Energiánk földelése

FÖLDELÉS 

Ez utóbbit nem tartják elég spirituálisnak, így nem szentelnek neki túl sok időt és figyelmet sem. Földelés nélkül kicsúszik a talaj a lábunk alól, elveszítjük a középpontunkat, elszalad velünk a ló, és végül álomvilágba menekülünk. Többé nem leszünk képesek birtokolni vagy megtartani valamit. A természetes izgalom és felvillanyozottság szétoszlik, eltűnik, hatását veszti. Amikor talajtalanná válunk, figyelmünk elkalandozik a jelen pillanatról, és olyanok leszünk, mint aki „máshol jár". Ebben az állapotban erőtlennek érezzük magunkat, és mint egy ördögi körben, többé nem is akarunk jelen lenni. 

A talajba eresztjük a gyökereinket, mint valami horgonyt - az első csakra is ezekről a gyökerekről kapta a nevét. Gyökereinken keresztül jutunk táplálékhoz, erőhöz, stabilitáshoz, s így kezdhetünk végre növekedni. Amikor megszűnik ez a kapcsolat, elszakadunk a természettől, biológiai forrásunktól. Forrásaink nélkül pedig az ösvényt sem leljük többé. Nagyon sok ember van, akiről azt mondjuk, hogy még nem találta meg a helyes utat, bár valójában arról van szó, hogy még nem talált rá a megfelelő alapra. Folyton az eget 
kémleli, ahelyett hogy a lába elé nézne. 

Gyökereinken keresztül jutunk táplálékhoz, erőhöz, stabilitáshoz, s így kezdhetünk végre növekedni. Amikor megszűnik ez a kapcsolat, elszakadunk a természettől, biológiai forrásunktól. 

Ha már a földön fekszünk, nem eshetünk lejjebb, és ez egyfajta belső önbizalmat ad. Aminek van veleje, alapja, hitelessége, az megtalálja az utat a megvalósuláshoz; akinek van gyökere, az mindent túlél. 

Az emberek mind társadalmilag, mind gazdaságilag jobban honorálják a szellemi munkát, mint a fizikait. Az olyan természetes testi folyamatainkat, mint az ürítés, a szex, a szülés, a szoptatás vagy a meztelenség mocskosnak tartjuk, titokban műveljük, telve bűntudattal. 

Egy elidegenedett és „földelés nélküli" kultúrában, ahol az értékek nem a testen és a test örömein alapulnak, kifejlesztjük a fájdalmat. Testünk sérül attól, ha az egész napot a számítógép előtt vagy a volán mögött ülve töltjük. Az állandó verseny és a felgyorsult tempó nem teszi lehetővé, hogy pihenjünk és megújuljunk, vagy hogy feldolgozzuk, elengedjük, ami fáj. Amint kifejlesztjük magunkban a fájdalmat, ironikus módon épp a földeléssel szemben leszünk egyre ellenállóbbak, mert a föld lényege az érintés, a kapcsolattartás. Ha érintkezünk valamivel, kapcsolatba lépünk valakivel, fájdalmat érezhetünk. De mégis ez az első lépés teljessé válásunk, a gyógyulás felé. Ebben az elgépiesedett, elvárosiasodott világban a Földdel és a természettel való kapcsolatunk egyre inkább veszít erejéből, és ezzel együtt egészségünk és önértékelésünk is hanyatlásnak indul.

Erőnket a felsőtestünkbe csoportosítjuk, ahol felhígul és folyamatos felügyeletre 
szorul. Mivel önmagunkat is elszigeteltnek látjuk, az erő inkább a manipuláció, mint a kapcsolat eszközévé válik. Elveszítjük a kapcsolatot állati természetünkkel, és ezzel együtt elveszítjük ösztönös hatalmunkat, kecsességünket és békénket is. Ha önbizalmunk, én-tudatunk a testből származik, kevésbé van szükségünk arra, hogy egónk felduzzasztásával igazoljuk azt. 

A földelés egyszerűsítő erő. Gyakorlatias célból tudatosságunkat a testünkbe helyezzük, ami térben és időben létezik - itt és most. Gondolataink viszont sokkal szerteágazóbbak, áttörik az idő és tér korlátait. Ábrándozhatunk arról, hogy a hegyekbe megyünk jövő nyáron 
vakációzni, és talán közben mindezt még látjuk is magunk előtt, sőt a bőrünkön érezzük a nap melegét. De a testünk továbbra is ugyanott van - az íróasztal mellett, előttünk egy kupac számla, kint szakad a hó. Ha állandóan ábrándozunk, mikor fogjuk elvégezni azt a munkát, 
amiből a vakációnkat fizetnénk? Szóval itt az ideje, hogy visszatérjünk a jó öreg Föld bolygóra, elkezdjük a földelési gyakorlatokat, és gondoskodjunk magunkról hétköznapi szinten is.

A villámhárító megvédi az épületeket azzal, hogy a fölös feszültséget a talajba vezeti. A földelés is megvédi a testünket a „túltöltődéstől", amelyet a mindennapi élet okoz. A földelésen keresztül a feszültségkeltő rezgéseket egy nagyobb testbe vezetjük, amely képes azokat kezelni. 

Mérések is igazolják, hogy amikor a talajon állunk, elektromosan földelve vagyunk. A Földet elektrosztatikus mező veszi körül, amelynek 
frekvenciája 7,5 Hz . 

