut a sejtjeidhez, és a rezgés segítségével kommunikáló sejtek megértik és továbbítják a víz üzenetét. Éppen úgy, mint a homeopátiás gyógyszereknél. 
A vizet lágynak, kellemes ízűnek fogod érezni, és már az első kortytól érzed, hogy jó hatással van szervezetedre. 

6. Figyelj arra, hogy ne tedd elektromos készülék, mikrohullámú sütő, mobiltelefon, számítógép, vagy televízió közelébe. Az elektromos hullámok ugyanis károsan hatnak a szerkezetére. 

7. Másnak is programozhatsz vizet, mert az általad a vízbe juttatott információ rezgése, 
mindenkire jótékony hatással van. 

 

Forrás:https://liazelblogja.blogspot.hu/2012/05/viz-programozasa.html

https://ezoterikustanacsok.shp.hu/hpc/web.php?a=ezoterikustanacsok&o=zyuoaq1uzw_Cv0