Soha se kételkedj abban, hogy egy mély gondolatokkal rendelkező,felelősségteljes kis csoport képes megváltoztatni a világot, hiszen ez az egyetlen módja a világ megváltoztatásának!
Margaret Mead
Szeretettel Köszöntelek Kedves Fényszív Olvasó!
Köszöntelek az oldalon!
A Fényszív, spirituális útkeresőknek készült, vagy már úton járóknak.
Számomra a spiritualitás a Tudatos Önfejlesztés, Önmegismerés, azaz Önismereti út. Minden bizonnyal Te is ezt az ösvényt taposod, hiszen ide látogatásod oka nem Véletlen. Mindannyian keresünk valamit, születésünk óta próbáljuk betölteni az űrt, a hiányt, és ezt indulásunkkor kívül próbáljuk megtalálni, a nagyvilágban. Végül, mikor már mindent bejártunk, de a hiányérzetünk még mindig jelen van, elkezdünk befelé figyelni és rájövünk, hogy mindvégig bennünk volt, amit olyan nagyon kerestünk. Ez pedig nem más, mint Lelkünk isteni szikrája, és ez a hiány a forrásunktól való elszakadás érzése. Mind ide szeretnék visszatalálni. A megoldás csak annyi, hogy megállsz, és abbahagyod a keresést, hiszen megérkeztél, pontosan ott vagy, ahol most lenned kell! :)
Szerettem volna összeszedetten összegyűjteni egy helyen, azokat az információkat, mind azt a tudást, ami nekem az évek alatt segítség volt, megértést adott, felemelt, vagy ami éppen most is tágít is előre visz engem is.
Az oldalon megosztom saját tapasztalataimat, érzéseimet és gondolataimat is.
Nekem nagyon sokat segített, hogy minden felém áramló információt a szívemen keresztül engedtem át. Amire éppen szükségünk van, azt szerintem úgy is kivesszük a „csomagból”, a többit pedig szeretettel elengedjük. Jó tanácsként is csak azt tudom ajánlani, hogy ebben a mai hipergyors információs áradatban, amiben akár el is lehet veszni, a szívünk igazsága legyen az elsődleges szűrőnk, hogy mi az amit befogadunk, és mi az, amivel nekünk nincs dolgunk, függetlenül attól, hogy ki írta, ki mondta. Kérlek, hogy az itt található írásokat is ezen keresztül kezeld.
Mindannyiunknak meg van az egyéni útja, és az egyéni igazsága. Mind ezektől függetlenül, szívből remélem, hogy Te, kedves olvasó, megtalálod itt a számodra megfelelő tudást, vagy segítséget, ami tovább visz a fejlődésed útján!
Nameste
Klaudia
A legszebb nap? – Ma.
A legnagyobb akadály? – A félelem.
A legkönnyebb? – Tévedni.
Minden rossz gyökere? – Az egoizmus, az önzés.
A legszebb szórakozás? – A munka.
A legveszedelmesebb vereség? – A bátorság hiánya.
A legjobb tanítók? – A gyermekek.
A legszükségesebb szükségszerűség? – Önmagamat ajándékozni.
Mi boldogít legteljesebben? – A másik embernek hasznára lenni.
A legveszedelmesebb hiba? – A rossz kedélyállapot.
A legközönségesebb érzés? – A bosszú és gyűlölet.
A legszebb ajándék? – A megértés, az együttérzés.
A nélkülözhetetlen? – Az otthon, a valahova tartozás.
A jóleső érzés? – A belső béke.
A legjobb megoldás? – Az optimizmus.
A legnagyobb megelégedettség? – Az elvégzett kötelesség.
A legnagyobb erő a világban? – A hit.
A legfontosabb emberek? – A szülők.
A legszebb a világon? – A SZERETET.
Semmi értelme annak, hogy megpróbáld megváltoztatni a világot. A világ nem képes a változásra, mert a világ csupán okozat. Annak azonban bizony van értelme, hogy megváltoztasd a világról való gondolataidat. Így az okot változtatod meg. Ezáltal automatikusan megváltozik majd az okozat is.
Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.
Minden talajban megterem valamiféle virág. Minden napnak van valamilyen öröme. Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.
Wass Albert
Hogy mi a lélek, azt éppoly kevéssé tudjuk, mint azt, hogy mi az élet. Elég nagy titok ahhoz, hogy elbizonytalanodjunk, mennyi az én része a világban, és mennyi a világ része az énben.
Jung
Keresd magadban a csendet, mert akkor találod meg a lelked, és csak ebben a csendben hallhatod meg igazán azt, amit mondani akar neked!
Minél sötétebb az ég, annál fényesebben fognak ragyogni a csillagok.
Leonardo da Vinci
A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.