A földelés a stressz leküzdésének egyik módja. A nyitott, lefelé irányuló csatorna folyamatos áramlást biztosít, így megvéd minket a pszichikai túltöltődéstől. Ekkor lelkivilágunk biztonságos és stabil. Szívesen üldögélünk a kedvenc székünkben, finomakat eszünk és jól érezzük magunkat az ismerős környezetben - erre van szükségünk, hogy nyugodtnak és magabiztosnak erezhessük magunkat. 

Sokan tapasztalnak nehézségeket, mert a felső csakráik túlságosan nyitottak, miközben alsó csakráik nem elég stabilak ahhoz, hogy pajzsot emeljenek a környezetből érkező pszichikus golyózápor elé. Szélsőséges esetekben ez komoly mentális rendellenességeket, például 
pszichózist okoz. A pszichózisban szenvedő egyén elvesztette kapcsolatát a földdel és az egyetértésen alapuló valósággal. Földelési technikák segítségével a pszichikus túltöltődés semlegesíthető, és a beteg nagyfokú érzékenységének megfelelő mértékű stabilitásra tehet szert. 

A földelés olyan, mint amikor fókuszáljuk a fényképezőgép lencséjét, hogy az ugyanarról a tárgyról kapott két kép összeolvadjon. Amint asztráltestünk erős kötődést alakít ki fizikai testünkkel, a bennünket körülvevő fizikai világ képeit pontosan, tisztán érzékeljük. Ha valaki 
ránk néz, miközben jól leföldeltük magunkat, ő is tapasztalni fogja a bennünket körülölelő világosságot - ahogy a szemünkből, a testünkből sugárzik —, pedig lehet, hogy még sosem látott aurát. 

Ez az állapot nem hogy nem homályosítja el az emelkedett tudatosságot, hanem még fokozza is azt. 

A földelés nem unalmas és lagymatag, hanem dinamikus és vibráló. A feszültség tesz letargikussá; a feszültség pedig annak a következménye, hogy elidegenedés áll fenn a minket alkotó egyes részek között. Amint e részeket egyszerűsítjük és integráljuk, fokozott vitalitásérzetet tapasztalunk. 

A gyökércsakrát úgy tudjuk kiteljesíteni, ha végre megértjük és meggyógyítjuk a testünket. Tanuljuk meg elfogadni, érezzük, becsüljük, szeressük! Ezek az előttünk álló feladatok. A gyökércsakra nyelve a forma, testünk pedig személyes formánk fizikai kifejeződése. Vizsgáljuk meg a formát - lássuk, érintsük meg, mozogjunk vele, érezzük belülről, tanuljuk meg a nyelvet, melyet testünk beszél, és fedezzük fel önmagunk mélységeit! 

A test egyrészt a hardver, amely kezeli az információkat, másrészt egy összes adatot és programot tartalmazó „hard copy". A hús alakzataiba, a csontok elhelyezkedésébe vannak beleírva fájdalmaink és örömeink. Az idegrendszerünkbe kódolva ott vannak szükségleteink és szokásaink, emlékeink és képességeink. Génjeinkben hordozzuk őseinket, sejtjeinkben táplálékunk kémiáját, és miközben szívünk a saját ritmusát üti, izmainkon ott van tetteink lenyomata. 

A test megértéséhez nekünk magunknak kell a testté válnunk. Mi kell legyünk a fájdalma, öröme, félelme, boldogsága. Amikor a spirituális 
lényt elkülönítve látjuk, elvágjuk magunkat a földtől, gyökerünktől, otthonunktól. Az egész helyett csak rész vagyunk, két fél, amelyek kívülrekedtek testünk kommunikációs rendszerén. 

Békét kell kötnünk testünkkel, hogy békében élhessünk a testünkben. Testi identitásra a gyökércsakrán keresztül tehetünk szert - ez szilárdít meg bennünket emberi mivoltunkban. 

Önmagunk táplálása a kulcs testünk gondozásához. Pihenjünk, amikor pihennünk kell, táplálkozzunk megfelelően, végezzünk gyakorlatokat és szerezzünk örömet a testünknek - így lesz a gyökércsakránk boldog. A masszázsok, a forró fürdő, a finom ételek és az élvezetes 
testmozgás mind-mind önmagunk kényeztetésének olyan módja, amely segít beforrasztani az elménk és testünk közti hasadékot. 

A gravitáció a gyökércsakra vezérlőelve, mivel ez sűríti a tudatot és az energiát anyaggá. Akár tömegről, akár pénzről beszélünk, minél több van belőle, annál könnyebb még többet bevonzani, mint láttuk, a hasonló hasonlót vonz. 

Mozgással járó gyakorlatok: 

Majdnem minden, amit a Földdel érintkezve hajtunk végre, földelésnek számít. Az első lépés az energiának a lábfejbe történő irányítása. 

Földelő alapállás: 

Álljunk egyenesen csípőszélességű vagy kissé nagyobb terpeszben. Hagyjuk, hogy lábfejünk kissé egymás felé forduljanak (mintha csámpásak lennénk), így a sarkunk távolabb lesznek egymástól, mint a lábujjaink. Kissé hajlítsuk be a térdünket, kb. a lábujjakkal egy vonalba. Nyomjuk lefelé a lábunkat a talajba, mintha két szőnyeget próbálnánk ellökni egymástól ellenkező irányba. Érezzük a szilárdságot és erőt, amely testünk alsó részébe áramlik.