Kryon üznete a Magyarokhoz 1.

 

 

Üzenet a Magyar Népnek

ELSŐ RÉSZ

 

Kryon itt összevont információkat foglalt össze a Föld folyamatairól, valamint a magyarság – a Földön élő minden Magyar – feladatáról.

Mindegy, hol élsz és mióta. Ha őrzöd a magyar nyelvet ( mely egy speciális energiát rejt ) akkor ez az üzenet és a feladat Általad felvállalt módon a Tiéd is, még akkor is, ha erről mit sem tudsz.

Végtelen szeretettel köszöntelek Benneteket. Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól.

Legelőször szeretném mély hálámat és köszönetemet kifejezni mindannyiótoknak, akik engedve a hívásnak, most itt ültök, ezeken a székeken. (vagy olvasod később, bármilyen időpontban) Ti meghallottátok Lelketek szavát, hívását és azt az energiát, amit szétküldtünk ahhoz, hogy ezt az üzenetet át tudjuk ma adni nektek.

Akármilyen meglepő, az előkészítést, az előkészítő energiákat befogadtátok, páran még jóval azelőtt, hogy egyáltalán eldöntöttétek, hogy biztosan eljöttök. Érezhetted magad furcsán, kicsit érdekesen a mai napon. Az előkészítés, az energetikai előkészítés annyit jelent, hogy felsőbb Önvalóddal, Isteni Éneddel egyeztetve olyan energiákat juttatunk el hozzád, ami nyitottá, befogadóvá teszi energiarendszeredet a mostani energiákra.

Mit jelent ez? Az energiák nem egyszerűen a térben áramlanak, és megtalálnak. Az energiák teljes fénytesteden keresztül, Lelked felügyeletével, különböző energia csatornákon érkeznek. A teljes energia frekvenciából mindig csak az, ami számodra megfelelő. És ez az előkészítés azért szükséges, mert a most felszíni tudatoddal hallható információk, a szavak, a szavak mögötti energia hordozza azt, amiért ide jöttél. Ha most itt ülnénk egymással szemben 3 órán keresztül egyetlen szó nélkül, te akkor is befogadnád azt az energiát, amire szükséged van. De szavakból értetek, ezért ez a legegyszerűbb forma, és minden időben szavakon keresztül kapta meg az emberiség az üzeneteket, mert a szavakhoz tudjuk kapcsolni azt az energiát, ami most számotokra a legmegfelelőbb.

 

És mondok még furcsábbat. Bár te ugyanazt hallod, mindegyikőtök ugyanazokat a szavakat hallja, mégis mindegyikőtöknek személy szerint más az az energia, ami ezeken keresztül a szavakon keresztül hozzád eljut. Ezt nehezen tudom számodra elmagyarázni úgy, hogy értelmed, elméd befogadja. De tudd, hogy azokon a szavakon keresztül, amiket hallasz, a te személyes energiacsomagodat kapod meg.

A mai napon, mint ahogy a kiküldött ismertetőben is szerepelt, azt az információt szeretnénk átadni nektek, hogy mi az a különlegesség, ami kizárólagosan a magyar népet, a magyar ajkú lakosságot érinti.

Azt az információt szeretnénk átadni, ami speciálisan a ti számotokra szükséges, és ebbe nem csak a Magyarországon élő magyar nyelvűeket értjük bele. Aki jelen inkarnációjában magyar anyanyelvűnek született és beszéli még ezt a nyelvet, éljen bárhol a Földön, számukra mind szól ez az információ.

Egy kicsit vissza kell mennünk a történések sorában egy korább korszakba. Ez a korszak az atlantiszi korszak vége. Mint mindannyian tudjátok, az atlantiszi időszak legvégén a Föld és rajta az emberiség energetikailag egy alacsonyabb energia szintre került, mint ahogy addig éltetek ezen a bolygón. Ez teljes egészében azt jelentette, hogy a Föld kikerült a Teremtő mágneses Tudatmezőjéből, egy alacsonyabb frekvenciájú helyet foglalt el az Univerzumban. És elszakadva a központi kapcsolattól egy teljesen önálló frekvenciát, energia burkot alakított ki maga körül. Ezáltal viszont elvesztette, elvesztette az emberiség a kapcsolatát a Teremtővel. Ezért éreztétek magatokat végtelenül egyedül, végtelenül magányosnak, és ezt idővel tudatotok bezárulása is követte.

Felvettetek egy újabb, sűrűbb, a mostaninak megfelelő fizikai burkot, fizikai testeteket. Korábban testetek sokkal éteribb volt. Ebben az állapotban megkérdőjeleződött a bolygó helyzete, az egész kísérlet folyamata, amit a Föld képviselt. Megvolt az esélye, hogy a Teremtő több más, sok más leszakadt bolygóval együtt egy belélegzéssel megszűnteti ezt az állapotot. Hatalmas Fénylények, akik mély felelősséget vállaltak és szeretetet éreztek a Földért, nagyon sokat dolgoztak azon, hogy földi fénylény társaikkal együtt létrehozzák azokat a lehetőségeket, amik mellett a bolygó megmaradhat.

És ekkor olyasmi történt, ami az egész Univerzumban egyetlen egyszer történt meg csupán. Nem Kozmikus Szülők által teremtetten, hanem az Isteni Tudatmező saját energiájából teremtett egy Lényt. Ennek a Lénynek a feladata kizárólag az volt, hogy a Földre érkezve olyan energetikai egyensúlyt teremtsen a bolygón, mely lehetővé teszi a fény terjedését, a fény megjelenését, a bolygó rezgésszintjének újra emelkedését, és idővel a bolygónak az Isteni Tudatmezőbe való visszatérését segítse. Ez a Lény Jézus Krisztus. A teremtő Szülők és legmagasabb Fény Entitások az ő energiáját egy Merkabába ágyazták. Ez az élő, nagyon nagy erejű Merkaba az úgynevezett Prosonodo fény, amit ti Betlehem Csillagának ismertek.

 

Azok a Fénylények, akik elkötelezetten dolgoztak a bolygóért, egy új korszakban kezdtek el segíteni, ami kevésbé ismert számotokra, és ezt a korszakot Lentosznak hívják.

Ebben a korszakban dolgoztak ezek a fénylények, akiket csak hírhozónak ismerünk. Az volt a legfontosabb feladatuk, hogy bolygó szerte terjesszék a hírt, hogy érkezik egy lény a bolygóra, aki segít, aki elhozza azt az energiát, amit megszabadító, vagy megváltó energiának neveznek. Ezek a lények nagyon nehéz munkát végeztek annakidején, mert nem volt befogadóképes az akkori népesség.

Előkészítések után a Merkaba megjelent a Föld közelében és Jézus megszületett emberként.

Jézus megszületett, végigélte a dualizmusban ugyanazt, amit ti is végig éltek. Nem tudta, ki ő. Élete során egy felébredési folyamaton, lépésről lépésre egy felébredési folyamaton ment végig, míg teljesen felébredve, felismerve, hogy ki ő és miért érkezett, elkezdhette feladatát.

Nagyon sok lény követte. Az őt követő 12 tanítvány nem volt más, mint a 12 frekvencia, Így képviselték a teljes Univerzumot és ezzel az energiával segítették Jézus munkáját. A történetet, az eseményeket mindannyian ismeritek.

Az egyik frekvencia révén olyan esemény történt, ami Jézust megállította a munkájában. Az ő eredeti feladata az oldó energiák Földön való elterjesztésén kívül eredeti terv szerint az volt, hogy telítve a Földet ezzel az energiával, vissza emeli őt felsőbb rezgésű szintjére, eredeti helyére, eredeti állapotába. Ez a feladat akkor nem volt teljesíthető.

Miért hangzott el mindez idáig, hiszen most nem rólatok beszéltem? Mert a Ti történetetek, a ti vállalásotok itt kezdődik.

Amikor Jézus visszatért a nélkül, hogy a felemelkedési folyamat befejeződött volna, és újra bezárultak azok a dimenziókapuk, melyek akkor rendelkezésre álltak, a Föld sok pontján vállaltak csoportok, fénylények, fénymunkások olyan feladatot, olyan kiegészítő, extra feladatot, amely Jézus munkájának a folytatását, segítését és befejezését célozta meg.

És most térhetünk rá, ennél a pontnál arra, hogy kik vagytok ti?

A Föld egy ugyanolyan élőlény, mint ti mindannyian. Ugyan megjelenési formájában nincs hasonlóság, de energia rendszerét tekintve ugyanúgy csakrákkal rendelkezik, ugyanúgy energetikai szerkezettel rendelkezik. És az a csoport, akit ti képviseltek a Föld történetében, elvállalta a legnehezebb részt, a szív csakra őrzését.

Mit jelent ez? A felemelkedési folyamat lényege, hogy az elme és az értelem vezérelte dualizmus, az az energia, amit az energetikai lesüllyedést követően elmétek, Egotok átvett és elhatalmasodott, ez az energia helyre billenjen. Működésetek egyensúlya helyreálljon. Működésetek egyensúlya pedig azt jelenti, hogy az elme, az értelem, mint egy számítógép teljesíti feladatát, azt, amit a szív, a lélek sugalmaz, mond neki.

Korábban is így működtetek.

Mai világotokban, mai realitásotokban ez az egyensúly egy kicsit másképp néz ki. Most teljesen – ti, már ugyan kevésbé – de a Föld lakosságának jó része az elme, az értelem vezetése, döntése, irányítása alatt tevékenykedik. Ez nem rossz, ez nem baj, ez egy állapot. A Föld fejlődésének következő lépése és szakasza viszont abban az irányban mozdul el, hogy ez az irányítás visszaáll eredeti egyensúlyába, és a szív, és a lélek veszi át az irányítást, mert egyetlen energia létezik az Univerzumban, egyetlen eredő energia, és ez a szeretet.

Az Univerzum jó részét a Mindenható által kisugárzott szeretet energia élteti és működteti.

Ti mindannyian, egyesével színtiszta szeretet vagytok. Lényetek esszenciája színtiszta szeretet. Ezt az esszenciát magadban hordod, fizikai testeden belül. Ezt nevezitek a Teremtő lángjának, szikrájának, a Teremtő magjának. Bárhogy nevezitek, ez ugyanaz.

 

Lényetek, univerzális multidimenziós lényetek eredete - a tökéletes eredeti energia - ennek a lenyomata, a mintája. A teljes, tökéletes terv, akik vagytok. Ezt mindannyian magatokban hordozzátok. Ennek a tulajdonságai, energiái az úgynevezett Sewaja csakrában találhatóak. Ez testetek egyetlen olyan csakrája, melyet Fénylények őriznek. A Sewaja angyalok. Ez a csakra érinthetetlen, módosíthatatlan. Az eredeti terv, az eredeti tökéletesség, lényetek ős Önvalója megtalálható Bennetek.

És térjünk vissza egy kicsit ahhoz, akik Ti, magyarok vagytok. Miért nevez Benneteket nagyon sok olyan társatok, akik spirituális kérdésekkel foglalkoznak a mag népének?

Mit jelent ez? A Föld életében és az emberiség tagjai között Ti hordozzátok, a magyarok képviselik azt az eredet energiát, aki a Föld terve. Azt az eredet energiát, ami tervezéskor az egész Föld életének, benépesítésének, feladatának megtervezésekor el lett fogadva, jóvá lett hagyva. A magyarok azok, akik ezt a tudást, ezt a tervet őrzik magukban. Egészen pontosan Ti testesítitek meg a földi lények között azt az energiát, azt az energia mintát, mint amit a ti lényetekben a Sewaja csakra tárol. A Föld Lényének esszenciáját őrzitek.

 

Ennek kapcsán a legtisztább és a legszentebb feladat rátok hárul, a szív csakra őrzése. Mit jelent ez egészen pontosan? Mit jelent ez tevékenységben? Mi a feladatotok?

A felemelkedési folyamat akkor kezdődött el, amikor Jézus megérkezett a Földre. Azt az energiát Ő hozta magával, és Ő terjesztette el megváltó, megszabadító energiaként, amire a Földnek szüksége volt ahhoz, hogy energetikai mély állapotából újra elindulhasson fölfelé, rezgésszintje emelkedhessen.

A Föld rezgését 25 évenként mérjük évezredek óta. Volt egy pillanat, amikor nem volt biztos, hogy a Föld meg tudja lépni azt az energia emelkedést, azt a folyamatot, ami szükséges ahhoz, hogy visszatérjen eredeti helyére. Rezgésszint emelkedése folyamatos volt, de nem elég gyors mértékű, legalábbis egy ideig úgy tűnt.

Az 1800-as évek végén kérdezte meg az Univerzum Lady Gaiat és a rajta lévő teljes emberiséget, Isteni Önvalótokat, legfelső Lényeteket, hogy mi legyen bolygótok sorsa. Egyöntetűen, szabad akaratból azt választottátok, hogy a Föld életben maradjon.

Csodálatos bolygótok, mely az Univerzum ékköve, tovább éljen, emelkedjen és vállaltátok a feladatot, hogy vele együtt és érte nagyon sokat dolgoztok, hogy energetikailag elérje azt a szintet, ami ehhez szükséges.

1987-ben volt az utolsó mérés. Ezt nevezzük Harmónikus Konvergenciának. Ez volt az a mérés – és ezt mindannyian tudjátok – amikor összeszaladt az Univerzum. Lady Gaia energiája és frekvenciája olyan értéket mutatott a korábbiakhoz képest, ami meglepte a teljes Fény-világot. Nagyon sokat dolgoztatok, végtelenül hálásak vagyunk Nektek ezért a nagyon mélyreható, sok munkáért, amit magatokra vállaltatok az inkarnációitok során.

És ezen a ponton felgyorsultak az események. Elindult a hívás, hogy mágneses mezőtöket meg kell újítani, ami - tudjátok, ismeritek, könyvekben elolvashattátok - megtörtént 2002-ig.

Felül lett írva tervezett sorsotok, az 1999-2000 év fordulójára tervezett bolygó pusztulás – mint tudjátok – elmaradt. Magatoknak köszönjétek. És azóta Ti írjátok a jövőt, magatoknak teremtitek a Földet, magatoknak építitek az Új Földet, magatoknak teremtitek a csodát.

A felemelkedési folyamat legvégső stádiumában vagytok. Ez azt jelenti, hogy a 2012-es új méréskor a Föld rezgésszintje egy fantasztikusan magas, új értéket fog mutatni. Lady Gaia tudatosan és a Ti segítségetekkel dolgozik ugyanúgy Önmagán, mint Ti, fénymunkások, emberi testben. Ugyanúgy engedi el az energiákat, ugyanúgy tisztul, ugyanúgy veti le magáról az élete során magába fogadott, de már nem hasznos és nem segítő energiákat.

A felemelkedés során különböző dimenziókapuk nyílnak meg, és amit nemrég említettem, a Lentoszi dimenziókapu ezév elején, januárban megnyílt. Energiái kiáradtak. A lentoszi korszak volt az a korszak, amikor azért voltatok itt a Földön, hogy az energetikai lesüllyedés után az eredeti Tudást, az Isteni Igazságokat, az Univerzum törvényeit, saját életetek tudását, Fénylény tudását elhelyezzétek a Földön. Ez egy hírhagyó korszak volt. Ez azt jelenti, hogy a Föld számtalan pontján, piramisokban, szent helyeken lezárt tárolókban, kristályokban elhelyeztétek azt a tudást, amit magatoknak hagytatok hírül annakidején, mert tökéletesen tisztában voltatok vele, hogy eljön az a korszak amikor ezt a tudást elő fogjátok venni, amikor tudatállapototok újra olyan rezgésszinten fog működni, hogy szükségetek lesz ezekre az információkra.

És ez a kapu januárban megnyílt, minden információ itt van körülöttetek.

Gondolj bele az életedbe. Nagyon sokan éreztétek január, február tájékán azt, hogy valami teljesen más, azt hogy valami megváltozott, azt hogy valami összezavarodott. Ez nem véletlen. A dimenziókapukon keresztül áramlottak be azok az információk, azok az energiák, azok az entitások, akiket lezárva, akár saját én-részetekként megbízva az őrzéssel, itt hagytatok. Ezt most magatokhoz veszitek, vissza engeditek. Ki tudatosan, ki energetikailag. Mindegyikőtök befogadta, még akkor is, ha felszíni tudatod erről mit sem tud. Hétköznapi életedre mindez az energia mély kihatással van. Lehet, hogy életed összezavarodott, lehet, hogy emberekkel való viszonyod megváltozott, lehet hogy hirtelen nem várt változások köszöntöttek be az életedbe. Lehet, hogy összezavarodott voltál, lehet hogy úgy érezted, hogy minden átcsap a fejed fölött, hogy kihúzták alólad a szőnyeget. Ezek az események jó részt ezeknek az energiáknak volt köszönhető. Az energiák beáramlanak, akár elfogadod ezt, akár nem. Akár tudsz róla, akár nem. És miután tisztán energialény vagy, ezek az energiák hatnak rád, akár követed ezeket az eseményeket felszíni tudatoddal, akár nem.

És ezzel most nem azt akarom mondani, hogy akármit csinálsz, determinált az életed. Szó nincs róla. Ezek az energiák úgy épülnek be energia rendszeredbe, hogy eltárolódnak. Szív csakrád közepén van egy energia gyűrű, egy végtelen 8-as jel, az úgynevezett spirituális kerék, ami nagyon lassan áramlik a végtelen jel mentén. Ezen a spirituális keréken 144 ezer úgynevezett kehely van. Ezek a kelyhek tárolják mindazt az energiát, amire neked bármikor szükséged lehet, amit te használsz és Lelked, felsőbb Éned hagyja jóvá ezeknek az energiáknak a kiáramlását a teljes fénytestedbe akkor, amikor ennek eljön az ideje. Amikor letehetsz egy problémát, amikor megszabadulhatsz egy betegségtől, amikor valami változás áll be az életedbe, amikor tudatosságban lépsz egy lépcsőfokot, amikor felismeréseid vannak, amikor elkezdesz valami olyasmivel foglalkozni, amit eddig nem tettél, vagy elhagysz olyan dolgokat, amivel eddig foglalkoztál.

Egy napod során többször áramlik be az energia, ami hatással van rád, minden élőlényre, minden dimenzióra. Az ásványi, egyes dimenziótól kezdve növényekig, állatokig mindenre hatással van. Ezek az energiák naponta háromszor kerülnek átkalibrálásra. Ezt általában a napod során nem veszed észre. De célszerű – hányszor hallottátok - hogy reggel lépj kapcsolatba Önvalóddal és este kicsit gondold át a napodat és tedd helyre, tedd le azokat a dolgokat, amik nem voltak esetleg olyan nagyon pozitívak az életedben, engedd el őket.

 

De visszatérve a felemelkedéshez: a Föld energia rendszere és a ti energia rendszeretek napról napra változik, emelkedik és az utolsó stádiumban vagytok. A Föld felemelkedésének harmadik, utolsó stádiumában, ennek is a legvégén.

 

Mi történik a viszonylag gyors felemelkedési szakaszban? A lentoszi kapu az utolsó energia- és dimenziókapu volt a spirituális fejlődésetekben. Ezután egyetlen egy kapu maradt hátra és ez a lemúriai kapu. Amikor a Föld eléri azt a rezgésszintet, hogy energiái kiárasztásával egy bizonyos, meghatározott rezgésszint és hangfrekvencia kiárasztásával kiénekli az Univerzumba üzenetét, hogy készen áll, akkor a Teremtő különleges rezgés sorozatot indít el az egész Univerzumba. Ez a rezgéssorozat elérve a Földet segíteni fog benneteket. A Mindenható energiája beáramlik, hatalmas Fény áramlat, és most ne a fizikai szemeddel érezhető fényt vedd alapul. Ez az energia áramlat segíteni fog megnyitni a lemúriai kaput. Amikor ez a kapu megnyílik, akkor a kristály könyvtárak tudása, energiája, a kristály könyvtárakban tárolt utasítások információk, minden, ami lényedből és aspektusaidból a kristály könyvtárak tárolnak, kiáramlik és egy egységes, közös tudatmezőt fog létrehozni a Földön.

A Ti feladatotok kapcsolódni ehhez a tudatmezőhöz, és a Föld szív csakrájának energiáját ezen keresztül, ennek segítségével - egymással is összekapcsolódva - a magas Fénylények által egyesített energiákkal összekapcsolva, a szeretet rácshálójához csatlakoztatjátok. Ennek az energiának a megtartása, ennek az egységes energiának őrzése, védelme, megtartása konkrétan a Ti feladatotok. Minderre képesek vagytok. Semmi nem haladja meg képességeiteket. Minden olyan feladat, ami rátok vár, az bennetek van, belétek van kódolva. Őrzitek sejtjeitekben, Őrzitek DNS rendszeretekben. Ezek a kódok oly mértékig nyílnak meg, feladataidat oly mértékig tudatosítod, ahogy ez a mindenkori jelen pillanatnak megfelelő. Ez a közös feladatotok.

Ezen kívül egyénileg mindenkinek, mindegyikőtöknek külön-külön megvan a saját, személyes feladata, az egyedi, az, ami csak rád vonatkozik. Hiszen folyamatosan, mindig azt kérdezed, ki vagyok én, mit teszek én? Én a nagy egészben egy olyan pici pont vagyok. Mit számít az, hogy én mit csinálok?

Ez, kedvesem a lineáris gondolkozásodnak köszönhető. Annak köszönhető, hogy teljes egészében beleélted magad ebbe a fizikai testbe. Belenézel a tükörbe és egy arcot látsz. De elmélyedtel-e bármikor már saját szemedben? Elmélyedtél-e saját megérzéseidben? Elmélyedtél-e saját szívedben? Ami felé irányít, amit sugall, amit érzel, amit szeretnél? A feladatod csodálatos, és egy speciális csoportnak a feladata. A Mag népének a feladata.

Légy végtelenségig nagyon büszke.